v. Camoës (ejtsd: kamoins) Lajos, tkp. C. Luiz Vaz de C., a
leghiresebb portugál költő, kit honfitársai méltán neveztek «nagy»-nak, szül.
Coimbrában, mások szer. Lissabonban 1524. v. 1525., megh. u. o. 1580 jun. 10.
Életéről teljes bizonyossággal keveset tudnak. Nemes, de elszegényedett
családból származott; atyja, ki hajóskapitány volt, Goa mellett hajótörést
szenvedve halt meg. Ifjuságát C. valószínüleg Coimbrában töltötte; az akkori
coimbrai egyetemi hallgatók sorában neve nincs ugyan felemlítve, de a spanyol
olasz uj-latin és portugál költészetben való teljes járatossága, valamint
klasszikus műveltsége hihetővé teszik, hogy gondos iskolázásban részesült
1542-1546. az udvarnál tartózkodott; itteni élete folyamán több alkalmi
költeményt is irt, sőt a drámában is már ekkor tett kisérletet. Egy
udvarhölggyel, Athaide Katalinnal való szerelmi viszonya miatt el kellett
hagynia az udvart, mire Santarembe ment és a tanulásban -keresett vigasztalást,
szerelmi bánatának sóvárgásának gyönyörü szonettekben és elégiákban adott
kifejezést. Már itt kezdett foglalkozni nagy époszának, a Lusiadanak tervével.
1546 és 1549 közt két éven át hősiesen harcolt a félhold ellen, a
Gibraltár-szorosban vívott tengeri harcban, apja oldalán küzdve jobb szemét is
elvesztette. Később az udvar magszüntetvén számüzetését, Lissabonba tért
vissza, abban a reményben hogy ott magához méltó pályára léphet, de csalódott.
Elkeseredve hazája ellen, melyet szívének egész hevével szeretett, elhatározta,
hogy örökre bucsut mond szülőföldének és Kelet-Indiába hajózott. Itt Goában, a
portugálok indiai birtokainak főhelyén telepedett le és mivel semmiféle
hivatalra nem tudott szert tenni, több ízben résztvett különböző hadjáratokban
és nagy nyomorusággal küzdött. De mindamellett még itt sem élhetett nyugton,
mert Disparates de India (Indiai ostobaságok) c. gúnyos költeménye miatt,
melyben az indiai portugál kormány néhány intézkedését támadta meg, az alkirály
elfogatta és 1556. Makaóba számüzte. Itt irta C. époszának nagy részét és még
ma is mutogatják azt a barlangot amelyben a monda szerint Lusiadaján dolgozott.
Öt év mulva az uj alkirály megengedte neki a Goaba való visszatérést; ezután ismét
szerencsétlenség érte, mert a hajó, melyen utrakelt, a Mekhong-folyó
torkolatánál szirtekbe ütődött s C. csak nagy nehezen menthette meg életét és
Lusiadáját. 1561-ben végre megérkezett Goába, hol ujabb szerencsétlenség érte.
Ellenségei ugyanis az alkirálynál hivatali hűtlenséggel vádolták és elfogatták.
Alig szabadult ki e fogságából, egy hitelezője az adósok börtönébe vettette.
Ennyi nyomoruság ellenére C. nem esett kétségbe és börtönéből az alkirályhoz
egy tréfás költeményt intézett, mely vissza is szerezte szabadságát. Ekkor
érlelődött meg benne az a gondolat, hogy hazájába visszatér. Az utazáshoz való
költségeket barátai adták össze, ugy hogy C. 16 évi távollét után egyetlen
rabszolgájátol kisérve, Lissabonban hazája földjére léphetett. De abban a
reményében, hogy művével, mely 30 évig foglalkoztatta őt, immár jobb jövőnek
vetheti meg alapját ismét csalódott. Nyomoruságos évdíjból tengette életét a
portugálok legnagyobb költője. Sirja fölé egyik tisztelője pompás siremléket
emeltetett. C. a portugál irodalom virágzási korának utolsó és legnagyobb
alakja. Éposza, az Os Lusiadas (a. m. a portugálok véghezvitt hőstettei), mely
legelőször 1572. jelent meg, és amelynek irására élte javát szentelte, nemcsak
a portugál, hanem a világirodalomban is számot tevő, némely tekintetben egyedül
álló mű. A Lusiada első kiadása 1572. jelent meg és azóta folytonosan uj és uj
kiadások láttak napvilágot. Minden művelt európai nyelvre lefordították; a mi
irodalmunk Greguss Gyula kitünő fordításában birja C. remekművét. Mint lirikus
költő is C. egy sorba helyezhető a világirodalom legnagyobbjaival. Szonetteiben
(103), elégiáiban, ódáiban, kanzonáiban az érzelmek fenköltsége bánatos
merengéssel társul, mindez a legtermészetesebb, legmegfelelőbb módon kifejezve.
Van azonfelül 3 színdarabja, egy allegorikus tanító költeménye, melyek több
apró költeménnyel együtt: Rimas de Luis de C. címen jelentek meg (Lissabon
1593). Összes műveit Párisban (3 köt.) 1759.; majd az 1771, 1779-80, 1782-83.
években Lissabonban (3 köt.) adták ki; Hamburgban Barreto, Freio, Monteiro
(1834, 3 köt.); Visconde de Juromenha (életrajzzal ellátott, igen jó kritikus
kiadás, Lisszabon 1860-71, 6 köt.); Braga, Biblioteca de actualidade (Porto
1874, 3 köt.).
Forrás: Pallas Nagylexikon