Carlos

(don), 1. spanyol infans, II. Fülöp király legidősbik fia, szül. Valladolidban 1545 jul. 8., megh. 1568 jul. 24. Anyja, portugál Mária, közvetlenül azután hogy C,-t szülte, elhalt. 18 éves korában Dietrichstein, császári követ (ki valamennyi külföldi követ közül aránylag legkedvezőbben nyilatkozik C.-ről), a következőképen vázolja a herceget: alacsony homloku, tátott száju, behorpadt mellü, púpos, rachitikus ifju, kinek jobb lába rövidebb a balnál; hangja fölötte vékony, sokat beszél, de közbe hebeg. Szóval sajnálatra méltó nyomorék. Külső alakjának teljesen megfelelt egészségi állapota. Dologkerülő volt; az alcalai egyetemen, hová don Juan-nal és Farnese Sándorral küldték, nem tanult, rossz és különc hajlamokat mutatott, és éretlen fecsegő vált belőle. Egyedüli szenvedélye az evés volt: hihetetlen mennyiségű gyümölcsöt fogyasztott és reá sok jeges vizet ivott. E falánkság, továbbá szokatlan, olykor botrányos viselkedése és gyakori düh-rohamai csak jelei azon szörnyü betegségnek, mely családjában ivadékok átugrásával átöröklődött; atyjának nagyanyja is őrült volt és nagynénje Janka is azzá lett. 19 éves korában C. Anna osztrák hercegnő iránt gyúlt szerelemre, akit különben csak arckép után ismert. Miksa német császár és Fülöp király egyébiránt titokban már régente tervezték a C. és Anna eljegyzését, csakhogy Fülöp fiának fogyatkozásaira való tekintetből az eljegyzés napját halogatta. Miután szigorral nem ért célt, jó szóra fogta a dolgot. Hogy fiában a kihaló gyermeki szeretetet újra felébressze, elrendelte, hogy a kasztiliai rendek neki hódoljanak, 1564. pedig külön udvartartást rendezett be fiának és az államtanácsban is helyet adott neki; egyuttal azonban - tekintettel C. viselt dolgaira - titokban főudvarmestere, Ruy Gomez (Eboli herceg), Espinosa főinquizitor, Alba herceg és mások felügyelete alá helyezte. C. elkeseredésében, 1567. ápr. 17., tőrt ragadt és neki ment a gyülölt kegyeltnek. Fülöp király most már biztos volt abban, hogy őrült fia sohasem lehet utódja. A beteg ifjut egyébiránt most is csak megdorgálta, sőt, hogy a gyermeki érzelmet megint felkeltse benne, évdíját fölemelte; az államtanács és a hadi tanács elnökévé tette és azt igérte neki, hogy ha elmegy Németalföldre, őt is magával viszi. C. lélkében az apai jóakarat e jelei már nem hozhatták helyre a megzavarodott egyensúlyt. 1567 aug. havában a spanyol néphez titkos felhivást intézett, melyben 200000 arany előteremtésére szólítá azt fel, hogy azután a sereget s a hajóhadat valami titkos vállalatra hatalmába keríthesse. Azután neszét vevén a felügyeleti rendszabályoknak, titkon készült szökni a németalföldiekhez; de játszótársa és gyermekkori barátja, don Juan és néhány grand, kiktől C. e célra pénzt kért, a királyt azonnal értesíték C. szándékáról. Erre C. a pápai nuncius szavahihető jelentése szerint, a legvégsőre határozta el magát; föltette magában, hogy az 1568 jan. Madridba visszatérő atyját meg fogja ölni. Fülöp elzáratta, a rokon udvarokhoz és a grandokhoz intézett leveleiben pedig röviden arra utalt, hogy mindaz, ami történt, a közjó és beteg fia érdekében történt. Egyúttal külön törvényszéket rendelt, hogy C. elfogatását indokolja. C. a fogságban mind gyorsabban haladt a lejtőn lefelé, őrült módra viselkedett szokása szerint mértéktelen ivás és evés, olykor meg teljes böjtölés által tönkretette egészségét. 1568 julius 21-én maga C. is érezte, hogy utolsó órája közeleg, magához hivatta a gyóntató atyját, kinek (ha a hivatalos jelentésnek hitelt adhatnánk) töredelmesen meggyónt és atyjától bocsánatot kért. Azután új végrendeletet mondott tollba és jul. 24. megszünt élni. E történeti tényből csakhamar legendák keletkeztek, melyek a történeti C.-t mesehőssé avatták. E mondák hatása alatt írta azután Montalvan Don Carlosát, melyet a század végén Saint Réal, a savoyai iró, átdolgozott és még jobban felcifrázott: e legendáknak hódolt Campistron, Lefevre, Alfieri, Russel is, de kül. Schiller, ki don C.-ból a szabadságszeretet és eszményi szerelem félistenét alkotta, kinek emberiségért dobogó fenkölt szivében boldogtalan szerelem lángol mostoha anyjáért, de a némán tűrő, és kötelességtudó asszony kivánságára leküzdi önönmagát és keblében a Németalföldön zsarnok-igában nyögő szabad szó, szabad gondolat istenének emel oltárt. A történeti don C.-nak mind ehhez nem volt köze. Hitelesen kimutatták, hogy C. mint buzgó katolikus élt és halt; sőt meg is esküdött, hogy az eretnekeket ki fogja irtani. Mostoha anyja mindössze szánalommal tekintette nyomorék fiát és ha könnyezett is, midőn C.-t a trónörökléstől megfosztották, hamar felszárította könnyeit. A szegény asszony egyébiránt már két hónap mulva követte C.-t a halálba; az özvegyen maradt király pedig hitvesi fájdalmának gyors csillapítása után már 1570. nőül vette Anna hercegnőt, akinek arcképeért egykor fia rajongott. E tényekből faragta a mende-mondát és Saint Réal a C. boldogtalan szerelméről szóló megható történetet. Szóval, a történeti C. élesen megkülönböztetendő a szinpad hősétől.

2. C. (don) Bourbon Mária József Izor herceg, spanyol trónkövetelő, szül. 1788. márc. 29., megh. Triesztben 1855 márc. 10., IV. Károly spanyol királynak második fia, VII. Ferdinánd királynak öccse. I. Napoleon parancsára 1808. bátyjával együtt neki is le kellett mondania trónigényeiről és 1814-ig Ferdinánddal együtt mint fogoly élt Valençayben. Midőn a restauráció után VII. Ferdinánd VI. János portugál király leányát választotta második hitvestársául, don C. 1816. a királynő nővérét, Mária Assisi Franciskát vette nőül (szül. 1800., megh. 1834 szept. 24.), kitől 3 fia született. Egy ideig úgy látszott, hogy meddő házasságban élő bátyja után ő reá száll a spanyol trón. C. e célt egy percig sem veszté el szem elől és különösen a papság és nemesség köreiben szerzett híveket. Ámde C. ellenfelei arra birták a királyt, hogy harmadik nejének halála után (1829) Mária Krisztina hercegnőt nőül vegye s az 1789. Pragmatica Sanctio értelmében a sali törvényt (mely a nőket az örökösödés jogából kizárja) felfüggessze. 1830 okt. 10. a királyné Mária Izabella hercegnőt szülte, kit a boldog király spanyol trónörökösnek nyilvánított, minek következtében C. reményei füstbe mentek. E pillanattól kezdve a király és öccse közötti viszony ellenséges színt öltött, úgy hogy végre Ferdinánd király C.-t, annak nejét és legidősb fiát Portugáliába száműzte később pedig az Egyházi Államba küldte. Ekkor azonban C. kereken kinyilatkoztatta, hogy a spanyol koronára emelt igényeit fentartja és bátyja halála esetén érvényesíteni fogja. És csakugyan, alig hogy VII. Ferdinánd 1833 szept. 29. elhalt, C. Mária Krisztinának, az özvegy-régensnek felmondta az engedelmességet, magát nyilvánította törvényes spanyol királynak és az országban pártot szervezett, melyet nevéről carlisták-nak neveztek el. Az özvegy királyné erre lázadónak bélyegezte sógorát, ki dom Miguel portugál királyhoz menekült, honnan azonban az angol s francia kormány sürgetésére Angliába költözött (1834 jun. 1.). De itt sem maradt veszteg. A királyné által felajánlott évi díjat visszautasítván, Angliából álruhában Párisba s innen Bayonneba ment, hol pártját szervezte, s megkezdte a polgárháborút, mely változó szerencsével folyt 1839-ig, amidőn a hadvezéri tehetséget teljesen nélkülöző C. francia területre volt kénytelen menekülni. Időközben a spanyol kormány és a cortes a trónkövetelőt minden örökösödési jogától megfosztották. 1838. C. Mária Terézia portugál infansnőt és beirai hercegnőt, Péter spanyol infáns özvegyét vette nőül. Politikai szerepet azonban ez idő óta többé nem játszott. A carlisták táborában támadt viszályok arra birták, hogy 1845. máj. 18. örökösödési igényeiről legidősb ilyen nevü fia javára lemondjon. Ő maga pedig gróf Molina néven Ausztriába költözött, hol 10 év multán elhalt.

3. C. don Lajos Ferdinánd de Bourbon, asturiai herceg, az előbbinek legidősb fia, atyja lemondása óta Montemolin grófja, szül. Madridban 1818 jan. 31., megh. 1863 jan. 13. Cabrera oldalán résztvett a carlista háboruban, de 1840. azzal együtt Franciaországban volt kénytelen menedékhelyet keresni, ahol a kormány parancsára Bourges-ban őrizet alá helyezték. Mihelyest azonban az id. don C. igényeit fiára átruházta, ez utóbbi 1846 szept. 14. Angliába szökött, hol a közvéleményt a maga részére megnyerni iparkodott. Hivei (a Montemolinisták) azonfelül abban a reményben is ringatták magukat, hogy don C. saját unokahugát, Izabellát, a fiatal spanyol királynét fogja elvenni. E tervet azonban nemcsak Lajos Fülöp francia király, hanem Anglia és a spanyol nemzet is ellenszenvvel fogadták és midőn C. 1849 apr. titokban Spanyolországba készült, a francia kormány elfogatta és néhány hétre Perpignan-ba záratta. Alig hogy kiszabadult, nőül vette Mária Karolina Fernanda nápolyi hercegnőt, II. Ferdinánd nápolyi király nővérét. A Spanyolország és Marokkó között kitört háborut pedig C. arra használta fel, hogy 1860 ápr. 3. 3000 zsoldossal a baleari szigeteken partra szálljon és VII. Károly név alatt mint trónjelölt fellépjen. Azonban e kisérlet is dugába dőlt. A királyi csapatok C. vezérét, Ortegát és hadát tönkretették, C.-t magát pedig elfogták és csak akkor bocsátották szabadon, midőn trónigényeiről lemondott. E kudarc teljesen aláásta tekintélyét és C. maga is ezóta Triesztben meglehetős sanyarú viszonyok között tengette életét. Sorsában öccse is osztozkodott.

4. C. don Ferdinánd Mária József (szül. 1824), 1861 jan. 2. Brunsee-ben (Stájerországban) váratlanul elhunyt.

5. C. don János Mária Izor herceg, 2. don C. második fia, szül. 1822 máj. 15. Londonból keltezett nyilatkozataiban ország-világnak hirdette trónraléptét. Neje Mária, estei-modenai hercegnő, kitől két fia született: a) Carlos (l. alább) és b) Alfonz (szül. 1849 szept. 12.). Ez utóbbi a pápai hadseregben szolgált egyideig, 1871. nőül vette dom Miguel portugál trónbitorlónak leányát, Máriát; később pedig személyesen vett részt a carlista-mozgalomban, miközben ő meg neje is kegyetlenségüknek több jelét adták. Jelenleg többnyire Grácban él.

6. C. don Károly Mária de los Dolores, János Izor József stb., madridi herceg, az előbbi C. és Mária estei-modenai hercegnő id. fia, szül. 1848 márc. 30. 1867 febr. 4. nőül vette pármai Margitot, nagybátyjának (Montemolin grófnak) 1868 okt. 3. kelt leköszönése után VII. Károly néven maga lépett fel mint spanyol trónkövetelő. 1869-ben a spanyol határra indult és felkelésre szólította a baszkokat; e felkelést azonban a spany. kormány könnyü szerrel elnyomta. Tapasztalván, hogy Amadeus spanyol király uralma nem nyugszik szilárd alapon, 1872 apr. ujra kibontotta a lázadás zászlaját; azonban Serrano tábornok megint kikergette az országból. Amadeus lemondása után harmadszor próbált szerencsét: 1873 jul. 15. spanyol földre nyomult, felhivást intézett a baszkokhoz és a spanyol nemzethez és esküvel fogadta a baszk tartományok régi kiváltságainak (fueros) megtartását. Eleintén sikerrel harcolt; elfoglalta Estellát és Bilbaot és nemcsak Serranot, hanem utódját, Concha tábornokot is megszalasztotta (1874). Az estellai diadal után számos hadifoglyot, többi között Schmidt német századost és hirlapirót is agyonlövette. Öccse Alfonz pedig Kataloniába nyomult elő győztesen. E válságos pillanatban Izabella királynő fiát, Alfonzot kiáltották ki Madridban királynak és ezóta a carlisták szerencse-csillaga letünt. Quesada tábornok 1875 jul. diadalt aratott rajtuk, Carlos pedig, kit immár az osztrák feudálisok, francia legitimisták és a jézsuiták sem segítettek többé pénzzel, kénytelen volt zsoldos hadának nagyobb részét elbocsátani. Erre Cabrera tábornok és mások cserben hagyták és Alfonz királyt ismerték el törvényes királynak. 1876 jan. a királyi hadsereg kettős támadást intézett a baszk tartományok ellen és febr. 19-én visszafoglalta Estellát, mire Alfonz király febr. 28-án Pampelonába bevonult. Ugyanezen napon lépte át C. seregének maradványaival a francia határt és Pau-ból keltezett nyilatkozatában azzal biztatta híveit, hogy legközelebb visszatér. Márc. 4. Londonba ment, ahonnan Amerikába utazott. Ujabban (1888) is tiltakozott a spanyol kormány egyik-másik rendelkezése ellen de szava elhangzott. Ő maga örökös pénzzavarban szenved, mi utazásai alkalmával néhány botrányos epizódra szolgáltatott okot. Nejétől, pármai Margittól öt gyermeke született, 4 hercegnő és Jayme herceg (szül. 1870 jun. 27.).

Forrás: Pallas Nagylexikon