Carlyle

(ejtsd: karlájl) Tamás, a legkiválóbb angol történetirók egyike, szül. Ecclefechanban, Dumfries skót grófságban 1795 dec. 4., megh. Chelseaban 1881 febr. 5. Atyja, jómódu bérlő, 14 éves korában az edinburghi egyetemre küldötte fiát, hol az a teologia helyett, mihez semmi vonzalmat nem érzett, mennyiségtani és nyelvészeti tanulmányokkal foglalkozott. Tanulmányai bevégeztével mint tanító igen sanyaru viszonyok közt működött előbb Skóciában, azután Londonban, mignem házassága lehetségessé tette, hogy elöbb skóciai kis birtokán, majd 1833 óta Chelseaben, London mellett, teljesen az irodalomnak éljen. 1823 óta munkatársa volt az Edinburgh Encyclopedia és az Edinburgh Reviewnek. Tanulmányokat irt Montesquieu, Montaigne, Nelson, a két Pitt és Goethe Faustjáról. Első sorban azonban a német irodalom kötötte le, melynek megismertetése Angliában kiválóan az ő érdeme. Lefordította Goethe Wilhelm Meister cimü művét (William Meister"s apprenticeship, Edinburgh 1825, 3 k.), megirta Schiller életrajzát (Life of Schiller, an examination of his works, London 1825) s szemelvényeket adott ki Goethe, Fouqué, Tieck, Jean Paul etc. műveiből (German romances. Edinburgh 1827, 4 köt.). Ezen iratai utján jutott összeköttetésbe s lépett levelezésbe Goethével, kinek mindvégig lelkesült tisztelője maradt. Első nagyobb eredeti műve: Sartor resartus, or, life and opinions of Herr Teufelsdroeckh (németül Fischertől 1882) Jean Paul hatása alatt keletkezett s kimélet nélkül ostorozza a kor hibáit; de sokkal nagyobb hatást ért el első nagyobb tőrténelmi műve, a megható közvetlenséggel, eleven és ragyogó stillal megirt történelme a francia forradalomnak (The French revolution, a history, London 1837, 3 köt., magyarra ford. Baráth Ferenc, kiadta az akadémia), mely korrajz éppen ugy mint az 1839. megjelent tanulmánya (a Chartismus) a dolgok egyoldalu megitélése és a bizarr forma mellett szellemessége és gondolatainak mélysége által tünik ki. 1837-40. Londonban több felolvasást tartott, melyek közül egy sorozat a hősökről és a hősök tiszteletéről a történelemben (On heroes, heroworship and the heroic in history, London 1846) nyomtatásban is megjelent. Ez előadások tisztán feltüntetik C. világnézetét és politikai hitvallását. A hősiségnek öt tipusát állítja fel, u. m. a költőt, (Dante és Shakspeare), a papot (Luther és Knox), a prófétát (Mohammed), az irót (Johnson, Rousseau, Burns) és az uralkodót (Cromwell és Napoleon) s a legnagyobb nyomatékkal emeli ki a lángész azon jogát, hogy korát uj irányba és uj kerékvágásba terelje és azt átalakítsa. 1845. jelent meg legkiválóbb történelmi műve: Cromwell levelei és életrajza (Letters and speeches of Oliver Cromwell, London 1845, 5 köt.), mely először mutatta be a sokat ócsárolt puritán hadvezért és államférfiut teljes nagyságában. Kevésbbé kiváló, bár a legterjedelmesebb művei közé tartozik II. Frigyes élete (The history of Friedrich II., called Frederick the Great, London 1858-65, 6 köt.), melyben mármár túllépi a festői előadás határait. A legjobb angol életrajzok közé tartozik: The life of John Sterling (London 1851). Utolsó történelmi műve: Tanulmányok Norvégia régi története és Knox János fölött (The early kings of Norway and an essay on the portraits of John Knox u. o. 1875). C. állandóan foglalkozott a napi kérdésekkel is s bár politikai nézetet illetőleg buzgó konzervativ volt, kereken ki szokta mondani véleményét, mitsem törődve a közvéleménnyel avagy divatos jeligékkel. The past and the present (London 1845) c. művében hevesen megtámadta a modern társaság ürességét és hazugságait, s hasonló irányu az 1848. forradalom hatása alatt irt műve: Latterday-pamphlets (u. o. 1850). 1867. megtámadta a parlament demokratikus átalakítására megindított mozgalmat ( Shooting Niagara and after?); 1871. az angol közvéleménnyel ellentetben Németország mellett szállott sikra Franciaországgal szemben (Letters on the war between Germany and France) s végre a keleti zavarok alatt Oroszország védelmére irt egy röpiratot. Anélkül, hogy a szó teljes mértékében népszerü lett volna, C. hazájának szellemi fejlődésére mégis rendkivül mély befolyást gyakorolt, s szellemileg magasan álló tisztelőinek száma aggkorának napjaiban mindinkább gyarapodott. 1865. Disraeli ellen az edinburghi egyetem rektorává választották; 1875. születése 80. évfordulójának ünnepére aranyérmet vertek s az angol tudomány legelső képviselői siettek őt üdvözölni. A kitüntetések elől igénytelen chelseai házába zárkózott, hol ki is múlt. Tetemét kivánsága szerint szülővárosába vitték. Munkáinak összes kiadása 37 kötetben jelent meg Londonban 1872-74. Nagy feltünést keltő irodalmi hagyatékát Froude-ra bizta, ki azt Reminiscences c. alatt (London 1881, 2 köt.) adta ki. 1821-26. levelezését (Early letters) Norton adta ki. (1886, 2. köt.), szintugy 1826-36. évi levelezését (Letters (1889, 2. köt.). Goethével folytatott levelezése megjelent angolul és németül (1887). Emerson amerikai költővel váltott levelei is megjelentek (1834-72, 2. köt. 1886). Norton Reminiscences of C. c. alatt külön munkában is méltatta C.-t. (1887, 2. köt.).

Forrás: Pallas Nagylexikon