Castilho

(ejtsd: kasztilyu) Antal Felicián, 1870 óta vicomte, portugál költő, szül. Lissabonban 1800 jan. 26., megh. u. o. 1875 jun. 17. Jóllehet korán megvakult, 1817-22. Coimbrában jogot tanult, de gyakorlatilag nem használta. A Miguelféle zavarok 1846. elűzték Portugáliából; 2 esztendeig az Azórokon tartózkodott, hol mezőgazdadasági és pedagogiai kérdésekkel foglalkozott; 1854-ben beutazta Braziliát és Portugáliát, mindenütt iparkodván a portugál tanügyön lendíteni. Népoktatási kormánybíztos és a kir. tudományos akadémia tagja volt. Első figyelemreméltóbb költeményei a királyi ház tagjaihoz intézett ódák és kántáték voltak a francia pszeudo-klasszicizmus szellemében és stiljében. 1821-ben (Coimbrá-ban) tette közzé bukolikus kisérleteit Cartas de Eche a Narciso (3. kiad. Páris 1836) cimmel, 1822-ben (Lissabonban) tavaszi dalokat Primavera (2. kiad. 1837) cimmel s az ezekhez hasonló gyüjteményét: Amor e melancolia ou a novissima Heloysa (Coimbra 1828). Később A noite do castello (1836) és Os ciumes do bardo (1838) cimü két versciklusával a romantikus iskola hiveihez csatlakozott, majd azonban Excavaçőes poeticas (1844) és Outono (1863) c. költeményeivel ismét régi irányzatához tért vissza. Bár Garrett halála (1854) és Herculano visszavonulása (1859) után a portugál irodalomban vezérszerepet vitt, nemsokára a fiatalabb költők C.-t retorikus hajlamai miatt már nyiltan s hevesen támadták. C. sokat fordított is, igy Ovidius metamorfózisait (Lissabon 1841), ars amatoriáját (Rio 1862), a Fasti-t (1862), Vergilius Georgikon-ját (1867), Anakreónt (1866), Shakespeare Szt.-Ivánéji Álmát, Moliére 4 darabját, Goethe Faustját. Életét megirta fia, C. Gyula. V. ö. Ortiz, La literatura portuguesa en el siglo XIX. (Madrid 1870).

Forrás: Pallas Nagylexikon