Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Cégvezető... ----

Magyar Magyar Német Német
cégvezető Prokurist (...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Cégvezető

az, ki a kereskedelmi üzlet tulajdonosától. (főnök) egyenesen cégvezetési meghatalmazást nyer, v. határozottan cégvezetőnek nyilváníttatik, vagy végre arra hatalmaztatik fel, hogy a főnök cégjét «per procura» jegyezhesse. Ha a főnök több személyt ruház fel a cégvezetéssel és pedig akként, hogy a cégjegyzés érvényéhez azoknak együttes aláirása szükséges, akkor együttes cégvezetésről (collectiv procura) szólunk. A cégvezetéssel különben több személy külön-külön is felruházható, akként t. i., hogy mindegyik egymagában is a céget érvényesen jegyezheti. A cégvezető jogkörét a törvény határozta meg, és pedig azzal a határozott kijelentéssel, hogy a törvény által meghatározott jogkörnek korlátozása harmadik személyek irányában jog-hattállyal nem bir. A C. jogköre kiterjed a kereskedelmi üzlet folytatásával járó, biróság előtt és biróságon kivüli minden ügyletre és jogcselekvényre, és pedig a C-t e jog a cégvezetői minőség alapján illeti meg, külön meghatalmazás szüksége nélkül. A jogkörnek terjedelmét a kereskedelmi üzlet fogalma határozza meg. A cégvezetési felhatalmazás épp ugy mint annak megszünése a cégjegyzésbe leendő bevezetés végett bejelentendő. A felhatalmazás megszünése, bejegyzésének s közhirré tételének elmulasztása különösen azzal a jogkövetkezménnyel jár, hogy a főnök az elbocsátott cégvezető által nevében kötött ügyletekért felelős s a felhatalmazás tenyét harmadik személy ellenében csak annyiban érvényesítheti, amennyiben igazolni képes, hogy a harmadik előtt a felhatalmazás megszünése már az ügylet megkötésekor ismeretes volt.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is