Cella

(lat.) a. m. kamra, szobácska. Az ó-görögök etruszkok és rómaiak templomaiban azon legbelsőbb, elkülönített és gyakran fölülről is megvilágított helyiség, melyben az istenség képmása volt. A C. előtt volt a pronaosz, mögötte a posticum, vagy még egy másik elkülönített helyiség, az opiszthodomosz. Kisebb templomok C.-i csak az ajtón át kaptak világosságot; nagyobbakéi már egy fölülvilágítón (opaion) keresztül is. A keresztény korszakban az a kis lakóhely, melyben a szerzetesek laktak: egy közös templom körül épített kunyhók; a középkorban apró kis szobák, minden szerzetes számára külön. Végre a kereszténység első századaiban a templom mellé épített sírkápolna is néha C. néven fordul elő. V. ö. F. X. Kraus, Real-Encycl. d. christl. Alterthums. I. 195. l.

Forrás: Pallas Nagylexikon