Cenobiták

(gör.) a. m. együtt élők. Igy nevezték a kereszténység első századaiban a világtól elvonulva élő aszkétákat, kik egy főnök vezetése alatt, de még nem kolostorban, hanem egymáshoz közel eső, külön álló kis cellákban laktak, és bizonyos dolgokat, különösen az imádságot, közösen végezték. Különböznek az u. n. anakorétáktól, kik egészen elvonulva és külön élő remeték voltak. Szt. Antal alapította IV. sz. elején több ilyen szerzetesi telepet; utána Szt. Pachomius tovább rendszeresítette az együttélést. Innét azután a szervezett szerzetesi életre az átmenetet az egyszer- és mindenkorra megállapított szabályzat (Regula) által könnyü volt megtenni.

Forrás: Pallas Nagylexikon