Centrálizáció

(lat.), mint politikai műszó azt a rendszert jelenti, melyben a mozgató erő a központban egy főszervnél van és innen indul ki minden működés. Ellentéte a decentralizáció, melyben a részek bizonyos önállással birnak és meghatározott körre a funkciók központjaivá válnak, de magasabb erő és szerv alatt, mely a részeket egésszé füzi össze. E megkülönböztetés vonatkozhatik az állam hatalmi életére általában, vagy annak egyes ágaira, avagy csak egy ügykörére; de alkalmazzák még a társadalmi életre, az egyházra, az iparra, a kereskedelemre, forgalomra stb. Ebből is látszik, hogy a C. igen különböző jelentéssel birhat, a decentralizáció pedig csak mint viszonylagos fogalom határozható meg, értelme által függ, hogy milyen C.-val szemben használják.

A C. az egész állami életre vonatkoztatva jelenti, hogy az állami hatalom egy főorganumnál van letéve s a többi hatóságok tőle szorosan függő viszonyban, csak akaratának végrehajtói. Ez értelemben a C. összeesik az abszolut állammal és vele szemben az alkotmányos állam, midőn a közhatalmat főfunkcióinak megfelelőleg, különböző független organumokkal kezeli, már decentralizációt jelent. A törvényhozási C. kétféle alakban fordulhat elő. Az egyik, midőn az állam egész törvényhozása egy szervnél van; mint ahogy ma rendesen az egységes államban; mig a szövetségi államban a szövetségi törvényhozáson kivül a tagállamok belső életükre külön-külön törvényhozással birnak: igy van az a német birodalomban, a svájci és az é.-amerikai szövetségben. De az egységes államban is előfordulhat, hogy a részek autonomia alakjában egy ügykörökre külön törvényhozási jogot nyernek, p. nálunk a társ országok, Ausztriában a koronaországok. Továbbá nevezik még törvényhozási C.-nak, ha az állam az ügyek túlnagy részét vonja a törvényhozás hatáskörébe, decentralizációnak pedig, ha jelentékeny részt a kormánynak enged át, hogy rendeletileg szabályozza v. az önkormányzatnál hagyja meg.

Az igazságszolgáltatási C. ma különösen azt jelenti; hogy az állam e tevékenysége állami biróságoknál van összpontosítva s ezek bár különböző foku biróságok, perrendileg szoros összeköttetésben vannak; decentralizáció pedig, hogy az igazságszolgáltatást az egyház, a korporációk, az önkormányzati testületek is végzik, avagy midőn az állam különböző terület-részeire minden felebbezési fokra külön-külön biróságokat állít fel, p. nálunk a horvát-szlavon biróságok.

Leginkább használják a C.-t és decentralizációt az állam kormányzati szervezetének a egjelölé sére, szintén különböző értelemben. Itt a C. majd azt jelenti, hogy a határozás és rendelkezés joga a központnak van fentartva, mig az alsóbb hatóságok inkább csak információra és végrehajtásra utalvák; majd jelenti az államigazgatás öszpontosítását kormányban és kormányzati hatóságokban oly módon, hogy az ügyintézés kizárólag a központtól függő államhivatalokban történik, az egészre kiható egyenlő elvek szerint (reál-rendszer) s a polgárok közreműködése ki van zárva. Ezekkel szemben már decentralizáció midőn a részekben működő hatóságok államiak ugyan, de bizonyos önállóságot élveznek; különösen ellentéte azonban az önkormányzattal nyilatkozó decentralizáció, melynél az ügyintézés a polgároknak jogilag elismert közületeit illeti, s ezek, bár a központ felügyelete alatt, de hatáskörükben önállóan, saját közegeikkel, a helyi viszonyokat is tekintetbe véve járhatnak el.

Történeti szempontból tekintve, a C.-val és decentralizációval egymás mellett találkozunk már a római birodalomban. Egyes tartományok, p. Gallia, jelentékeny különállással, a városok pedig széles körü önkormányzattal birnak. De a birodalom sülyedésével a rideg C. előtérbe lép, mely azután ugy a keleti, mint a nyugati részre jellemző. A középkor különösen a decentralizációnak kedvez. A hűbér-állam kisebb territoriumokból, úri birtokokból, városokból szövődik össze, melyek külön jogélettel birnak s az állami teendők nagy részét is végzik; a központi hatalom alig érezhető s az állam inkább federációhoz, sem mint egységes államhoz hasonlít. És több százados küzdelem folyt le, mig a részeknek e relativ nagy önállósága megtörik, hogy azután az ellenkező tulzás jöjjön létre. Franciaországban XI., de még inkább XIII. Lajos alatt már a C. uralkodik, és a helyi hatóságok önállóságából alig maradt meg annak látszata. E példát a kontinensi államok utánozták és a XVIII. században a C,, párosulva a fejedelmi abszolutizmussal, a hűbéri szervezettel birt államokban, majdnem kizárólagos. Sőt a Stuartok Angliában is kisérletet tesznek, hogy az abszolutizmussal a C.-t meghonosítsák, de eredménytelenül; a parlamenti szabadsággal a decentralizáció fejlődik karöltve és különösen a megye (county) a községi körök (Unions) helyi hatóságával (local board), az egyházközség (parish), a város (municipal borough) önkormányzatában erősödik meg.

A kontinensen uralkodó C.-val szemben a francia forradalom képezi a forduló pontot. Az általa uralomra jutott tanok és irányok a privilegiumokat és a partikuláris jogrendet megtámadják ugyan, de végeredményben az önkormányzat eszméjének kedvezők. A francia uj közigazgatási területi beosztásnál a tartományok helyét a megyék (département) a kerületekkel (district, majd arron dissement), a kantonok és a községek foglalják el; valamint az önkormányzat csirái is mutatkoznak. De már a konzulság és császárság idejében ismét a szigoru C. lép életbe, mignem a harmadik köztársaság végleg áttöri és a megye, a község önkormányzati testekké válnak. A Német birodalomban, mint általában az összetett államokban, a birodalom képviseli a C.-t, a tagállamok a de centralizációt és ez értelemben a decentralizáció összeesik a partikularizmussal. De ezenkivül a tagállamokban is erős törekvés mutatkozik a decentralizációnak az önkormányzatban való kifejlesztésére. Poroszországot illetőleg már az 1808-ki városi törvény önkormányzati alapokra helyezkedik, ugyancsak igy az 1872. kerületi törvény, a tartományokra pedig az 1875. szabályzás intézkedik. Ausztriában különösen a tartományok autonomiája képez nagy méretü decentralizációt. Az 1867-ki alaptörvény szerint a tartományi törvényhozáshoz tartozik mindaz, ami nincs világosan a birodalmi törvényhozásnak fentartva; továbbá a tartományok választják a «Landesaus- schuss»t, mely számos hivatalnok felett rendelkezve, a végrehajtást gyakorolja; önkormányzati alapon nyugszik a kerületi és községi igazgatás is.

Ami a többi államot illeti, Olaszország nagyban egészben elfogadta a francia igazgatási rendszert és a megyére (provincie), kerületre (circondari), járásra (mandamento) és községre osztott közigazgatásában az önkormányzat lassan fejlődik. Belgiumban és Hollandiában kerületi vagyis megyei rendszer van képviselettel és exekucióval, a községek jelentékeny önkormányzattal birnak. Az Orosz birodalomban ismeretes Finnország különállása és a kormányzóságokban, kerületekben, járásokban, községekben bizonyos decentralizáció jelentkezik az önkormányzat csekély vonásaival.

A magyar alkotmányban sohasem vált kizárólagossá a C. A törzsszervezet jellemvonását a decentralizáció képezte. Szt. István idejében ugyan azok az intézmények lépnek előtérbe, melyek az uj királyságot hivatvák szolgálni s a központi hatalom megerősödik. De a távolabb eső részekben csakhamar mutatkozik az államélet decentralizációja főkép ugyan honvédelmi szempontból, de a közigazgatásban is. Igy Erdély a vajdák alatt a magyarok, székelyek, szászok külön közigazgatási szervezetével. A régi Szlavonia tartományi állással bir a bekebelezett Dalmácia és Horvátország széleskörü autonomiával. Majd kifejlődik és a mohácsi vész után mindinkább erősödik a megyék, szab. kir. városok és a szab. kerületek önkormány- zata, hatáskörrel az igazgatásra és a biráskodásra; a végvidéki bánságok, stb. külön kis központokká válnak. Jelenleg pedig a decentralizációt képezi első sorban a társországok külön állása, a városi és megyei törvényhatóságok, valamint a községek önkormányzata.

A két rendszer gyakorlati megvalósítását illetőleg, a tapasztalat reá vezetett, hogy az államélet harmonikus alkalmazásukat kivánja. Az abszolut C. majdnem kivihetetlen a modern államban. De épp oly helytelen lenne a teljes decentralizáció, mely az állam egységét támadná meg s elvonná tőle a kellő erőt, erélyt, hogy feladatainak megfelelhessen. Az az államférfi hivatása, felismerni e szükséges harmoniát, ami ismét a nép erkölcseitől, multjától műveltségi fokától, jellemétől függ; sőt a különböző ügyágak is természetükből folyólag, a C. és decentralizáció-nak különböző mértékben való alkalmazását igénylik. Általában szólva a mai egységes államokban a törvényhozásnál és az igazságszolgáltatásnál a C. mutatkozik előnyösnek. Sok káros következménye volt annak; hogy a középkorban minden vidék, város más-más jogélettel birt. De azért itt is helye lehet a decentralizációnak, ha az állam különböző multtal biró részekből alakult, vagy ha gyarmatai és nem asszimilált tartományai vannak; továbbá megjegyzendő, hogy a mai nap uralkodó azon alaptétel, miszerint a különböző foku biróságok az itélkezésre teljesen önállóak és minden felsőbb hatóságtól függetlenek legyenek, a régi hivatalnoki igazságszolgáltatással szemben, amidőn az alsóbb fórum a felsőbbnek, az egész pedig a fejedelem szubjoktiv akaratának volt alávetve, néha decentralizációnak is mondatik. Az állam magasabb politikai életének vezetésénél szintén a C. lesz természetszerü. A belügyi közigazgatásnál mindaz a központ hatáskörébe tartozik, ami a nemzetben az egység eszméjének realizálásához szükséges, ami az államot, mint ilyet a maga egészében érinti, vagy midőn a közérdek a magán érdekkel jön összeütközésbe; de helyén lesz a decentralizáció olyan ügyek intezésénél, melyek az egyes vidékeket, a polgárok helyi közületeit érdeklik első sorban, hogy a részek szabadsága az egész által el ne nyomassék s hogy a vidéki sajátságok és szükségletek kellő méltánylásban részesülhessenek. E felfogást ugy is halljuk megjelölni; C. a kormányzásban, decentralizáció az igazgatásban. A hadügyekben ismét a C. lesz túlsulyban; de itt is előfordulhat bizonyos decentralizáció, midőn az ezredek és hadtestek kerületenként vannak felosztva (p. a német birodalomban, v. nálunk a honvédségnél), v. egyes parancsnokságok felhatalmazást nyerhetnek az önállóbb működésre, ugy hogy a kezdeményezés nem a központból, hanem tőlük indul ki. Már a csendőrségnél, miután a helyi viszonyoknak megfelelően kell eljárnia, a decentralizáció lesz tulnyomó s csak a magasabb állami rendészet vezethető a C. alapján. A szegényügy inkább decentralizációval, az állami pénzügyek inkább C.-val intézhetők.

Forrás: Pallas Nagylexikon