Mihály (Miguel de), hires spanyol költő, szül. Alcala de
Henaresban 1547 okt. 9., megh. Madridban 1616 ápr. 23. Salamancában, majd
Madridban eleinte teologiát, később széptudományokat tanult és itt irta első
elegiáit, románcait és Filena (1582) c. pásztorregényét. Szegénysége miatt
kénytelen volt hazáját elhagyni. 1559. Olaszországba ment és Aquaviva bibornok
szolgálatába került. 1570-ben részt vett a törökök elleni csatában és az 1571
okt. 7. lepantói véres ütközetben mellén két helyütt sebesült meg, balkarját
pedig egy lövés teljesen megbénította. 1575 hazájába akart visszatérni, de
utközben algéri kalózok fogságába került, akik rabszolgaként eladták. Itt C.
sokszor sikertelenül kisérelte meg a menekülést, mig végre annak a merész
tervnek a kivitelére szánta el magát hogy rabszolgalázadás utján Algériát
hatalmába keríti. Árulás következtében e terve dugába dőlt. Midőn 1580 szept.
19-én rokonai és barátai kiváltották fogságából, visszatérhetett Spanyolországba,
ahol ismét hadi szolgálatba állott és nagy vitézséggel harcolt az azorok ellen,
kik II. Fülöpnek megtagadták az engedelmességet. 1583 végén ismét visszatért
hazájába és az irodalomnak szentelte magát. Nemsokára aztán meg is nősült. Ez
időtájt irta Galatea c. pásztorregényét (1584) és számos drámáját, melyek
azonban egy tragédiának (Numancia) és a Tratos en Argel (Algériai élet) c. mű
kivételével mind elvesztek. 1588-99. Szevillában mint adószedő hivataloskodott
és valószinüleg itteni tartózkodásakor irta novelláit. II. Fülöp halála után
Valladolidba ment. Itt történt, hogy egy nemesek közt végbemenő éjjeli harc
miatt C.-t gyanuba fogták és börtönbe vetették. Ebbén a fogságában kezdte irni
halhatatlan művét, mellyel a modern regény alapját megvetette: El ingenioso
hidalgo de la Mancha-t (Az elmés nemes don Quijotte (ejtsd: don kihóte) de la
Mancha (ejtsd: mancsa)) és amellyel az addig divatos, széltében elterjedt
hóbortos lovagregényeket utólérhetetlen gúnnyal és finom szatirával tette
nevetségessé. E regény a világirodalomban a legelső helyen áll és jellemfestő
erejénél, életteljességénél, vidám világnézeténél, a komikai elemnek ügyes
felhasználásánál fogva örök időkre a költői alkotás remeke marad. A képzelet
kiapadhatatlan mélysége; a valóság, költészet és próza közti ellentét, a
tragikum fensége, a komikum frissesége legzavartalanabb harmoniában egyesülnek
benne. E ragyogó tulajdonságok dacára Don Quijotte első kötetének
megjelenésekor (1604) nem keltett feltünést, s csak midőn egy El buscapié (A
röppentyü) c. röpiratból - melyről tévesen azt hitték, hogy maga C. irta - a
közönség arról értesült, hogy a Don Quijotte-ban előkelő személyek vannak
szatira tárgyává téve, fordult az általános figyelem e regény felé. Don
Quijotte hires mű lett, csakhogy C.-nek annyi ellenséget, támadást szerzett,
hogy egészen 1614-ig semmit sem mert közreadni. Csak ebben az évben, midőn egy
álnevü szerző a Don Quijotte folytatásaként egy könyvet adott ki, bocsátotta
közre C. művének 2-ik kötetét, mely az elsőnek a szatirikus elem ereje
tekintetében mögötte marad, de filozofiailag azt fölülmulja. Don Quijotte
elterjedtsége tekintetében is páratlanul áll az irodalomban; első
megjelenésétől napjainkig 400-nál több spany. kiadás jelent meg belőle,
azonfelül minden európai nyelvre lefordítva (latinul is) több kiadásban van
meg. Nyelvünkre Győry Vilmos fordította (Kisf.-Társ. kiad. 1873). Novelláiban:
Novelas ejemplares (1613) C. hiven, élénken, szépen folyó nyelven festi a
szevillai életet. 1614-ben adta ki Viaje el Parnaso (Ut a Parnasszushoz) c.
könyvét és több drámáját, melyek közül a Numancia destruida (A lerombolt N.) a
legnevezetesebb. Ezeknél nagyobb becsüek Entremeses-ei, melyek komikus
tartalmukkal, természetességükkel és szellemességükkel tünnek ki. C. utolsó
műve a: Trabajos de Persiles y Segismunda (P. és S. szenvedései), amely halála
után jelent meg és amelynek, valamint Galatea cimü regényének ma csak
irodalomtörténeti értéke van. Noha művei nagy hirnek örvendettek, C. élte
végéig szegény maradt, s nyomorba jutott volna, ha Lemos grófja és a toledói
bibornok-érsek őt segélyezésben nem részesítík. 1835-ben nemzete lakó háza
előtti téren szobrot emelt neki. C. összes művei, a szindarabok kivételével,
Madridban 1803-1805. (16 kötet), a Viaje el Parnaso kivételével 1820. (11 köt.),
a Coleccion de los mejores autores espanoles-ban (Páris 1840-41), és a
Biblioteca do autores espanoles-ban jelentek meg. A Don Quijotte-kiadások közül
a díszkiadáson kivül (Madrid 1780, 4 köt.) a Pellicier (u. o. 1798, 9 köt.) és
az akadémia kiadásai (C. életrajzával) említendők. A Don Quijotte megértésénél
kitünő szolgálatokat tehet Clemencin Dezső kommentárja (Madrid 1833-39, 6
köt.). Magyarul megjelent még: A bőkezü szerető. (Külföldi regénytár XII köt.)
Spanyolból ford. Lukács Móric. 1843. Gyermekek számára Don Quijotte-ot
kidolgozta Karády Ignác. Pesten 1848.
Forrás: Pallas Nagylexikon