Chartizmus
az a hosszu politikai és társadalmi küzdelem melyet az angol
munkás néposztály a vagyont, törvényhozást és adóztatást kezükben tartó
földbirtokosok és tőkések ellen folytatott. Cartwright őrnagy kezdeményezésére
már 1817 táján 1700000 aláirással ellátott nemzeti folyamodványt nyujtottak be
az alsóházhoz melyben az általános szavazatjog behozatalát követelték. Két
évvel ezután a Manchester melletti Peterloo-fielden nagy munkásgyülést akartak
tartani, amelyen a gabonatörvények eltörlése és az ország akkori állapotai
fölött kellett volna tanácskozniok. A gyülést karhatalommal oszlatták szét,
miközben több munkás megöletett. Ekkor vitte keresztül Castlereagh miniszter
azt a híres «six acts» cimü törvényt, mely a munkásoknak mindennemü politikai
demonstrációját hosszu időre lehetetlenné tette. Most aztán a szociális térre
vitték a mozgalmat s Owen az ez idő szerinti vezető, a politikai agitáció
helyett számos munkásegyesületet alkotott, amelyeknek az volt a célja, hogy a
munkaadók önkénykedései és különösen a munkabérek leszállítása ellen együttesen
küzdjenek. Miután a reformált parlamenttől 2 éven át hiába várták a munkásokat
védő törvények megszavazását: 1834. általános munkabeszüntetésre határozták el
magukat. Ennek azonban a munkások adták meg az árát, mert helyzetük csak
rosszabbodott ezzel. Az ekkor alkotott szegénytörvény miatt támadt elkeseredés
a középosztálybelieket arra birta, hogy a Radical Association címü politikai
egyesületet alkossák meg; az erre következő évben aztán a munkások a Working
Men"s Association c. szintén politikai társulatot alkották, amely
tulajdonképeni szülőjévé lőn a chartizmusnak. A társulat vidékenkint szervezett
fiók-egyesületek által propagálta eszméit s emellett állandó összeköttetésbe
lépett a parlament radikális tagjaival Roebuck, Hume J., O"Connel stb.
képviselőkkel. Lovett, ki előbb asztalos, majd kávés, végül pedig
könyvkereskedő volt 1838. megszerkesztette az u. n. nép chartáját (the People"s
Charter), mely az ő fogalmazásában a következő 6 pontból állott: 1. általános
szavazatjog minden 21-ik életévét elért férfiu részére; 2. titkos szavazás; 3.
évenkinti egyetemes parlamentek; 4. ugy az aktiv mint a passziv választási
cenzus eltörlése; 5. lélekszám szerinti választókerületek alakítandók; 6. a
képviselők fizetést huzzanak. A Birminghamben aug. 6. összegyült munkás-meeting
magáévá tette a chartát s országszerte megindult ennek érdekében az agitáció.
1839. egy chartista választmány ült össze Londonban s ez nemzeti konvent név
alatt a charta elfogadtatása érdekében 6 hónapon át működött. Az alsóházhoz
kérvényt nyujtott be, melynek 39 pontja között a chartabeli pontokon kivül
bennfoglaltattak még: az általános jövedelmi adó behozatala, Erzsébet
szegényügyi törvényeinek helyreállítása, az adók apasztása, a tiz órai munkaidő
stb. A parlament azonban 235 szóval 46 ellen elvetette a kérvényeket, a
chartisták közül többeket elfogtak, a gyüléseket pedig rendőri hatalommal
megakadályozták. Az agitáció eszközeire nézve a chartisták közt már kezdettől
fogva voltak véleménykülönbségek s ezek a konvent alatt tényleg szakadást
idéztek elő, amennyiben az erkölcsi (moral-force) és az erőszakos
(physical-force) eszközök férfiai szétváltak egymástól. A munkások óriási
többsége azonban az utóbbiakhoz állot s ezek O"Connor vezetése alatt teljesen
legyőzték a Lovett után indult mérsékelteket. A gyülekezési tilalom
kijátszásával éjjeli gyüléseket tartottak aztán fegyveresen jártak s nyiltan
beszéltek a forradalomról. Végre 1839 november 4-én déli Walesben kitört a
lázadás és Frost, Williams és Jones vezérlete alatt 8000 chartista megrohanta
Newport városát, hogy elfogott társaikat kiszabadítsák, hanem néhány sortűz
megszalasztá őket. Az elfogott vezetőket deportálták, a résztvevők közül pedig
nagyon sokat elzártak. A munkások társaik részére mindenfelé gyüjtéseket
rendeztek, de emellett gyüléseket is tartottak és 1840. a különböző
tartományokból képviselők gyültek össze Manchesterben közös tanácskozásra, hol
a Nagybritanniai nemzeti chartista-társaságot alapították meg. Itt a
moral-force férfiai vették kezükbe a vezetést és határozottan kijelentették,
hogy céljaik elérésére csakis békés és alkotmányos eszközöket fognak
alkalmazni. Még ugyanazon évben 3300000 aláirással ellátott kérvényt nyujtottak
be az alsóházhoz a charta megszavazásáért, de a parlament 287 szavazattal 89
ellenében ujra elvetette azt. Hasonló sors érte azt a kérvényt is, melyet 1841.
1300000 munkás irt alá. Ekkor a chartisták szövetkeztek a torykkal, hogy a
wigh-minisztériumot megbuktassák ami azonban nem vált előnyükre. Ez időtájban
különösen a parlament merevsége miatt a physical-force emberei megint
felülkerekedtek s egymásután kezdték rendezni a kisebb-nagyobb strikeokat,
amelyeknek azonban nagyon kevés eredményük volt. Az 1848. februári forradalom
alkalmából 30000 ember együtt akart a parlament elé menni, hogy az 5760000
ember által a charta elfogadásáért aláirt kérvényt beadja. A menetet
eloszlatták s a kérvény rendes úton jutott a parlament elé, mely azt megint
nagy szótöbbséggel elvetette. Ez a kérvény volt a chartistáknak utolsó tette;
O"Connor teljesen elvesztette népszerüségét s az őrültek házában halt meg. Az
ipari termelés föllendülése és a rozsvámok eltörlése nagyon enyhítette a
munkások sorsát, kik ezentúl mindinkább a Trades Unionok (l. o.) felé
fordultak.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|