Frigyes Ferenc, a legnagyobb zeneköltők és zongoraművészek
egyike, szül. Varsó mellett Zelazowa Woában 1809 márc. 1., megh. Párisban 1849
okt. 17. Atyjától, C. Miklós nyelvtanártól, francia nemestől örökölte lengyel
hazájának szenvedélyes szeretetét; a szülői házban, elejétől fogva, volt
környezete a legmiveltebb lengyel társaság - ez adta meg zenei lángelméjének az
irányt egész életére. A varsói konzervatóriumban Zywny, majd az igazgató,
Elsner, fejtették ki rendkivüli tehetségét; amaz volt egyetlen zongora-, emez
szintén egyetlen zeneelméleti tanára; párhuzamosan a liceumot járta.
Iskoláztatásához állítólag Radziwill A. H. hg., a zeneszerző, anyagi támogatással
járult. Otthon már gyermekkorában (1818) fellépett roppant hatással; külföldi
tanulmányutjában 1829 aug. Bécsben játszott először nyilvánosan. A lengyel
forradom (1830) után többé nem tért haza. Párisban telepedett le s gyöngéd,
vonzó lényével a születési és szellemi arisztokrácia barátságát biztosította
magának. Ritkán zongorázott hangversenyben, de ily célból Német- és
Angolországban is járt; zongoratanításból élt, büszkén, előkelőn és szegényül.
Két nagy csalódás után az ellenszenvből tizéves szenvedéllyé vált szerelem
töltötte el szivét: a Sand G. néven ismert regényirónő, Dudevant marquis neje
Aurora, bilincselte le és volt az ábrándos művésznek 1837 óta rabszolgálója és
a súlyos tüdőbajjal küzködőnek önfeláldozó ápolója, mig idővel hűtlensége,
szeszélyei, mellőzése, végre 1847. szakítása, elősegítették C. testi-lelki
szenvedéseit és halálát. - Chopin művészi nagysága az utolérhetetlen
finomságban állt: a kifejezés meg a dallamszépség elbájoló, változatos és
előkelő voltában. Csodálatos virtuozitása a zongorajátszásban uj korszakot
nyitott meg; a pedállal bánása, billentésének szinte a végtelenig fokozott
árnyalása, a tolmácsolt érzéshez képest az időmértéknek művészi váltakozása a
gyorsabb vagy lassubb játékkal(tempo rubato): megannyi eredeti uj és hódító
szép vonás, mely az ő játékát s az ő fordulatos, szellemes műveit a
költészetnek eladdig nem ismert varázsával vonták be. Mozart és Bach műveit
szerette és becsülte legjobban, de az ő szigoru műformáikban nem birt dolgozni:
maga teremtett magának formákat, dús képzetének sugallata szerint; romantikus
egyénisége termékenyítőleg hatott az ujabb nemzedékre. A szláv iskola méltó
buzgommal és sikerrel követte C. példáját, aki, bár eleinte inkább a maga
virtuóz előadó képességét szolgálta műveiben, s csak később törekedett
túlnyomóan a költőibb tartalomra: majdnem minden művében nemzeti zenéjét
tökéletesítette. Művei, mind zongorára: 2 versenymű (lágy E- és F-hangrendben),
3 szonáta, 4 ballada, 4 ábránd, 12 polonaise, 52 mazurek, 25 prélude, 19 nocturne,
13 keringő, 4 rögtönzet, 3 écossaise, 5 rondo, 4 scherzo, 4 sorozatra terjedő
változatok, 27 tanulmány, egy-egy krakowiak, bolero, tarantella, gyászinduló (a
másik, a hiresebb, a lágy B-hangrendben irt szonátába van ékelve), sajkadal,
bölcsődal, allegro trio, 2 gordonkaszonáta, 17 lengyel dal - szóval a
számozatlanokkal együtt, mintegy 90 mű. C. működését benső barátja, Liszt,
érdekes, de dagályos tulzó francia könyvben méltatta (1851; magyarra ford. Vass
Ottilia grófnő); a róla irt többi könyveket teljesen fölöslegessé teszi az
angol Niecks Frigyes remekműve: Frederick C. as a man and musicien (London
1889).
Forrás: Pallas Nagylexikon