Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Cigányok... ----

Magyar Magyar Német Német
Cigányok... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Cigányok

Indiából származó nép, mely a XV. sz.-ban jött be Európába s terjedt el annak különböző országaiban. Magukat rom-nak (ember), néha kálo-nak (fekete) nevezik, s ezzel szemben parno (fehér) névvel illetnek minden nem-cigányt. A hazai vándorcigányok manus-nak (ember) is nevezik magukat, a nem-cigányt gadzsio-nak (gazda, paraszt), gyüléseken szinte-nek (társ) szólítják egymást. Szinte nehány tudós szerint az ind Sindhu szóból származik, mely az ind Csangar (Cangar) törzs neve. Az egyes népek különféle névvel nevezik a cigányokat. A legelterjedtebb a cigány név rokonsága. Miklosich szerint ez a kisázsiai Athingan vagy Acingan névből ered; De Goeje szerint az ind tojeng (zenész, táncos) szóból, mások szerint a fent említett Cangar névből.

A német: Zigeuner a csehből ered (cinkán), ez a magyarból (cigány), a mi nyelvünkbe a ruménből (cigánu), ebbe a bolgárból (ciganin) jutott. E név Kelet-Európában és Olaszországban (zigano) terjedt el, mig nyugaton és északon más neveket kaptak. Angliában Gipsy-nek (Egyptus) nevezik őket. Régebbi spanyol nyelven Aegypciáno-nak mos Gitanonak nevezik őket. Portugál nyelven Cigano. Franciaországban a Bohémiens (cseh) nevet adták nekik, mivel oda Csehországból kerültek és a magyar és cseh királytól nyert leveleket mutattak fel. A németalföldiek kezdetben Ungern-nek nevezték, mivel Magyarországból mentek oda, később ott, Dániában és Svédországban Tatern vagy Tätern (tatárok) és Heidenen (pogányok) volt a nevük a finneknél Mustaläinen (fekete). Nálunk néha Fáraó népének, Fáraó fiainak szokták őket nevezni, célzással állítólagos egyiptomi származásukra. Mária Terézia 1761 nov. 13. megtiltotta e nevek tovább használatát s helyükbe az ujlakosok, ujmagyarok, ujparasztok elnevezést (németül Neubauer) rendelte el. (Igy tiltotta volt el 1633. IV. Fülöp is a spanyol cigányokat a gitanos névtől.) A magyarban ezenkivül még purde-nek (meztelennek), dádé-nak (atya), more-nek (mro enyém) nevezik a cigányokat; az oláhok marmandének (adj nekem kenyeret) és csoré-nek (szegény) csufolják; az erdélyi szászok zigunj elnevezés mellet még Egypter-nek és Kortrás-nak is hívják; ez a cigány Kortorár (sátoros) szóból ered, mely ellentéte a Gletecsore (nyelvben szegény) szónak, ahogy a sátorosok gunyosan nevezik a letelepedetteket. A cigányok már Európában való megjelenésükkor eredetükre, őshazájukra nézve nem tudtak helyes fölvilágosítást adni. Ez arra mutat, hogy ők már évszázadokon át távol voltak régi hazájuktól, mielőtt Európában föltüntek.

Eredetükre nézve a cingani elnevezésből kiindulva, több tudós azt állítá, hogy az athinganus nevü görög eretnekekkel azonosak. Mások őshazájuknak az afrikai Zeugitana tartományt mondják. Spondanus Zeugitana tartományt mondják. Spondanus Singara mezopotámiai városból kiüzött lakosok utódainak tartá őket, mások a szaracénusoktól származtatták a cigányokat Kelpius Márton erdélyi szász tudós az amoritáktól. Wagensell, XV. századbeli író, német zsidóknak tartja, kik a XIV. sz.-beli zsidóüldözés következtében elbujdostak, s csak a XV. sz. elején kerültek ismét elé. A magyar Pray tatároknak mondja őket, mert Kis-Ázsia egyik tatár tartománya (a mai Sivas), mely Rome nevet viselt. Legelterjedtebb azon nézet volt, mely mai nap is él több nép körében, hogy a cigányok Egyiptomból származnak. A C.-ok magok Közép-Európában való megjelenésökkor egyiptomi bucsujároknak mondták magukat, kiknek «amiatt kell hét évig zarándokolniok és a kereszténység alamizsnáiból élniök, mivel Jézust, midőn ez szülőivel Heródes üldözései elől menekült, nem fogadták be maguk közé». Magyar cigányok mesével indokolják még manapság is örökös vándorlásukat. Midőn Krisztust a zsidók felfeszítették, egy csapat cigány vonult arra. Ahelyett, hogy kihúzták volna a szegeket tagjaiból, néhányan felmásztak a keresztfára és megfosztották Jézust azon kevés ruhától is, melyet a zsidók rajta hagytak volt. Ekkor megátkozta őket Jézus, hogy mindörökre hontalanul, nyugtalanul vándoroljanak.

A legelső író, ki a cigányokat egyiptomi eredetüeknek mondja, Justinger Konrád volt, berni krónikájában az 1419. év alatt, midőn a cigányok legelőször Helvéciában jelentek meg. A Bologna előtt 1422. megjelent cigánybanda András nevü «hercege» (Duca di Egitto) azt beszélte, hogy népével együtt elpártolt a kereszténységtől, mióta a magyar király elfoglalta országát s őt fogságba ejtette. Később 4000 alattvalójával együtt a kereszténység kebelébe visszatért, és most a magyar király parancsára hét évig kell zarándokolni; jelenleg Rómába megy a pápához. Más csapat azt beszélte, hogy hazájok Kis-Egyiptom, terméketlen föld, melyet tulnépesedés, drágaság és inség miatt kellett elhagyniok. E mesék következtében majdnem mindenütt szivesen fogadták őket és néha gazdagon megajándékozták. 1496. a gelderni herceg «kisegyiptomi gróf Gnougy Márton»-nak egy utlevelet adott, mellyel megengedte, hogy országán átutazhassék; de három napon tul ugyanegy helyen ne tartózkodjék. Hazánkban ily szabadalmat és ajánló levelet Zsigmond királytól és Báthory fejedelemtől nyertek. Zsigmond levelét Thurzó gróf is említi 1616. évben. A zarándokok épp a konstanzi zsinat idejében 1417. jelentek meg Németországban, honnan Helvéciába, Franciaországba, Olaszhonba vándoroltak. Mikor végképp elejtették a cigányok Egyiptomból való származásának elméletét, a «Kis-Egyiptom» elnevezést sokan a cigányok koholmányának tartották. Bataillard rámutatott, hogy Specklin straszburgi krónikás már a XVI. század végén a cigányokat Epirusból jötteknek mondja, melyet közönségesen Kis-Egyiptomnak is neveznek. Hermann Antal az 1891-iki londoni folklore-kongresszuson felemlítette, hogy Thököly Imre titkárának, Komáromi Jánosnak Nagy Imre közölte diáriumában (Pest 1861, 75. l.) Nikomedia város környékét Kis-Egyiptusnek nevezték. E vidéket érintették a cigányok, midőn Európába átkeltek. Az első, ki a C.-oknak Egyiptomból való származását tudományosan, nyelvüknek a nubiaival való összehasonlításával akarta bebizonyítani, Bonaventura Vulkanius, lejdai tanár (meghalt 1614) volt. Utána indult több tudós; Griselini hazai német író (Geschichte des Temesvárer Banats, 1789) is nagy buzgalommal kardoskodott e nézet mellett.

Az első, aki a cigányoknak indiai eredetére rámutatott, magyar ember volt. 1776. egy bécsi hivatalos lap, az Anzeigen aus en sämmtlichen k. k. Erbländern (6. évf. 1776; 87, 88. lap) egy latin levelet közlött egy Székely nevü kapitánytól, melynek tartalma a következő: «1763 november hó 6-án egy Szathmár-Némethi Pap István nevü nyomdász látogatott meg. Sok mindenről beszélgettünk; a többek között a cigányokról is; s ez alkalommal vendégem következő anekdotát beszélte el, melyet Vályi István-tól hallott, ki Almáson, Komárommegyében református pap volt: Midőn Vályi a lejdai egyetemen tanult, malabári fiatal emberekkel ismerkedett meg; három mindig található Lejdában, mivel rendesen csak akkor utaznak vissza hazájukba, ha már 3 malabári fiatal ember érkezik meg Lejdába. Midőn Vályi észrevette, hogy ezen fiatal emberek anyanyelve szerfelett hasonlít kifejezésére nézve a magyar cigányokéhoz, felhasználta a kedvező alkalmat s több, mint ezer malabári szót feljegyzett a jelentéssel együtt. Ugyanezen 3 fiatal ember azt is elmondá Vályinak, hogy hazájuk egyik tartománya Cigania nevet visel. Midőn Vályi hazájába visszatért, malabári szójegyzékét felolvasta győri cigányoknak és minden egyes szó jelentését megkérdezte - s a cigányok majdnem minden egyes szó értelmét meg is tudták mondani.» E nagyfontosságu levél kikerülte a tudósok figyelmét. Csakis Grellmann reflektál reá 1783. a cigányokról írt több nyelvre lefordított és sokat plagizált alapvető művében. A német tudósok - Rüdiger mellett - Grellmannak tulajdonítják a cigányok Indiából való származásának felfedezését. Az angolok Marsden-nek, Szumatra történelme írójának indikálják az elsőbbséget. Pedig időre nézve kétségtelenül Vályit illeti meg az elsőbbség.

Aki nagy tudománnyal, az összehasonlító nyelvészet alapján bizonyította be a cigányok indiai származását, az a nemrég elhalt hírneves nyelvész Pott F. A., halle-i egyetemi tanár, a magyar akadémia külső tagja volt, Die Ziegeuner in Europa u. Asieu (Halle 1845) cimü munkájában. Pott sem említi föl Vályi nevét, ő is Grellmannt tartja az elsőnek az ügyben. Bebizonyított tény tehát, hogy a cigányok Indiából származnak, nyelvük ind. De az még nincs eldöntve, hogy India számos nyelvjárása és népe közül a cigány nyelv és nép melyből származik vagy melyhez áll legközelebb Hogy mikor és mi okból hagyták el régi hazájukat, azt nem tudjuk. Miklosich szerint a cigányok huzamosabb ideig időztek Kabulisztán és Erán tartományokban, ezt bizonyítja a sok persa és örmény elem, mely nyelvükben található. Onnan aztán egy részük Szibérián át Észak-Afrikába vándorolt, hol most is találhatók, a nagyobb rész pedig Frigián, Likaonián és a Helleszponton át Európába, még pedig Görögországba került, hol több évszázadon át veszteglett, mig aztán onnét kiindulva elárasztotta Közép-Európát. A cigányok már régóta Peloponnézusban lehettek, hol mai nap is sok ugynevezett Gyftokastron (Gyftoskastron) romja van. Ezek a török által elpusztított egyiptusi vagy cigányvárak voltak. Mazaris bizanci költő 1414 körül azon hét nép között, melyek a Peloponnézust birták, az «egyiptusokat» és a zsidókat is felemlíti. XV. sz.-beli német utazók, mint Fabri Félix, Breidenbachi Bernát, Veldenzi Sándor őrgróf említik, hogy Modone város mellett, a Gype hegy alján igen sok cigány lakik kunyhókban. 1496-99. a szentföldre zarándokolt Harff Arnold kölni patricius ezen modonei C. közt két csapatot különböztet meg: az első kisebb, mely császári és pápai utlevelekkel volt ellátva és «hercegek» és «grófok» vezérletet alatt állott; s a második, «gyermekeiknek és szolgáiknak» nagy csapatját, mely 1438. Magyarországon keresztül vonulván, egész Észak-Európát elárasztotta. A XIV. század második felében korfui oklevelek gyakran említik a cigányokat, kik Görögországból bevándorolva, frank bárók szolgálatában állottak. Már 1370. mint hűbéresek említtetnek. 1386 óta az Anjou-házból Korfu szigetével együtt a velenceiek birtokába került a cigány hűbér (feudum Acingarum) is, kik ezt szintén előkelő embereknek adományozták. Ez időben kerültek Oláhországba, honnan 1415., midőn ezer ország török vazallság lett, bejöttek Magyarországba és innen elárasztották majdnem egész Európát. Elterjedésüket az ide mellékelt térképen tüntetjük fel, mely Colocei A. jeles műve «Gli Zingari» nyomán készült.

Közép-Európába jöttükkor, mint említe volt, igen barátságos fogadtatásban és pártolásban részesültek. Némely tartományban p. azt, aki egy cigányt megütött, a szent szék egy aranyforint birságra ítélte. De e kegyes elbánást csakhamar ádáz üldözések váltották fel majdnem minden országban. Főleg midőn azzal kezdték gyanusitani őket, hogy a törökök kémei, majdnem minden állam a legszigorúbb üldözési rendeletet bocsátotta ki ellenük. Németországban szigorúan meghagyatott a hatóságoknak a cigányok üldözése. 1711., 1713. és 1725. a Reuss hercegség kormánytanácsa meghagyta a hatóságoknak, hogy lövessen le a hercegség területén található minden cigányt. I. Frigyes Vilmos meghagyta, hogy országában talált, 18 évet meghaladó minden cigány felakasztassék. A cigányok szerencséjére a hatóságok nem valami különös buzgalmat fejtettek ki a kegyetlen, embertelen rendeletek végrehajtásában. Lengyelországban 1501. s a következő években adtak ki rendeleteket C.-k ellen, de midőn a királyok jónak látták, egyes nemeseknek a «cigány-király» cimet adományozni, a C. is megtürettek. Ez a cigány-király mintegy fővajdája volt a lengyel C.-nak. Az utolsó lengyel cigány-király Marcinkiewicz Jan volt, ki 1790. halt meg. Oroszországban II. Katalin cárnő telepítette a C.-kat az állami uradalmokon, s ott csakhamar felhagytak kóbor életükkel. Svéd- és Dánországból 1662. halálbüntetés terhe mellett kiutasították. Olaszországban egyházi és világi hatóságok sokáig üldözték a C.-kat; Franciaországban pedig az orléans-i parlament 1565. szigorúan végrehajtotta a cigányok kiirtását, ugy hogy csak egy kis részük tudta magát 1802-ig a baszkok közt fenntartani. Ez év december 6. éjjel az ottan C.-at mind elfogták, hajóra hurcolták és Észak-Afrikában szabadon bocsátották. Angolországban VIII. Henrik 1531-ben szigoru rendeletet adott ki a C. ellen, melyet Mária és Erzsébet leányai megerősítettek, de mindamellett a C. ott annyira elszaporodtak, hogy a mult sz. végén 100 000-nél többen voltak, kik a jLee családból származó «királyok» alatt állottak, mely család utolsó ivadéka, Lee József király 86 éves korában 1844. halt meg.

Hazánkban ilyen üldözési rendeletekkel nem igen zaklatták a cigányokat, kik zenéjökkel csakhamar meghódították a nemzet rokonszenvét, úgy, hogy már a hatvani országgyűlésen 1525. C.-zenészek voltak hivatalosan felfogadva. Királyaink és fejedelmeink szabadalmakat adtak a C.-oknak és számukra egyes nagyobb kerületekben nemes embereket fővajdáknak neveztek ki; mint kémek nem egyszer nagy szolgálatokat tettek az országnak. A törökök kiűzése után az ország lakosságára ugyancsak gyér lévén, a kormány a cigányok letelepítésére is gondolt. Mária Teréziának 1761. nov. 13-án kibocsátott rendelete értelmében a C.-kat a leghumánusabb módon kezdték a Bánságban letelepíteni. De úgy jártak velök, mint annak idején a persa király a lurikkal. 1767 nov. 27. Mária Terézia egy újabb, szigorúbb rendeletben elrendeli, hogy a C.-k gyermekei szülőiktől elvétessenek és nevelés végett más nemzetbeli embereknek adassanak át fizetés mellett, cigány férfinak pedig ne legyen szabad cigány nővel házasságra lépni.

De ezen rendelet sem vezetett a kivánt célhoz. A gyermekek csakhamar megszöktek nevelő szüleiktől, a cigányok pedig házasság dolgában nem igen törődtek a rendelettel. József császár 1783 október 9-én kiadott terjedelmes humánus rendelete sem vezetett célhoz. A következő évtizedek politikai zavarai és szabadsági törekvései stb. némileg elterelték az állam figyelmét a C.-ról, főleg, miután többen közülök önként letelepültek és csak kisebbik részök folytatja a kóbor életet. Néhány privát ember is megkisérlette a vándor-C.-k letelepítését, de semminemü sikerrel. Hám János szatmári püspök 1857. cigányiskolát alapított, mely azonban csakhamar tanuló nélkül maradt, úgy mint Érsekújvárott is Farkas Ferdinánd cigányiskolája. A törvényhozás is időről időre foglalkozott a C.-telepítés és rendezés ügyével; több ízben összeirattak a C.-k; számos beható tervezet, törvényjavaslat készült (néhányat a legfontosabbak közül Herrmann A. közöl: 1794. magyarországi Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn, III. 1-8. füzet. 1841. Erdély ethnographia, IV. 94-107. l.) De az ügy még mai napig sem nyert megoldást.

A magy. kir. belügyminiszterium jelenleg ismét foglalkozik a vándor C.-k letelepítésének minden tekintetben nehéz ügyével s e célból 1893 január végén országosan összeiratta az összes cigányokat. A rendezés sikerének biztosítása céljából szükség van a C.-kat tapasztalásból alaposan ismerő szakszerű népvizsgálók közreműködésére. A legnagyobb szabású és legsikeresebb telepítési kisérleteket a C.-telepítés terén József főherceg tette, ki úgy tudományosan, mint 40 évi gazdag, személyes tapasztalatból a legalaposabban, legbehatóbban ismeri a cigány népet és nyelvet és e szegény páriáknak nagylelkű, nemesszívű pártfogója, valóságos nemtője. Bálványozza is őt ezért minden C.; királynak nevezi, bárhogy tiltatkozik is ellene, hozzáfordul minden bajában és meglátogatására jön távol vidékről is. A főherceg ismeretes a messze országok cigányai közt, s ezeknél egész misztikus alakká vált, kinek személye körül számos legenda alakult. (Ilyeneket közöl Hermann A. az Ethnologische Mitteilungen III. kötetében.) A főherceg nagy koncepciója telepítési kisérleteiben a tudomány érdeke fenkölten párosul az emberszeretet érzetével. Néhány év óta egész vagyont költött a kisjenői és bánkúti, a hatvani és göböljárási puszták cigánytelepeire, melyeknek ügyeit személyesen, nemes buzgósággal, fáradhatatlan kitartással intézi. A teljes sikernek azonban több akadálya van: Az, hogy elszigetelt kisélet, mely egyáltalán csak akkor vezethet biztos eredményhez, ha országossá válik törvényes intézkedések alapján; aztán az, hogy a megyei hatóság nem támogatta a kisérletet; végre a főherceg saját, túlságosan jó szíve, mely gyakran tesz engedményeket az ilyen faj nevelésében elengedhetetlen fegyelem tartós következetességének rovására.

A főherceg nagyfontosságú telepítési törekvéseit eddig leghelyesebben ismertette Szüry Dénes a Vasárnapi Újság 1891. évfolyamában és Rajzok cimü könyvében. A főherceg maga igen tanulságosan és érdekesen írja le az alcsúti cigánytelep lakosain tett észleleteit az «Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn» III. kötet 1. füzetében. A dolog lényegét pedig röviden és velősen összefoglalta szintén ő maga az Élet 1893. évfolyama 7. füzetében megjelent «A mi nomádjaink» c. igen figyelemreméltó cikkében. A főherceg értekezésének kivonata a következő:

«A kóborló sátoros-cigányok állandó letelepítése igen fontos népművelődési kérdés hazánkra nézve. Országos kormányunk ezt a kérdést az ujabb időben fel is karolta és nekem ezirányú kisérleteimnél kezemre is járt. Azonban a csoportos telepítés, melyre vállalkoztam, több akadállyal találkozott. Először is az az egy évi idő, melyet e kisérletre fordíthattam, igen rövid volt, tekintve a cigány nép vad erkölcseit, és azt, hogy e nép a művelődés legalacsonyabb fokán áll. Másodszor az összpontosított telepítés, a közigazgatási hatóságok nézete szerint sok hátránnyal jár; azon véleményben voltak, hogy a közbiztonsági felügyelet könnyebb, ha cigányaink községenkint helyeztetnek el. A kisérleteket az érintett irányban azért kezdeményeztem, mert éppen a községeket akartam a tehertől és a fáradságtól megmenteni, akkor, midőn több megye a Dunán túl az oláh-cigányok lovait és kocsijait elkobozta, anélkül, hogy előre gondoskodtak volna e félvadak elhelyezéséről. Tagadhatatlan, hogy e nép ellenszenve a cigányok iránt szintén nagyon nehezíti a telepítést. Az ellenszenv némileg jogosult is, mert bizony rakoncátlanok India ezen fekete fiai. S még fokozódik az amugy is meglevő idegenkedés, ha tudomására jut a föld népének, hogy a cigányság - amint az eleinte szükségesnek mutatkozott - bizonyos kedvezményekben is részesül, mint p. ruházat kiosztása, ingyen élelmezés stb. Igen, de ily kedvezmények nélkül munkához szoktatni oly népet, mely a munkától irtózik és azt soha meg nem kisérlette, merő lehetetlenség. Meg vagyok győződve, hogy vas kézzel, következetes eréllyel községenként is lehet a telepítést foganosítani, de sok költségébe kerül az államnak és sok kellemetlenséggel fog járni a községekre nézve. A telepítendőket lakóházakkal kell ellátni, nekik munkát teremteni és őket arra nevelni; de mindenekelőtt szükséges a gyermekek iskolázása, ez pedig nagyon nehéz feladat, mert tökéletes tudatlanságuk mellett lehetetlen őket korkülönbség nélkül a rendes elemi iskolába ültetni. Nekem Alcsúton egy külön cigányiskolám volt, mely rövid idő alatt elég jó eredményeket szült. Abban 6-15 évesek tanultak együtt. Fölfogásuk jó volt s apró kitüntetések és kedvezmények némi vetélkedést is fejlesztettek ki köztük. Ily eredményt aligha lehetne elérni akkor, ha egy tizenöt éves cigánygyermeket a falusi elemi iskolában a hat éves polgárfiu mellé ültetnénk; minden mástól eltekintve, ez még nagyobb kölcsönös ellenszenvet idézne elő és - sérteni a cigány önérzetét, mely minden vadság mellett is nagy mértékben megvan benne. Ilyen nevelés nélkül, ha még oly erőszakosan bánnánk is velük és ha még oly kemény felügyelet alatt lennének is a községekben, nem volna elérve a főcél: hogy országnak hasznos polgárokat neveljünk ebből a kóbor elemből, mely ma csaknem teljesen elvész a hazára nézve, sőt munkátlan életével és régi vad erkölcseivel a társadalom biztonságát is, főleg a vidéken állandóan fenyegeti.»

Társadalmi úton is keletkeztek mozgalmak a C.-k érdekében. A harmincas években egy humánus angol társaság alakult e célra. Ujabban Cop Mara írónő buzgólkodott ilyennek létesítésén. A haza muzsikus C.-k is mozgalmat indítottak érdeküknek társulás és külön közlöny útján való képviselésére s Budapesten van is valami segélyző egyesületük. A legnagyobb jelentőségű társulás az angol vezetésű, de nemzetközi szervezetű Gypsy Lore Society volt, C.-tanulmányokkal foglalkozó tudósok szövetkezete, a nagynevű angol amerikai költő, agg C.-kutató, hazánk legőszintébb barátja, Charles G. Leland elnöklete alatt, a példás buzgóságú David Mac Ritchie titkársága mellett. Ez Edinburghban 1888. juliustól 1892. áprilisig szerkesztette a társaság évnegyedes organumát (The Journal of the Gypsy Lore Society) az egész világ cigányaira vonatkozó, minden irányt tanulmányok megbecsülhetetlen tárát. A tagsági díj egy font sterling volt, a társaságnak mintegy 100 tagja volt, magyarországiak: József főherceg, Herrmann Antal, Koos Ferenc, P. Thewrewk Emil és Wlislocki Henrik.

Az e nagybecsű tudós folyóiratnak költség híján történt megszüntével támadt a szakkörökben mélyen érzett hézag pótlására Herrmann Antal «Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn» folyóirata, mely elébb is kiváló figyelemben részesítette a C.-kat, s melynek új folyama József főherceg pártfogása és közreműködése mellett jelenik meg félhavonkint, a legkiválóbb C.-tudósok buzdítására és helyeslésével; eredeti programmjának fenntartása mellett egyszersmind az általános C.-tanulmányok nemzetközi közlönyévé avatta s így legtermészetesebb helyükre, hazánkba tette át a tanulmányok súlypontját. Ennek kapcsán most a C. tudós társaság újjászervezésében buzgólkodnak József főherceg tevékeny védnöksége alatt, magyarországi adminisztrációval. A megújult társaság kiterjeszti vizsgálódásait a többi kóborló, sajátságos életmódu és nyelvü népelemekre is, s programmjába felvesz társadalmi és emberbaráti célokat is: a C.-k telepítését, művelését, helyzetök javítását. A fenséges védnök páratlan buzgalma, szakértelme, áldozatkészsége és magas állása biztosítani fogja ez üdvös kezdemény sikerét.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is