Címkórság

Kifejlett rang- és címrendszer régi időktől fogva minden deszpotikusan kormányozott állam sajátossága. Mig köztársasági alapon nyugvó államban a «polgár» (citoyen) megszólítás minden közös megtisztelési jogot magában foglal, az udvari szertartásoskodás a maga teljes virágzásában annál fejlettebb címezgetést hoz magával, mennél több előjoggal bir az uralkodó személye. A régi egypitomi királyok építészeti és szobrászati emlékeiken a címek végtelennek látszó sorával illették magukat és a régi dicsőség halvány visszaeső fényének tetszik Nero császárnak mint a denderahi templomépítő urának sok címe: a Hathortól élettel megajándékozott kegyelmes Horus, Hathor fia... Ra az arany Horus tökéletes sarja... a két világ napja és ura, az uralkodók uralkodója, Ptah választottja és Isis szerette, a nap fia, és a Diadém ura stb. A keleten ez a címhajhászás még most is virágzik s az alattvalói által istenként imádott birmai uralkodó következő címet használ: «Királyok királya, kinek mindenki engedelmeskedni tartozik, az állatok életének előidézője, a tengeri apály és dagály ura, a nap testvére s 24 napernyő királya». A persa sah címe nem sokkal rövidebb és még dagályosabb. Európában ilyen címkórság csak a bizanci udvarnál kapott lábra, s ott már ez udvar megalapítója, Nagy Konstantin olyan virtuozitást ért el a címek kitalálásában, hogy utána alig lehetett még valamit ezen a téren elkövetni. A hivatalnokokat három osztályba sorozták; illustres, spectabiles és clarissimi, mely utóbbi címet Rómában a konzulok viselték. Ezekhez jött még a Nobilissimus a családhoz tartozók számára s a Pervectissimus és Egregius predikátumok. A grófok (Comites) és hercegek (Duces) címei is Konstantin idejéből származnak s a Theodosius-féle kódex-szel (438) az egész politikai hierarkia megállapíttatott. Ennek az élén állt a Divinitas; t. i. a császár és Gratián egy külön törvényben azokat, akik az ő «isteni apjának» az udvari méltóságok rendezésére kiadott «isteni rendeleteit» megszegik, szentségtörés (sacrilegium) címén igérte megbüntetni. A címezésekben Konstantin kimeríthetetlen volt s ilyen címezések is fordulnak elő nála: Őszinteséged; Fontosságod; Kitűnőséged; Kiváltságod; Fenséges és csodálatra méltó nagyságod stb. Az alattvaló a császár megszólítását igy kezdette: Örökkévalóságod (Vestra Aeternitas), vagy Végtelenséged (Vestra Perpetuitas). A népvándorlás idejében ezek a címezések elkallódtak s a «Felség» címet, amelyet már a régi római császárok is viseltek, Németországban csak V. Károly, Franciaországban XI. Lajos és Angliában VIII. Henrik kezdte újra használni. A C. legnagyobb fokát érte el akkor, mikor a «legkeresztényebb felséges király» XIV. Lajos fényes, pazar udvartartást rendezett be s ezt a legkisebb német fejedelmecskék is utánozták annyira, hogy p. Károly Tivadar bajor szász választófejedelem udvaránál 1800 udvari méltóság volt, holott egész hadserege 5500 főből állt. Az «Exellencia» címet eredetileg csak a császárok viselték, de később felvették azt nemcsak a kisebb fejedelmek, hanem a főbb hivatalnokok is. A katonaságnál a kapitány (főnök) címet a középkorban a fővezér viselte, s tudjuk, hogy nálunk az erdélyi fejedelmek még csak nagyságosak voltak, holott ma már a kisebb hivatalnokokat is megnagyságolják. Általában nálunk a címkórság már akut jelleget öltött s még a paraszt rendben is dul. Rajtunk kivül Oroszországban divik a címkórság legjobban. Igaz, hogy ott a császár csak nagyságos (veljicsesztvo), az uralkodó ház tagjai pedig magasságosak (viszocsesztvo), de már a fővezér Világosságod (szvjetlosztj), a herceg Fényességed (szijatjeljsztvo) stb. L. Cím.

Forrás: Pallas Nagylexikon