Ciprusfa

(növ., Cupressus Tourn.), a tobzosak róla elnevezett családjának (Cupressinee) örökzöld fája v. cserjéje. Tűje apró, az alsó része lenőtt, csak a pillenynemü csucsa szabad, a hátán többnyire olajmirigyevan; a gyakorta négyszögletü ágakat sűrűen ellepi, minekkövetkeztében a különben keresztesen átellenes tűk is négysorosak és zsindelyszerüen látszanak. Virága egylaki, külön-külön ágacskákon; a himes virága apró barkanemü; a termő virágából ellipszoid v. gömbölyded toboz lesz. Tobozpikkelye fás és keresztezőn átellenes. Magva zászlós. 12 faja az északi földgömb melegebbvidékein, különösen pedig Persia, Kelet-India, Khina, Mexikó és Kalifornia hegyein honos. Legismertebb faja a C. sempervireus L., Persia melegebb vidékén s talán a Himaláján is honos, de Európába, Kis-Ázsiába, Afrika É-i részére már régesrégen átültettek, úgyhogy a C. már a régiek szimbolumnövénye volt. Cserje v. egész 30 m. magas fa, ilyenkor tornyos növésü v. az olasz nyárfa termetét utánozza. Ezen a tévesen piramistermetünek nevezett tőalakon (var. fastigiata DC.) kivül olyan fajtája is van, amelynek gallya meglehetős vizszintes, amely tehát inkább piramis alaku. Ez a C. horizontalis Mill.

Más nevezetesebb fajai a C. macrocarpa Hartw. vagyis nagytobzos C.; Kaliforniának 18 m. magas fája, szélesebb, kissé piramisforma koronával s 2,6 cm. átmérős tobozbogyóval. Metz mellett ültetve jól tenyészik. - A Goa-C. v. deresfakó C. (C. pendula L"Her.) faalaku, hosszu, lecsüngő mellékágakkal. Dszfa, koronája meglehetős ritkás, világosszürke, piramisforma, toboza apró. Hihetőleg mexikói eredetü. A tömjénes C. (C. thurifera H. B. et K.) felnőtten a thujához hasonló magas fa, ágai szétterpednek; toboza apró. Mexikó magasabb terraszairól való, jóillatu gyantát izzad s tömjén gyanánt használják. C.-nek nevezik néha hibásan a thujafát is; l. még Retinospora.

A C. fája kemény, tartós, szép szinü, könnyen csiszolható, a legfinomabb munkára alkalmatos. Amor is C.-ból metszette szerelemnyilát. Az ős egyiptombeliek a mumiák koporsóit ebből csinálták, Plutarch szerint meg a törvényeket irták rá. Hogy Noé bárkája ebből volt-e, mint Sprengel állítja, bizonytalan, de a legrégibb hajók építéséhez leginkább a ciprust és cédrusfát keresték. A régiek «illatos cédrusfája» hamarabb ciprusfa volt. Bőven folyó gyantája kellemes, balzsamos illatot áraszt, azért orvosságnak, elillanó olaját pedig bebalzsamozáshoz használták. Az arab orvosok a szűkmellűeket gyakran C. ligetjébe, Kandiára küldötték. A C. gyümölcsét és kérgét Törökországban ma is összehúzó orvosságnak használják.

A C. hazájából az irán nép tűzimádásával terjedt Ny. felé. Kemény, illatos s égetve is kellemes szagot árasztó fáját örökkévalónak s elpusztíthatatlannak tartották. C. törzséből építették a feniciabeliek kereskedelmi hajóikat, a rómaiak és görögök templomajtót, emléktáblát, koporsót, az istenek szobrát stb. csináltatták belőle, ezért a C. általában elterjedt. A C.-t már Homeros ismeri; a C. ligetjét gyakran emlegetik. A C. csak később jutott Olaszországba s itt, mint még ma is Keleten, sötét szine, meg a mély melancholikus s ég felé törekvő termete következtében a gyász és szomoruság jelképe lett. Augustus császár idejében a halottak oltárai és máglyái a C. ágaival voltak körüldíszítve. A gyász jelképezésére leginkább a szomoru C. alkalmatos. Konstantinápoly ázsiai oldalán nevezetes a sirkertek számos és magas C.-ja, Dlmáciában meg Fiume körül még gyakrabban díszlik, az Alpeseken nem jutott keresztül, nálunk kertekben v. a temetőben ritkábban lehet termetesebb C.-t látni.

Forrás: Pallas Nagylexikon