Cölöp

Egyenes növésü, 20-50 cm. vastag, kerek vagy szögletesre kiácsolt fatörzs, mely a vékonyabb végén meghegyezve és a földbe verve különösen a híd- és vizépítkezések egyik legfontosabb segédeszköze. Nálunk C.-nek használják a lombos fák közül a tölgyfát, a tűlevelüek sorából pedig a közönséges (jegenye) fenyőt, a luc (fehér) fenyőt, az erdei fenyőt és a vörös fenyőt. Hogy a C. hegye köves talajban a leverésnél meg ne sérüljön, saruval szokták megvasalni (1. ábra); a C. felső végére (fejére) pedig szorosan ráillő vaskarikát húznak, hogy a verőkos ütéseitől szét ne forgácsolódjék.

A C. leverését a sulyokkal (ném. Ramme, frc. Sonnette) végzik, melyeknek sokféle szerkezete van használatban. Vékony és rövidebb C.-ök leveréséhez elegendő az u. n. kézi v. gyalog-sulyok (2. Ábra). Ez mintegy 50 kg. súlyu tölgyfa (ritkábban öntötvas) tuskó, melyet az oldalihoz erősített markolóknál fogva 3-4 munkás felemel és a cölöp fejér elever. Fontosabb cölöpözésekre valók: a vonó sulyok, a motollás sulyok, a gőzsulyok, puskaporos sulyok stb.

A vonó sulyoknál a kos vastag kötelen lóg, mely magas faláb tetején forgó csigában jár; felemelése kézi erővel történik az által. Hogy a munkások a vastag kötélhez kötött istrángokat (I) meghúzzák. A kos súlya 250-500 kg., az istrángok (illetőleg munkások) száma pedig annyi, hogy a kos súlyából egy-egy munkásra átlag 15 kg. jusson. A munkát 20-30 útésből álló szakaszokban, u. n. fogásokban végzik, amelyek után 2-3 percig pihenőt tartanak. A fogás ütéseit rendesen valamely egyhangu énekes versenszámlálják, amelynek ütembeosztása egyszersmind az istrángoknak egyszerre való meghuzását szabályozza.

A motollás sulyoknál a kos szintén csigában járó kötelen v. láncon lóg; a felemelése azonban már géppel (motollával) történik akként, hogy a lánc (kötl) a motolla dobjára feltekerődik. A motollát magát v. kézi erővel, v. pedig ujabban gyakran gőzerővel hajtják. Igy a célszerü elrendezés szerint a hajtóerőt lokomobil szolgáltatja. Amint a kos a kívánt magasságra felért, ott kikapcsolódika vonóláncból és lezuhan a C.-re. Kézi erővel (4-6 munkástól) hajtott motollánál a kos súlya 300-800 kg., míg a gőzgéppel hajtottaknál 1600 kg.-ig is felmentek a ks súlyával. A szerkezet berendezése olyan lévén, mely lakosnak nagy magasságra való felemelését (8-10 méterig) lehetővé teszi, ezen sulykot éclszerüen ott alkalmazzák, ahol hosszu, nehéz cölöpöket nagy ütésekkel kell leverni, s az ütéseknek nem kell gyorsan követniök egymást.

A gőzsulyok működés módja hasonló mint a gőzkalapácsé, és lényegileg egy függőleges gőzhengerből áll, mely a cölöp fölött olyanformán van az állvánnyal összekötve, hogy a C. sülyedésével a henger követhesse a C.-t. A régibb Nasmyh-féle szerkezetnél a kos a dugattyúrúddal van összekötve; a gőz tehát a dugattyúrúddal együtt a kost is felemeli. Amint azután a gőz a dugattyúnak legmagasabb állásában h aengerből kifutott, a kos dugattyúval együtt leesik a C.-re. Az újabb szerkezeteknél, melyek közül legelterjedtebb a Lewicki-féle, nem a dugattyú, hanem a vastagfalu, nehéz öntött vas gőzhenger szolgál kos gyanánt; itt tehát a gőz a henger t emeli fel, s ez esik le a gőz kifutása után a C.-re. A gőzsulyoknál - szerkezeténél fogva - a kos felemelése nem történhetik nagy magasságra (legfeljebb 1 méterre), ezért a kos súlyát veszik nagyobbbra, mint a motollás sulyoknál (a Nasmyth-félénél rendszerint 2500 kg. a kos súlya). Fő előnye a gőzsulyoknak, hogy az ütések gyorsan követhetik egymást (percenkint rendesen 60-80 ütés), aminek némely talajnemnél, mint p. finom homoknál nagy fontossága van, minthogy az ily talajban egymást lassan követő ütéseknél, ha azok még oly angyok is, gyakran megállapodik a C., míg ellenben gyors ütésekkel újból verhető.

A puskaporos sulyoknál a kost a puskapor robbanó ereje emeli fel. A C. fejére ugyanis mozsárszerü öntvényt erősítenek s ebbe patrónt tesznek; amint a kos, melyet előzőleg felhuztak, leesik a C.-re ill. mozsárra, a puskapor felrobban, felvti a kost és egyuttal a robbanó gázok visszalökő ereje a C.-t is lejebb hajtja. Főkép Amerikában alkalmazták, úgy látszika zonban, nem nagy sikerrel, mert az eredményekről szóló tudósítások, különösen a költésgek szempontjából nem kedvezők.

Valamely C. teherbirását azon behatolásból (sülyedésből) itélhetjük meg, amellyel bizonyos számu és nagyságu ütések következtében lejebb halab. Az állami építkezéseknél ezen behatolásnak megengedett legnagyobb értéke részletes szabályok által van előirva. Hogy később is bármikor a végrehajtott C.-örésről hiteles adatok álljanak rendelkezésre, minden cölöpözésről C.-lajstromot kell vezetni, amelybe mindenegyes C.-nek az eredeti hosszát, a bevert hosszát, az utolsó ütéssorozatok (fogások) alatti behatolását stb. feljegyzik. Tekintve, hogy a hanyagul vagy éppen csalárd módon végrehajtott C.-özés minő veszélyes következésü lehet az építmény biztonságára, fontosabb C.-özéseket megbizható és folytonos felügyelet mellett kell végeztetni.

Forrás: Pallas Nagylexikon