Comte

(ejtsd: kont), 1. Ágoston, francia filozofus, szül. Montpellierben 1798 január 19., meghalt Párisban 1857 szeptember 5. Tanulmányait a montpellieri liceumban kezdette s 1814. a párisi École polytechnique-on folytatta, ahonnét azonban, mielőtt tanulmányait befejezhette volna, fegyelmi vétség miatt kénytelen volt távozni. Eleinte matematikai leckék adásával tartotta fenn magát, 1818. megismerkedett Saint Simonnal, kinek nézetei hatással voltak reá, de már 1822., amidőn első kis művét adta ki: Systeme de politique positive, meghasonlott vele és elvált tőle. 1826-ban miután megnősült volt, megkezdte előadásait a pozitiv filozofiáról, amint rendszerét nevezte s a kiváló matematikusnak ismert férfiu előadásait oly férfinak hallgatták, mint Humboldt Sándor, Blainville s mások. De nem fejezhette be a kurzust. Tulságos szellemi munka megzavarta elméjét, ugy, hogy tébolydába kellett vinni, ahol öngyilkossági kisérletet is tett. De 1828. már ujra folytatta előadásait, 1832. a párisi École polytechnique-on a repetitori állást nyerte el, nem sokkal később pedig a fölvételi vizsgáló bizottsági tagságot. Közben kiadta művét: Cours de philosophie positive, melynek első kötete 1830, az utolsó, hatodik kötete pedig 1842. jelent meg. A következő évben elvesztette állását a politechnikumon, melyre nem nevezték ki ujra, s innét kezdve haláláig azokból a járulékokból élt, melyeket francia s angol tisztelői, kik közt a legkiválóbb embereket találjuk, mint Grote, Mill, Blainville, Robin, Littré, rendelkezésére bocsátottak. Egyik művében nyilvánosan beszámol az adományokról. Miután nejétől elvált, 1845. megismerkedett Clotilde de Vaux-val, egy a férjétől elvált nővel, ki iránt szenvedélyes és misztikus szerelemre gyuladt. Ez időben kezdődik uj fejlődési korszaka, melyben ugyanaz a férfiu, ki főművében a vallás idejét lejártnak bizonyította, uj vallás alapításán fáradozik, az emberiség, «a nagy való» vallásán, melynek ő a főpapja s törvényhozója. E vallásnak kultuszát is megállapította. Minden nap két órát kell neki szentelni imában, s Comte 9 szentséget és 84 ünnepet állapított meg pozitivista kalendáriumában. Rendszeresen az 1851. megjelent Systeme de politique positiveban fejtette ki e nézeteit (4 kötet 1851-1853). Ehhez járult a Catéchisme posétiviste, az előbb említett Calendrier positiviste s egy nagy rendszeres munka: Synthese subjective, melynek első s egyetlen kötete röviddel halála előtt 1856. jelent meg. Az uj fejlődési korszaktól kezdve hivei két táborra oszoltak; az egyik rész nem követi a mestert vallási vagy szubjektiv evoluciójában; ezek közé tartozik a hires Littré, aki azt mondja róla, hogy a lángész sugarai világították meg s az emberi fejlődés legkiválóbb munkatársai közé tartozik. Littré kitünő munkát is irt comte-ról: A. C. et la philosophie positive (2. kiadás 1864) s 1866. A. C. et Stuart Mill. Angliában is sok a követője: Miss Martineau és Bridges műveit angol átdolgozásban tették közzé, Stuart Mill A. C. ant the positivism c. külön művet irt róla (1865), Buckle, Tylor, Caird (The social philosophy and religion of C. Glasgow. 1885) sokat foglalkoznak vele, Lewes, a filozofia történetirója, kinek munkája magyarra is le van fordítva, e művében bőven foglalkozik C.-tal, azonkivül külön művet is irt róla: C. A. philodophy of the positive sciences (1874). Ide tartozik C. levelezése Millel: lettres d"A. C. á John Stuart Mill 1841-1846, mely 1877. jelent meg Párisban. A tábor másik vége a misztikus és rajongó Comteért is rajong, szentként tiszteli emlékét s a házban, melyben a mester lakott s melyet most ez évben (1893) meg is vettek (Rue Monsieur le Prince), gyüléseket tart, hitközség-félét alkot, melyben a mester megállapította kultuszhoz ragaszkodik. E község feje Laffitte Péter, most a tudományok történetének tanára a College de France-on, ki irodalmi képviselője is a pozitivisták e táborának. Igen sajátságos látvány a Rue Monsieur le Princeben tartott vasárnapi gyülések, amelyeken igen kevert közönség, nők, férfiak, munkások, tanárok stb. hallgatják isteni tiszteletként Laffitte magyarázatait a pozitív filozofia lényegéről. Londonban is vannak pozitivista hitközségek s két pozit. templom is, amelyben pozit. isteni tisztelet tartatik. Sok hive e «vallásnak» sehol se található.

A pozitivizmus, igy nevezte Comte a maga rendszerét s ebben az értelemben terjedt azóta el e szó, mindenekelőtt egy föltevésen a história fejlődésről alapul. Az emberi szellem szükségkép három fejlődési állapoton megy keresztül, a teologiain, a metafizikain, míg végre a pozitiv állapotba jut. A teologiai állapotban természetfölötti lények bevatkozásából magyarázzuk a természeti jelenségeket. A metafizikai állapotban ezek a lények metafizikai fogalmakká zsugorodnak össze, elvont skolasztikus valókká. A harmadik állapotban a jelenségek kapcsolatait figyeljük meg, esetleg a kisérlet segítségével előidézzük a kapcsolatokat, egyszóval a tények megismerésére szorítkozunk. Ez a XIX. század álláspontja, a pozitiv filozofiáé. Minden, ami nem «tény», ki van zárva a filozófiából. Minden tudomány keresztülmegy e korszakokon és csak ha a metafizika minden nyomától megszabadult, jut a végleges pozitiv korszakába. Nem minden tudomány jut azon egy időben pozitív korszakába, a szociologia p. még ma is félig metafizikai korszakában van. Az ugynevezett ős- vagy végokok keresése teljesen kizárandó a tudományból, hasonlóképen minden metafizikai föltevés. A pozitivizmus sem nem ateizmus, sem nem teizmus. A pozitivizmus csak a természet törvényeit ismeri el, melyekből minden jelentés ered s ezeket a törvényeket minél kisebb számra akarja redukálni. A materializmus se egy a pozitivizmussal. A materializmus is metafizikai elmélet s tudományellenes gondolkodás gyümölcse. A nélkül, hogy ezt az elméletet birálni akarnók, mégis mondhatjuk, hogy mivel a történeti fejlődés e törvényét Comte nem okolja meg ismerettani elmélettel, se ő, se követői nem maradhattak meg mindig azon a terrénumon, mely igazán el van határolva minden metafizikától. Littré, aki e históriai elméletet a legnagyobb felfedezések egyikének mondja, igy definiálja a három korszakot: a teologiai filozofiában az ész akaratnyilvánulásait látja a dolgokban; a metafizikaiban az ész szubjektiv fogalmakat helyez a dolgokba, a pozitiv filozofiában az ész a dolgokból meríti fogalmait.

Ez a történeti törvény azonban még nem rendszer, de a következő uton elvezet rendszerhez. Az egyes tudományok pozitiv tárgyalása nem véd meg bennünket ama veszélyellen, hogy a tudományok elszigetelődnek egymástól s elvesztik az egymással való kapcsolatokat. Azért szükséges az egyes tudományok főelveit összefoglalni s a különböző tudományok főelveit egybekapcsolni. Erre való a filozofia. S erre szükséges, hogy a tudományokat bizonyos rend szerint fölsoroljuk. Ez az elrendezése a tudományoknak a történeti fejlődés törvényein kivül egy fősajátsága a Comte-féle rendszernek. A tudományok mind két osztályba sorozhatók. Az egyikbe tartoznak az elvont tudományok, melyek egyetemes törvényekkel foglalkoznak, mig a konkrét tudományok nem az egyetemes törvényekkel, hanem ama valóságos tényekkel foglalkoznak, melyek az egyetemes törvények szerint alakulnak. A fizika, kémia és fiziologia elvontak, az ásvány-, növény-, állattan konkrétek. A konkrét tudományok régibbek, mint az elvontak, de tökéletlenebbek is; tökéletesedésük az absztrakt tudományok haladásától függ. Elvont tudomány hat van, melyek olykép következnek egymás után, hogy minden következő az előbbitől függ. Elvül állíthatni, hogy a legegyszerübb tények egyszersmind a legegyetemesebb, tehát a tények egyetemessége és összetettsége megfordított viszonyban állanak egymással. A legelemibb s legáltalánosabb tudomány a matematika, a maga ágaival, az aritmetikával, geometriával s mekánikával. Kevésbbé egyetemes s összetettebb is a következő tudomány, az asztronomia s igy tovább a fizika, kémia, biologia (élettan), végül a szociologia. Ez a hat alaptudomány. Az erkölcsi életét a szociologiában magyarázza az élettan, az élettant a vegytan, a vegytant a fizika s valamennyit a matematika. Minden, ami van, végelemzésben szám, kiterjedés, alak vagy ez elemek kombinációja s a világ anyaga mekánikai elemekre bomlik. A tudomány haladása abban van, hogy az összetettet elemeire bontjuk, a különöst az egyetemesbe oldjuk, a minőségeket mennyiségekbe. «A fölsőt az alsó magyarázza.» (L. Frank Dict., 1373.) Ez a sorrend megvilágítja a tudományok történetét is. Ebben a sorrendben fejlődnek: az egyszerübbek gyorsabban, az összetettebbek későn. A matematika sohasem volt teologiai állapotban s leghamarább szabadult föl a metafizikától. Egy tudomány állapotát abból itélhetni meg legbiztosabban, ha a benne előforduló tényekre vonatkozólag előrelátással (prévision) rendelkezünk, azaz előre meg tudjuk őket jósolni s kormányozni. A kémiai tele van metafizikával, még inkább az élettan. A szociologiát pedig - ugymond Comte - egészen ujból neki kellett megteremtenie. Nagy munkájában az I-III. kötetben az 1-5. tudományt dolgozza föl (a matematikai rész a legbecsesebb), a IV-VI. kötetet pedig a szociologiának szenteli.

Hol van e rendszerben a filozofia számára hely? A filozofia nem külön tudomány, hanem egy a tudományokkal. Mégis van feladata: az emberi tudás főbb könyveinek összegyüjtése s belőlük a világ pozitiv felfogásának alakítása. A filozofia egyetemes kapcsa a tudásnak («le lien général du savoir»). Különös azonban, hogy e cél elérésére Comte semmiféle eszközöket nem bocsát rendelkezésére, amennyiben se a lélektan, se az ismeretlen nem tudományok az ő felfogása szerint. A lélektan s ismerettan nem tudományok, mert az önmegfigyelés nem tudományos módszer; a lelki jelenségeket mintegy kivülről kell nézni, az agyvelőt kell vizsgálni. Comte annyira megy, hogy a frenologiát fogadja el alapul! Comte nem ismeri Kant filozofiáját, melynek empirizmusa sokkal mélyebbre vetett alapon nyugszik.

A szociologiában kifejti C., hogy a társadalmakban először az isteni (teologiai korszak), azután a természeti jog (metafizikai korszak) uralkodott. E téren a lelkiismeret szabadságára hivatkoznak; de ilyen szabadság nincsen se az asztronomiában, se a fizikában, kémiában, élettanban, ami jele annak, hogy az erkölcstanban s politikában még nincsenek megállapított igazságok. Mihelyt lesznek, ami a pozitivizmus uralkodásra jutása után bizonyos, akkor némely e célra előkészített ember «csinálni» fogja az eszméket a többiek számára, amelyek ellen majd épp oly kevéssé szabad majd szólni, mint Newton bizonyítékai ellen. Az egyéni akarat nem oly tiszteletben tartandó, mint rendesen mondják; a nemzetben kell lennie intéző hatalomnak s engedelmeskedő polgároknak. A nép szuverénitása a legveszedelmesebb dogma a művelődésre nézve. A történetben kell keresni a társadalmi élet megfigyelendő tényeit, mert az egyént a társadalom alkotja. A történetben pedig két elem foglaltatik, egy állandó (a társadalmi lét egyetemes föltételei), egy mozgásban levő, ugy hogy a szociologiának két része van: statika és dinamika. A dinamika a társadalom fejlődésének törvényeit kutatja. Ily fejlődés van, s e fejlődés a. m. haladás. A haladás abban áll, hogy az emberben az ember győzedelmeskedik az állat fölött. Ez a civilizáció menete, melyet segítene a nagy erkölcsi törvény. Az egyéni kötelességek is a társadalmiakból származnak. Az emberi nem egyetemes érdeke az erkölcs elve. Nem a hasznosság szempontja birja az embert társas életre, hanem a társadalmi ösztön, s a nevelés feladata az egoisztikus ösztönök fölött győzelmet szerezni a társadalmiaknak, az alturizmusnak. Ez erkölcstanban találjuk Comte vallásának is csiráit. Az emberi nem az az isten, akit imádni kell; a nő, a szerető nem, szimbolizálja az emberiséget első sorban. E vallásnak vannak szertartásai, van kultusza, van papsága, s általában hasonlít a katolicizmushoz, ami szervezetét illeti. Comtenak vallása misztikus s fantasztikus, erkölcs- s társadalomtana pedig kevés ujat mutat. Általában mondhatni, hogy a e rendszer inkább a módszer, mint a tartalom szempontjából fontos és messzeható.

2. C. Péter Károly, francia festő, szül. Lyonban 1823 ápr. 23. Fleury Róbert tanítványa volt s a történelmi genre-képeket kultiválta. Első jelentékenyebb művét: Lady Jane Grey-t 1847. állította ki. Még felemlítendő művei: III. Henrik király találkozása Guise herceggel (1855); Jeanne d"Arc VII. Károly koronázásán (1861); IX. Károly, midőn anyja a vérmenyegző végrehajtására unszolja; Guise Henrik bosszút esküszik apja meggyilkoltatásáért (1864); I. Ferenc látogatása Benvenuto Cellininál; V. Károly a genti kastélyban, lemondása után (1866); Don Quixote húga (1877); Firenzei nemesek meglátják Dantet (1883).

Forrás: Pallas Nagylexikon