1. Chlorus (a sápadt), nagy Constantinus atyja, szülei a
dardán Eurtropius és Claudius császár leánya, Claudia voltak. Szül. Kr. u. 250.
a birodalom felosztása alkalmával 292. Diocletianus és Maximianus, mint olyant,
ki a katonai szolgálatban már kivált, megtették caesárrá s Hispania, Gallia és
Britannia igazgatásával bizták meg. Amint C. átvette az igazgatást, Britannia
carausius birtokában volt, egyelőre azonban békét kötött vele, de nemsokára reá
háborura készült ellene. Előbb kiverte a frankokat a batávok földjéről s
Galliát biztosította; már Britanniába készült átmenni, midőn értesült, hogy
Carausiust megölte Allectus minisztere (293). Ez ellen fordult tehát s 296.
Britanniát ismét a római birodalomhoz csatolta. Miután 305. Diocletanus és
Maximianus lemondtak a császári méltóságról, C. augustussá lett, még pedig
Galerius mellett az idősebbbik, e méltóságot azonban nem sokáig viselte,
meghalt 306 jul. 25. Uralkodása igazságos és szelid volt, melyért zaklatott
alattvalói is szerették. A kereszténység iránt jóindulattal viseltetett.
2. C. (II), Nagy Constantinus második fia, szül. Sirmiumban
317. már 324. Caesarrá lett, apja halálakor 337. pedig a Keletet, Ázsiát és
Egyptomot kapta. Örökségét azonban legott gyarapította, meggyilkolván két
nagybátyját, ki a görög félsziget birtokában volt, uralmát aztán még további
két rokonának kivégeztetésével biztosította. Gallust és Julianust csak kis
koruk miatt kimélte meg. C. majdnem egész uralkodása alatt Szapor perzsa
királlyal folytatott háborut s 348. Singaránál Mezopotámiában teljes vereséget
szenvedett. Erre egyidőre fegyverszünet állott be, mert a persa királyt a
scithák szólították el. C.-nak ezalatt a Nyugaton akadt dolga. Előbb Vetranjot,
Illyricum helytartóját, ki császárrá kiáltatta ki magát, győzte le, majd
Magnentius, Constans gyilkosa ellen fordult, s Mursanál (Eszék) 351. szept. 28.
megverte. Magnentius több más veresége után végre 353. saját kezével vetett
véget életének. C., jóllehet ilyen uton egyeduralomra tett szert, Gallus
bátyját megtette caesarnak s a Keletre küldte, erőszakoskodásai miatt azonban
visszahivta s 354. kivégeztette. 356. másik bátyját Julianust nevezte ki
caesarrá s a gall tartományok kormányzásával bizta meg. C., miután rövid ideig
Rómában tartózkodott, a quádokra támadt, kik a Dunán át a birodalomba törtek, s
békességre kényszerítette őket. Sapor betörése 359. azonban ismét Mezopotamiába
szólította. Időközben Julianus Galliában ismételten sikerrel harcolt, de
győzelmei felkeltették C. irigységét. Azt követelte tehát, hogy hadseregének
java részét bocsássa rendelkezésére. Julianus hajlandó volt erre, csapatai
azonban nem engedelmeskedtek parancsának. Ellenkezőleg kikiáltották császárrá.
C. erre nyomban ellene indult, de utközben mopsukrenenál Kilikiában 361. nov.
3. meghalt. Vallás dolgában c. már annyira türelmetlen keresztény volt, hogy a
pogányoknak az áldozást és templombajárást megtiltotta. Azért a
kereszténységnek sem vált nagy hasznára. Habozása a dogmatikus kérdésekben még
jobban szította a pártoskodást.
Forrás: Pallas Nagylexikon