Cotta

1. Bernát, német geologus, szül. Zillbachban (Szászország) 1808 okt. 24., megh. Freibergben 1879 szept. 14. 1827-1831 a freibergi bányász-akadémia növendéke, 1832. Heidelbergában hallgatott természettudományokat, u. o. doktorrá lett. 1841. a tharandi erédszeti akadémia titkára, 1842. a freibergi bányászati akadémián a geologia tanára, C. F. Naumann utóda lett. Neve úgy geologiai szakmunkái, mint népszerü művei által vált híressé. Ránk nézve tudományos működése annyiban bír különösen nagy fontossággal, mert 1855-1865-ig két ízben utazta be hazánkat és tüzetesen tanulmányozta nevezetesebb bányavidékeink ércfekvőhelyeit. Kisebb magyarországi tárgyu értekezésein kívűl, melyek a Berg- und Hüttenmännische Zeitungban s a bécsi cs. Kir. Geol. Reichsanstalt évkönyveiben jelentek meg, erre vonatkozó terjedelmesebb munkája: Die Erzlagerstätten Ungarns u. Siebenbürgens (Freiberg 1862); Ungarische u. Siebenbürgische Bergorte (Lipcse 1862); Erzlagerstätten im Banat u. in Serbien (Bécs 1864). Nagy előszeretettel s kedvvel foglalkozott az ércfekvőhelyek tanulmányozásával s a fentebbieken kívűl is igen becses alapmunkákat birunk tőle e tárgyban: Gangstudien (1847-62); Die Lehre von den Erzlagerstätten (két kötet, Freiberg 1855. második kiadás 1859-691). Ezekben gazdag tapasztalatai alapján kimutatta, hogy az ércfekvőhelyek képződésében semmiféle kronologiai vagy geografiai törvények nem uralkodnak, hanem hogy a Föld minden korszakában képződtek, de leginkább az eruptiv kőzetek szomszédságában. Egyéb szakmunkái közül nagy figyelmet lektett Der innere Bau der Gebirge c. könyvecskéje (Freiberg 1851). Még freibergi tanárkodása előtt fogott hozzá Szászország geologiai térképének elkészítéséhez, 1832-1844-ig dolgozott rajta. C. F. Naumann-nal együtt; a freibergi bányászati akadémia adta ki az akkor nagy feltünést keltett fényesen kiállított térképet, mely a maga nemében a legelső rendszeres munka volt. 1848. Türingia földtani térképét készítette el. Az ércfekvőhelyek kérdésének tanulmányozása mellett nagy kedvvel foglalkozott C. a föld fejlődési viszonyaira vonatkozó kérdésekkel és ezt tárgyaló két legnevezetesebb munkája: Geologische Fragen (Freiberg 1858), Entwickelungsgesetz der Erde (Lipcse 1867). Magyarul A földfejlődés tövényéről Rónay Dezső fordításában. Arad (1871). Rokon tárgyu ezekkel a már 1835. közrebocsátott Geologisches Glaubensbekenntniss, Ideen c. munkája; ugyanaz évben kezdődött és 1838. fejeződött be Geognotische Wanderungen (I. II. rész) c. munkája, melyekkel legelőször vonta magára a tudományos világ figyelmét. C. az ércfekvőhelyekre vonatkozó tanulmányaihoz anyagot gyüjtendő beutazta az Alpokat. Nyugat-Európa minden nevezetesebb érctermővidékét, azután az Uralt s az Altáji útját 1868. az orosz czár meghivására tette meg s erről egy nagy kötetben számolt be: Der Altai. Sein geologischer Bau u. seine Erzlagerstätten (Lipcse 1871). Az Alpokban tett utazásainak eredményeként irta meg: Geologische Briefe aus den Alpen (Lipcse 1850) c. munkáját. Legismertebb és legnagyobb hatást keltett népszerü munkája Die Geologie der Gegenwart (Lipcse 1866), melyet a freibergi akadémia százéves fennállásának ünnepére adott ki s melyet harmadik kiadása után a Kir. M. Természettudományi Társulat lefordíttatott magyarra s mint könyvkiadó vállalatának első kötetét bocsátotta közre (A jelen geologiájaa, ford. Petrovics Gyula, Budapest 1873). Legelső népszerü irányu munkája volt Briefe über Humboldt"s Kosmos (3 kötet, Lipcse 1850-51), melyben a Kosmos-ban foglaltakat magyarázza s a nagy közönség részére jobban érthetőbbé tette. Igen sok kiadást ért Geologische Bildr (Lipcse 1852) cimü könyve, melyben a föld alakulását, fejlődését és anyagát ismereti népszerü modorban. Igen elterjedt s több kiadást ért Deutschlands Boden (II. kiadás Lipcse 1858. Cimü munkja is. Geologiai kézikönyveket is irt: Grundriss der Geognosie u. Geologie (Drezda és Lipcse 1846), mely tulajdonképen régebben megirt Anleitung zom Studium der Geognosie-jának második kiadása; Die Gesteinslehre (2. kiad. Freiberg 1862). Kisebb és egészen népszerü könyve: Katechismus der Geologie (II. kiad. Lipcse 1872). C. fordította le németre E. Quinet-nek La création c. kétkötetes munkáját (Die Schöpfung, Lipcse 1871), valamint ő revideálta Lyell kétkötetes geologiájának német fordítását. 1874. 32 évi tanári működés után a magánéletbe vonult vissza, de irodalmilag még mindig működött. Ekkor irta a Hauer-féle földtani térkép megjelenése alkalmából hazánk geologiai alkotásáról szóló értekezését (Transleithaniens Bodenbau), mely fordításban a Term. T. Lözl. 1874-ik évfolyamában is megjlent. 1876. az Auslandban szólott hozzá a geologiai kormeghatározás kérdéséhez (magyarul Term. T. 1877. Évf.) és u. a. évben fogott hozzá a geologia történetének megirásához, melyből azonban csak a Geologisches Repertorium (Lipcse 1877) látott napvilágot, a történelmi résznek megirásában betegsége gátolta meg, mely két évig kötötte ágyhoz. Számos kitüntetésben részesült, egyebek között akadémiánknak is külső tagja volt, a Kir. M. Természettudományi Társulatnak külföldi levelező tagja, a Magyarhoni Földtani Társulatnak pedig tiszteleti tagja. (Cotta emlékezete. Természett. K. 1880.)

2. C. Henrik, német erdész, tanár és erd. szakiró, szül. Klein-Zillbachban 1763 okt. 30., megh. Tharandban 1844. okt. 25. Atyja oldalán szerzet erdészeti gyakorlat után a jenai egyetemen tanult. 1789-ben állami szolgálatba lépett és 1795. atyja helyét foglalta el mint erdőmester, mely állásában megengedték neki, hogy magán-erdészeti intézetet állítson, mely célra a zillbachi kastélyt és parkot rendelkezésére bocsátották. 1810. mint az erdőmérnöki hivatal főnöke Tharandba (Szászország) költözött, hova 1811. erd. tanintézetét is áthelyezte, mely 1816-ban állami erd. akadémiává lett. 1829-ben gazdasági tanfolyamot is csatoltak hozzá, melyet azonban utóbb ismét megszüntettek. A nagy hirre jutott akadémia első igazgatója C. lett, mely állásában haláláig meradt. Tharandban szobrot emeltek neki. Nagyszámu szakművei közül kiemelendők: Syst. Anleitung zur Taxation der Waldungen (Berlin 1804); Anweisung zum Waldbau (Drezda 1817,8. Kiadás 1856); Anweisung zur Waldwerthberechnung (Drezda 1817, 4. kiadás 1849); Die Verbindung des Feldbaues mit dem Waldbau (Drezda 1813-22, 4 füzet); Anweisung zur Forsteinrichtung u. Abschätzung (Drezda 1820); Grundriss der Forstwissenschaft (Drezda 1832, 6. kiad. 1871). Fiai Ágost és Vilmos szintén jeles erdészek lettek s atyjok műveit annak halála után javítva kiadták.

Forrás: Pallas Nagylexikon