Csanádi székesegyházi káptalan

(szt. György vitézről címezve) alapítása egybe esik a püspökségével. Kezdetben a szt. Benedekrend hasonlóan címzett apátságával azonos volt. A XIII. században oly szegény volt a káptalan, hogy több kanonok azt odahagyni volt kénytelen. E század vége felé s a következő században úgy magánosoknak, mint a királynak adományai gyarapították a káptalan vagyonát, mely a XIII. század végén hivatalos hellyé is lett. A török hódítás idejében a káptalan elpusztult, javait I. Ferdinánd 1556. s 1558. világiaknak adta. Visszaállítását, melyet II. Lipót már 1687. tervezett, III. Károly valósította meg 1723. aug. 7., mikor Szegeden, mely akkor a püspökség székhelye is volt, 4 kanonoki állomást szervezett, 650-400 frt évi fizetést rendelve nekik a kir. kincstárból. Visszaadta egyszersmind a káptalannak a hiteles hely minőségét. 1738., midőn a püspökséggel együtt a káptalan is Temesvárra költözött, ujból megalapíttattak a kanonoki javadalmak, melyeket azután még Mária Terézia és I. Ferenc is növeltek. Végre 1821. minden eddigi dotáció megszünt, s helyette három temesmegyei község: Ság, Parác és Sztancsova képezte s képezi mai napság és a káptalan jövedelmi forrását.

Forrás: Pallas Nagylexikon