1. János (jankafalvi), nagyenyedi alispán, jeles fiorista és
zoologus, szül. Al-Vincen, Alsó-Fehér vmegyében, 1833 április 6. Gimnaziális
tanulmányait Nagy-Szebenben végezte. 1849-ik év tavaszán, még be se töltvén
16-ik évét, Brassóban a székely huszárezredbe állott, melyet a harcba csakhamar
követnie kellett. Gaál Sándor ezredes és Bem tábornok főparancsnoksága alatt a
Székelyföldön az 1849. év nyarán lefolyt csaknem valamennyi ütközetben jelen
volt. Majd koncai birtokán telepedett meg és gazdálkodott. E mellett a
természettudományok, különösen az ornitologia és fiorisztika tanulmányozására
fordította minden idejét, s madárgyüjteménye (3000 db.) a m. nemz. muzeumé után
hazánkban a leggazdagabb, növénygyüjteménye pedig meghaladja a 40 000 példányt.
A bécsi, párisi és londoni muzeumokat is tanulmányozta. A
növénycsere-egyesületeknek számos erdélyi növényritkaságot nagy számban
küldözött. 1861. az alkotmány részbeli visszahelyezése után szolgabiró lett, de
nyolc hónap mulva leköszönt. 1873 dec. megyei főjegyző, 1874. pedig alispán
lett s azóta tisztujítások alkalmával mindannyiszor közfelkiáltás utján maradt
állásában. 1885. ő felsége a közigazgatás terén szerzett érdemeiért királyi
tanácsos cimmel tüntette ki. A m. kir. Természettudományi Társulat tiszteletbeli
tagjának választotta meg. Gondnoka a nagy-enyedi ev. ref. Bethlen-főiskolának
és a Kárpátegyesület alsófehérvár-megyei fiókjának, elnöke az
alsófehérvármegyei történelmi, régészeti és természettudományi társulatnak,
levező tagja a brassói keresk. és iparkamarának s rendes tagja több tudományos
társulatnak. A Budapesten 1891. tartott nemzetközi ornitologiai kongresszus
egyik alelnöke volt, ugyanakkor a nemzetközi ornitologiai permanens comité
tagjának választatott. Zoologiai és botanikai értekezései a hazai és külföldi
tudományos folyóiratokban jelentek meg. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
2. C. Pál, szépirodalmi iró, az akadémia levelező és a
Kisfaludy-társaság rendes tagja, szül. Sarkadon, Bihar vmegyében, 1804 jan. 7.,
megh. Pozsonyban 1841 febr. 15. Székely származásu atyja, Mihály, jómódu
tiszttartó volt, később önállóan gazdálkodott s abban elszegényegedett.
Iskoláit C. a filozofiai folyam végeztéig Nagy-Váradon járta, akkor
növendékpappá lett az egri egyházmegyében, s 3 évet a pesti központi
szemináriumban töltött, melyben a hazafias és irodalmi szellem akkor
legtermékenyebben munkált. Ő is mohón művelte magát, a német, angol, olasz és
francia nyelveket megtanulta és sokat olvasott. 1823 októberében kilépett a
papnevelőből és jogász lett; 1826-ban nevelőnek ment Batthány Kristóf gróf,
1828-ban pedig Bécsbe, Chernel Ferenc udvari ágens családjához. Ez előkelő
házakban választékos modorra tett szert és kitünő társalgóvá fejlődött.
1829-ben egy mesével és egy idillel és néhány Béranger-fordítással köszöntött be
az irodalomba a Tudom. Gyüjtemény melléklapjában, a Koszorúban, s Pestre
telepedve, egészen az irodalomnak szentelte erejét. Egy nevelési értekezéséért
Teleki József gróf 1831. akadémiai irnokká nevezte ki, 1832. pedig levelező
taggá választották. Belső munkatársa volt a Helmeczy-féle Jelenkornak, melynek
első, névtelenül megjelent vezércikkét ő irta, 1834., s éppen oly jeles
publicistának igérkezett, mint aminő reményeket keltett nyelvészeti munkássága
iránt A magyar nyelvbeli ragasztékok és szóképzők c. értekezése, mellyel az
akadémiánál ugyanez évben pályadijat nyert. De C.-t a szépirodalom vonzotta,
iró és kritikus akart lenni. Miután a világosi Bohus-családnál 1834. elfoglalt
nevelői állásától egyik növendékének halála miatt egy év mulva elesett, ismét
Pestre jött s az akkor torzsalkodó irodalmi pártok közül a Vörösmarty, Bajza és
Toldy köréhez csatlakozott, mely az akadémiában az ujabb szellemet képviselte,
a politikában az ellenzékhez szított, s az Atheneum által az irodalomban
nemsokára korlátlan tekintélyre tett szert; C. több lapba dolgozott, munkatársa
volt Bajza Aurorájának és Kritikai Lapjainak, a Tudománytárnak, a Közhasznu
Ismeretek Tárának, Társalkodónak stb., és széptani cikkeiben (a vaudevilleről),
birálataiban az ujabb francia irodalmi izlés buzgó hive és terjesztője volt,
valamint novelláiban is, melyek az említett lapokon kivül a Rajzolatokban, az
Atheneumban és a Hajnal c. almanachban jelentek meg; a szinpad számára is
számos francia (Hugo, Dumas, Scribe stb.) és pár német darabot ültetett át.
Költői hirét novelláival alapította meg, melyek közül a Fiatal sziv és
Szerelemmel nem jó játszani cimüeket egykor a novella legjobb magyar mintáinak
tartották. Ujítása e téren abban állt, hogy az egyszerü, tipikus érzelmek s a
patriarkális viszonyok rajzától, a Kisfaludy Károly-féle elbeszélések világától
egy lépést tett a modern társadalmi élet rajza felé s a szenvedélyek bonyolult
lélektanát kezdte elemezni. Megpróbálkozott a drámával is, melynek
felvirágoztatása iránt megvoltak saját eszméi, az uralkodó irodalmi párt
izlésétől némileg eltérők. A nagyzó romantikus stil helyett könnyü, tetszetős
és valószerü szinművet ohajtott, mely a fejlődő fővárosi élet képét adja.
Tolvaj c. 1 felv. dalos bohózatával a vaudevillet akarta megkisérleni. Sikerültebb
volt Megházasodtam c. 3 felvonásos vigjátéka, mely először 1837 márc. 4. került
szinre, Fiatal házasok cimmel, Budán, majd a nemzeti szinházban is előadták és
vagy husz évig a műsoron maradt. Erősebb, tisztább kompozicióra nem volt elég
nyugalma, drámai fölfogása fölületes, de sok szeretetreméltóság és előkelősg
volt darabjaiban és a társalgó vigjáték hangját sikerrel pendítette meg.
Szépirodalmi dolgozatainak kivált előadása jeles; a nyelv természetes, de finom
is, a szabatosságot és könnyüséget ritka szerencsével tudja összeeegyeztetni,
meglátszik rajta a francia iskola, s nagyban hozzájárult a magyar prózának
szépirodalmi használatra hajlékonyabbá tételéhez. - C. ez irói foglalkozása
mellett tevékeny tagja, később jegyzője volt a drámabiráló választmánynak. 1837
elején a Kisfaludy-társaság tagjául választotta. Anyagi helyzetén azonban
mindez erkölcsi siker keveset javított; egymásután látta füstbe menni
reményeit, melyeket az irodalmi triumvirátus támogatásába vetett; a Tudománytár
200 frtos szerkesztőségén kivül semmi javadalomhoz nem jutott, többek közt másé
lett egy időközben megürült fizetéses rendes tagsági hely is az akadémiában.
Változékony jelleménél fogva megbizhatatlannak tartották s nem karolták fel;
főleg Bajza mellőzte. Elkeseredésében az ellenkező politikai és irodalmi pártok
karjaiba vetette magát. Pozsonyba költözött a «Hirnök» c. kormánypárti lap
munkatársául, s e lapban 1838 febr. 13. Magyar hirlapok heti szemléje cimü
rovatot nyitott, az irodalmi és tud. közlemények megbeszélésére, melyben hadat
üzent az Atheneum irói körének, érdekszövetkezetnek nevezte e csoportot, mely
avult műfelfogásával, pártoskodásával, szükkeblüségével elzárja az irodalom
fejlődését; megtámadta műveiket, irói egyéniségöket, egyformán éles észt
tanusítva gyöngéik kimutatásában és jó tulajdonaik elhallgatásában. Küzdelmében
más elégedetlen irók is támogatták, főleg Munkácsy és Kunoss, kiket sokszor
előcsatározókul használt. A triumvirátus fölvette a harcot, a Figyelmezőben
rovatot nyitottak «Atheneum miatti zajgások» cimmel C. és pártja támadásainak
visszaverésére; önzéssel vádolták C.-t, elvtagadással, ki eladta tollát a
kormány sajtójának. A két évig tartó harc mindinkább fölzaklatta a küzdők
szenvedélyét, a tusa vérig ment, s végül a vesztes C. lett, a látszat ellene
szólt s a közönség nagy tekintélyü elleneinek adott igazat, részben a politikai
rokonszenvnél fogva is. De a polémia korántsem volt káros irodalmi életünkre;
sőt az ellenőrzés elvét érvényesítette az egyoldalu, ellenmondást nem türő
irodalmi fórumokkal szemben. - C. még a pozsonyi országgyülésen 1839. mint
távollevők egyik követe részt vett s azután letünt a nyilvánosság elől. Sulyos
betegségbe esett, melyet lehangoltsága is fokozott és nemsokára férfikora delén
meghalt. Az irodalomtörténet, mely sokáig egyik ellenfelének, Toldynak kezében
volt, e kor hősei közt nem állította őt megillető helyére. Csak egy évtizeddel
ezelőtt szolgáltatott igazságot emlékének a Kisfaludy-társaság, midőn iratainak
javát összegyüjtve, Csató Pál szépirodalmi munkái c. a 1883. arcképével együtt
kiadta. Életrajzát e kiadás előtt Beöthy Zsolt irta meg nagy gonddal és
művészettel, megadva a lélektani kulcsot sajátszerü jelleméhez, tisztázva
emlékét s méltó helyre állítva irói alakját.
Forrás: Pallas Nagylexikon