Cseremisz

nép, mely magát mari-nak vagyis embereknek nevezi, a közép Volga mentén, a kazáni vagyis a vjatkai kormányzóságokban, a votjákok és csuvaszok szomszédságában lakik, egyes telepeik vannak Szimbirszkben és Nizsnij-Novgorodban is. A Volga jobb partján lakókat az oroszok hegyi (gornija), a balpartiakat mezei (lugovija) C.-nek nevezik s a két ág dialektusilag is különbözik egymástól. A mari vagy méri nép a XI-XII. sz.-ban messze kiterjedt nyugat felé, a felső Volga mindkét partján a Kljazma és Kosztroma mentén, a régi rosztovi fejedelemségben (Ouvaroff: Étude sur les peuples primitifs de la Russie. Les Mériens. Szt.-Pétervár 1875), de a krivicsek előnyomulása következtében részint ezek által beolvasztattak, részint mai hazájukba, a régi bolgár földre szoríttattak. A keleti ágat - úgy látszik - a régi bolgárok nevezték el cseremisznek; annyi bizonyos, hogy már Jornandes említi a «Sremiscans» népet s később a kozároknak adózó népek közt találjuk a cseremiszeket. A XIII. sz. a tatárok alattvalói lettek, a kazáni khánság hanyatlása alatt pedig az oroszok hódították meg. Ezen időben mintegy 50 ezer harcost tudtak kiállítani, később azonban annyira megfogytak, hogy ezelőtt félszázaddal is csak mintegy 180 ezer főre ment a számuk; az utóbbi időben ismét szaporodnak, a nyolcvanas évek kezdetén 260 ezerre tették számukat. A régebbi időben az egész C. földet erdőségek borították; a C. ma is nagyon kedveli a fát s a háza elé nem mulaszt el tölgyeket és hársfákat ültetni, melyeket gondosan sövénnyel vesz körül. A falvak nem nagyok, többnyire 5-20 háztartásra oszlanak s rendesen egy nemzetséget alkotnak. A földművelés el van terjedve náluk, mindamellett a vadászat és méhtenyésztés a legkedveltebb foglalkozásuk. A hegyi C. viselete hasonló az orosz parasztokéhoz, a mezőségiek azonban megőrizték a régi viseletet, amely fehér vagy szürke kaftánból s hímzett ingből áll; csizmát csak a gazdagabbak viselnek, mig a szegények lábbelije fekete vagy fehér posztó-harisnyából áll, melyet zsinórral kötöznek a lábhoz. A nők viselete hasonló a férfiakéhoz. A kereszténység csak külsőleg van nálunk elterjedve. Ős vallásukban a parszizmus erős nyomai észlelhetők. Két főistent imádtak, egy jót, dumo-t, a világ teremtőjét és kormányzóját, a rossz kútfejét, Keremet-et, kitől nagyon félnek s mindkettőnek áldoznak. Kívülök egész sereg kisebb istent és szellemet tisztelnek. V. ö. Roskoschny H., Die Wolga und ihre Zuflüsse. Leipzig 1887. 147-163.

Forrás: Pallas Nagylexikon