Csikós
A ló- és szarvasmarhatenyésztés a vadászat és halászat
mellett a magyarság legősibb életfoglalkozásai közé tartozik. Amidőn még az
egész nép föl s alá kóborolt baromcsordáival a nagy keleteurópai pusztaságon,
miként ma a kirgizek és kalmukok, a katonáskodó és pásztorkodó elem közt semmi
különbséget sem tettek. Ez a különbség valószinüleg csak a IX. század második
felében, különösen pedig a honfoglalás után fejtett ki, midőn a harcosok
jobbára külföldön kalandoztak zsákmány után, tehát gondoskodni kellett a honn
maradt, nagyszámu ménesek, gulyák stb. őrizetéről. Az Árpádok korában a C.-ok, gulyások,
kanászok már egy külön néposztályt alkotnak; akik királyi birtokon
tartózkodtak, azok a várnépségbe voltak beosztva. A C. név akkor még nem volt
olyan általános elnevezése azoknak, kikre a ménesek gondozása volt bizva, mint
ma; helyneveink szerint lovászoknak hivták őket s a főlovászmester alá
tartoztak. A C. a pásztorok közt az arisztokraciát képezi s jellemvonásában az
ezer év előtti szilaj, rablókalandokban kedvét lelő, szabadságszerető, nyers,
de ok nélkül nem kegyetlenkedő magyarnak, sokféle tulajdonságát megőrizte. Van
fő v. számadó C. és C.-bojtár v. C.-legény.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|