Csillagingás
részben a meteorologiai optikába, részben az érzéki
csalódások keretébe tartozó jelenség, mely abból áll, hogy a csillag helyéből
kiemelkedik, oldalt kitér s azután régi helyére visszaesik. A jelenségre
Humboldt Sándor figyelmeztetett először, ki ezt 1799 jun. 22. napkelte előtt a
teneriffai csúcs lejtőjén észlelte. Utána Adalbert porosz herceg, ismert utazó
ugyane helyen tett megfigyelései szerint megerősítette Humboldt tapasztalatát s
legujabban Flesch szerint többen észlelték Trierben a Siriuson ezen ugy látszik
elég ritka tüneményt. Humboldt oldallagos sugártörésre hajlandó visszavezetni
magyarázatát, s nem valószinütlen, hogy légköri áramlatok előidézhetnek hasonló
hatást, mely ez esetben objektiv, a meteorologia körébe tartozó jelenség.
Schweizer (Bulletin de la Société des naturalistes de Moscou, 1857 és 1858, 30
és 31. köt.) sokat foglalkozott e tárggyal, s azt találja, hogy fényes
csillagok nemcsak közel a horizonthoz, hanem minden magasságban inoghatnak, ha
kitüzött irányvonal nélkül merően nézünk feléjök, mig egy közelben lévő
közvetve látott tárgy összehasonlításul szolgálhat. Ez esetben tisztán
szubjektiv jelenséggel van dolgunk, melyet minden észlelő máskép lát, s mely
abban leli magyarázatát, hogy a szem nem képes kitüzött látóvonal nélkül
hosszabb ideig ugyanazon irányt betartani. Természetes, hogy ezen magyarázat
mellett a C. távcsőben való megfigyelésnél nem lesz észrevehető. Weyer és
Searle ujabb megfigyelései (Astr. Nachr. 2841 és 2863 sz.) Schweizer feltevését
támogatják.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|