Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Csillagok f... ----

Magyar Magyar Német Német
Csillagok f... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Csillagok fölkelése

A csillagok felkelnek, mikor az észlelő látóhatárának keleti részén feltünnek. A fölkelés valódi és látszólagos, a valódi felkelés pillanata az a pillanat, melyben az illető csillag vagy égi test középpontja a valódi látóhatárba ér, a látszólagos felkelés akkor áll be, mikor az égi test tényleg láthatóvá lesz, mi a sugártörés folytán mindig a valódi felkelésnél valamivel korábban esik meg. Minthogy a C.-kor az illető csillag zenittávolsága 90°, azért az egyenlítő és a sark közti helyekre a csillagok egy része mindig a látóhatár felett, másik része a látóhatár alatt marad, azaz nem kel fel, és csak a megmaradó rész kel fel és nyugszik le. Ha ugyanis a csillag távolsága a sarktól az illető hely földrajzi szélességével egyenlő, a csillag már többé nem kel fel és nyugszik le, hanem az alsó tetőzésnél (l. o.) éppen csak érinti a látóhatárt; ha a sarktól való távolság kisebb, mint a földrajzi szélesség, a csillag mindig a látóhatár fölött marad. Ha a csillagnak a sarktól való távolsága a földr. szélességnél nagyobb, de annak 180 -ra való kiegészítésénél kisebb, a csillag felkél és lenyugszik. Végre, ha a csillagnak az ellenkező sarktól való távolsága akkora mint a földrajzi szélesség, a csillag csak érinti a látóhatárt és soha affölé nem emelkedik; az ennél az ellenkező (reánk nézve déli) sarkhoz még közelebb álló csillagok természetesen még kevésbbé kelnek fel látóhatárunk fölé. A csillagok keltének idejét bizonyos helyre megkapjuk, ha az időben kifejezett fél napi ivet a delelés idejéből levonjuk. A Nap, Hold és a bolygók keltének kiszámításánál még ezen égi testek mozgását, Nap- és Holdnál meg látszólagos sugarukat is tekintetbe kell vennünk. Ha csak megközelítő értékeket akarunk a C. idejére, azokat az éggömbbel (globusszal) is megkaphatjuk. A globust mindenekelőtt az illető hely földrajzi szélességére állítjuk be, aztán az ekliptika azon pontját, melyben azon a napon a Nap van, a déllővonal alá hozzuk és az órakör mutatóját déli 12-re állítjuk; ha már most a globus forgatása által az illető csillagot a látóhatár keleti vagy nyugati részére állítjuk, a globusszal együtt forduló mutató a csillag keltének, illetve nyugtának idejét mutatja. A görögök és rómaiak, különösen az akkori költők, a C.-t még más értelemben is használták. Hogy ugyanis az évszámlálás akkori bizonytalanságában pontosabban jelölhessenek meg valamely időpontot v. időszakot, a csillagok keltét a Nap keltével és nyugtával hozták összeköttetésbe és háromféle C.-t különböztettek meg, u. m. 1. a heliakus C.-t (ortus heliacus, mikor a csillag ugyanazon a napon lép ki a Nap sugaraiból, melyen pitymallatkor ismét ujra láthatóvá lesz, vagyis a Nappal való konjunkció után először lép ki a Nap sugaraiból; elsőrendü csillagokra nézve a Nap körülbelül még 10° -nyira van a látóhatár alatt, mikor azt megint hajnalban fölkelni látjuk. A régi egyiptomiaknál különösen a Siriusnak heliakus felkelése volt fontos körülmény, mivel ezzel kezdődtek a Nilus áradásai. 2. A kozmikus felkelés (o. cosmicus), mikor a csillag a Nappal együtt kel föl, kelte tehát nem látszik; az ekliptikához közel álló csillagokra nézve 12-15 nappal előzi meg a Nap sugaraiból való kilépést. 3. Az akroniktikus felkelés (o. acronycticus), mikor a csillag a Nap nyugtakor kel föl, mi a kozmikus k.-től 6 hóval különbözik, amikor a felkelés éppen még esthajnalban látható. V. ö. Tafeln z. Bestimmung d. jährlichen Auf- u. Untergänge der Gestirne; Walter F. Wislicenius, Public, der Astron, Gesellsch. XX.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is