A csillagok felkelnek, mikor az észlelő látóhatárának keleti
részén feltünnek. A fölkelés valódi és látszólagos, a valódi felkelés pillanata
az a pillanat, melyben az illető csillag vagy égi test középpontja a valódi
látóhatárba ér, a látszólagos felkelés akkor áll be, mikor az égi test tényleg
láthatóvá lesz, mi a sugártörés folytán mindig a valódi felkelésnél valamivel
korábban esik meg. Minthogy a C.-kor az illető csillag zenittávolsága 90°,
azért az egyenlítő és a sark közti helyekre a csillagok egy része mindig a
látóhatár felett, másik része a látóhatár alatt marad, azaz nem kel fel, és
csak a megmaradó rész kel fel és nyugszik le. Ha ugyanis a csillag távolsága a
sarktól az illető hely földrajzi szélességével egyenlő, a csillag már többé nem
kel fel és nyugszik le, hanem az alsó tetőzésnél (l. o.) éppen csak érinti a
látóhatárt; ha a sarktól való távolság kisebb, mint a földrajzi szélesség, a
csillag mindig a látóhatár fölött marad. Ha a csillagnak a sarktól való
távolsága a földr. szélességnél nagyobb, de annak 180 -ra való kiegészítésénél
kisebb, a csillag felkél és lenyugszik. Végre, ha a csillagnak az ellenkező
sarktól való távolsága akkora mint a földrajzi szélesség, a csillag csak érinti
a látóhatárt és soha affölé nem emelkedik; az ennél az ellenkező (reánk nézve
déli) sarkhoz még közelebb álló csillagok természetesen még kevésbbé kelnek fel
látóhatárunk fölé. A csillagok keltének idejét bizonyos helyre megkapjuk, ha az
időben kifejezett fél napi ivet a delelés idejéből levonjuk. A Nap, Hold és a
bolygók keltének kiszámításánál még ezen égi testek mozgását, Nap- és Holdnál
meg látszólagos sugarukat is tekintetbe kell vennünk. Ha csak megközelítő
értékeket akarunk a C. idejére, azokat az éggömbbel (globusszal) is
megkaphatjuk. A globust mindenekelőtt az illető hely földrajzi szélességére
állítjuk be, aztán az ekliptika azon pontját, melyben azon a napon a Nap van, a
déllővonal alá hozzuk és az órakör mutatóját déli 12-re állítjuk; ha már most a
globus forgatása által az illető csillagot a látóhatár keleti vagy nyugati
részére állítjuk, a globusszal együtt forduló mutató a csillag keltének,
illetve nyugtának idejét mutatja. A görögök és rómaiak, különösen az akkori
költők, a C.-t még más értelemben is használták. Hogy ugyanis az évszámlálás
akkori bizonytalanságában pontosabban jelölhessenek meg valamely időpontot v.
időszakot, a csillagok keltét a Nap keltével és nyugtával hozták összeköttetésbe
és háromféle C.-t különböztettek meg, u. m. 1. a heliakus C.-t (ortus heliacus,
mikor a csillag ugyanazon a napon lép ki a Nap sugaraiból, melyen pitymallatkor
ismét ujra láthatóvá lesz, vagyis a Nappal való konjunkció után először lép ki
a Nap sugaraiból; elsőrendü csillagokra nézve a Nap körülbelül még 10°
-nyira van a látóhatár alatt, mikor azt megint hajnalban fölkelni látjuk. A
régi egyiptomiaknál különösen a Siriusnak heliakus felkelése volt fontos
körülmény, mivel ezzel kezdődtek a Nilus áradásai. 2. A kozmikus felkelés (o.
cosmicus), mikor a csillag a Nappal együtt kel föl, kelte tehát nem látszik; az
ekliptikához közel álló csillagokra nézve 12-15 nappal előzi meg a Nap
sugaraiból való kilépést. 3. Az akroniktikus felkelés (o. acronycticus), mikor
a csillag a Nap nyugtakor kel föl, mi a kozmikus k.-től 6 hóval különbözik,
amikor a felkelés éppen még esthajnalban látható. V. ö. Tafeln z. Bestimmung d.
jährlichen Auf- u. Untergänge der Gestirne; Walter F. Wislicenius, Public, der
Astron, Gesellsch. XX.
Forrás: Pallas Nagylexikon