Csillagtérkép

A legrégibb C. J. Bayer augsburgi jogtudós Uranometria nova-ja (1603), mely különösen a fényesebb csillagok észszerü jelölési módja által vált nevezetessé. Ez azonban a csillagképek mitologiai jelentőségére még oly nagy sulyt fektet, hogy az elég tömören rajzolt alakok a csillagok szemlélhetőségét majdnem teljesen háttérbe nyomják. Ujabban legfölebb a csillagképek határait szokás még gyenge vonalakkal megjelölni, sőt némely térképen már ezen határok is hiányzanak. A szabad szemmel látható csillagok legjobb C.-e: Argelander, Uranometria Nova (Berl. 1843) és Heis Atlas coelestis novus (Köln 1872); a legteljesebb ellenben a Bonner Durchmusterung C.-e és Chacornac ekliptikális C.-e, mely utóbbi még az ekliptika mentén fekvő 12-ed rendü csillagokat is tartalmazza s az apró bolygók keresésében s megfigyelésében megbecsülhetetlen szolgálatokat tett. A logikus számára különösen ajánlható: Littrow, Atlas des gestirnten Himmels (3. Aufl. Stuttgart 1855); Dieu, Atlas céleste (Páris 1865); Proctor, A star atlas showing all the stars visible to the naked eye etc. (London 1870); Heis fentemlített csillagtérképe; Klein, Sternatlas (Köln 1887). L. Vetületek.

Forrás: Pallas Nagylexikon