Csonttan

(Osteologia), a boncolástannak az a része, mely a gerinces állatok és az ember testének kemény részeit leirja. Ismeretének fontosságát már Hippokrates méltányolta, aki fiának Thessalusnak melegen ajánlotta a csonttan megtanulását. A rómaiaknál az orvosi képzés hiányosságának oka részben abban rejlett, hogy a tetemek szokásos elégetése miatt nem volt alkalom a C.-nak megtanulására. Azért Galenus tanítványait a római legiókkal Germaniába küldötte, hogy ott ellenségeik tetemein tanulják meg a csontokat. A XV-XVI. sz.-ban, midőn emberi tetemeket boncolni és csontjaikat áztatni kezdették, a C. művelése fejlődésnek indult. 1480. Achellini felfedezte a kalapácsot és üllőt a dobüregben, Vesalius pedig a koponyacsontokat vizsgálta meg, Berengarius és Ingrassias az ikcsontot tanulmányozta, Fallopia a sziklacsonton tett felfedezéseket (Fallopia-féle csatorna stb.). Az embrio csontvázáról az első munkát Coyter Gáspár irta (XV. sz. végén). Mesterileg tárgyalja a csonttant Henle boncolástanában (1871).

Forrás: Pallas Nagylexikon