Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Cziráky... ----

Magyar Magyar Német Német
Cziráky... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Cziráky

-család. E fényes, ma grófi magyar család, mely nevét a Sopron vmegyei Czirák helységről, egyik birtokáról viseli, az árpádkori Vezekény nemzetségből származik.

Első ismert őse, Póka vagy Pál, 1247. említtetik. Pókának két fia volt: Zaah és Pál (1264-65), ez utóbbitól származik a C.-család. (Nagy I., A Vezekényi nemz. és a gr. Czirákyak. Turul. I. 4, 57.; Wertner M., Magyar nemz. II. 385.; Nagy I., Magy. csal. III. 199.

1. C. Mózes, 1620. br., 1627. királyi személynök, korának egyik leghiresebb törvénytudója, ki az 1602-iki XXIII. t.-c. által az ország határait vizsgáló országos bizottmány tagjává s azután az 1608-iki XÍI. t.-c. által kodifikáló munkával megbizott választmány tagjává, 1613. már mint itélőmester ismét a határvizsgáló választmányban, 1622. pedig a felebbezések vizsgálatára kiküldött országgyülési birák sorába választatott meg. 1625. érte el hivatalos állása legmagasabb polcát, mint királyi személynök, de ezt nem soká tölthette be, mert 1627. elhalt. Nejétől, Kéry Ilonától származott fia Ádám, 1647-62. kir. táblai ülnök, ennek unokája László, 1723. első gróf a családban, kinek unokája volt László, a hires jogtudósnak, Antal országbirónak apja.

2. C. Antal Mózes (cziráki és dienesfalvi) gróf, országbiró, a magy. tud. akadémia alapító s igazgató tagja, gróf Cziráky László s. gróf Zichy Juliánna fia, szül. Sopronban 1772 szept. 8., megh. Pozsonyban 1852 febr. 22. A gimnáziumi tanulmányokat N.-Szombatban, a bölcseletet Pozsonyban, a törvényt a pesti egyetemen hallgatta. 1791. mint joghallgató magy. irod. egyletet alapított lelkesebb tanulótársaival, melynek elnöke is volt. 1792. I. Ferenc koronáztatása alkalmával aranysarkantyus vitéz, s majd cs. kir. kamarás lett. A magas hivatalokra készülő főrendi családbeli ifjak szokása szerint végig futott a megyei és dikaszteriális hivatalok fokozatain, mig végre azok legfelsőbb csúcsán végezte fényes hivatalos pályáját. 1793. Pest vmegye tiszteletbeli jegyzője, 1794. a kir. helytartótanácsnál fogalmazó, két év mulva ugyanott titoknok, 1800. tanácsos lett; 1808. udv. kancelláriai referendárius s Esztergom vm. főispáni helytartója volt, honnét csakhamar Vas vármegyébe tétetett át, hol nagybirtokos volt. 1817. a Felső-Magyarországon dult éhnyomor enyhítése céljából felállított kir. bizottság tagja s elnöke, a m. kir. udvari kamara alelnöke s belső titkos tanácsos lett; 1823. a szt. István-rend közép-keresztjével, 1825. a tárnokmesteri s fehérvármegyei főispáni méltósággal jutalmaztatott; s ez utóbbi hivatalát a szabadelvü ellenzék fellépése után nagy viharok közt viselte. 1827. a nádor után következő országbirói legfőbb méltóságra s a kir. kuria elnöki székébe emeltetett. Minthogy hivatalos érdemeit tudományos érdemekkel is tetézte: 1828. a pesti egyetem elnökévé neveztetett ki. Az udvari kitüntetések ezután sem szüneteltek, 1830-ban a szt. István-rend nagykeresztjét, 1836-ban az aranygyapjas rendet nyerte s végre 1839-ben álladalmi «konferenciális» miniszter lett, s e méltóságát 1848-ig viselte. A magy. tud. akadémiában, melynek igazgató-tanácsi tekintélyes tagja volt s alapjához 3000 forinttal járult, Pauler Tivadar tartott felette emlékbeszédet. A Ludovika katonai nevelőintézetre is 4000 frtot adományozott. Az uralkodóháznak, de e mellett a régi magyar arisztokratikus alkotmánynak is buzgó s tántoríthatlan hive volt s a haza üdvét csak e régi nemesi alkotmány sértetlen fentartásában kereste; ősei szokásait szenvedélyesen védte s kedvelte, azonban a tudományokat is őszintén szerette s alaposan mívelte, bár az ő korában divó s általa szépen beszélt és irott latin nyelven. Már igen fiatal korában jelentek meg tőle ünnepi beszédek az általa alapított egyetemi nyelvmívelő társaságban magyar és latin nyelven; csak husz éves volt, midőn kiadta kisebb jogtörténeti értekezéseit: De ordine equitum auratorum Hungarie exercitatio (Pest 1792), s Ordo historie juris civilis hungarici (u. o. 1794). Nagyobb jogtörténelmi munkái későbben következtek. 1820. névtelenül jelent meg tőle Budán nevezetes közjogi értekezése: Disquisitio historica de modo consequendi summum imperium in Hungaria a primordiis monarchie in hec tempora. Magyar nyelvü főispáni székfoglaló beszédei Vas, Fehér, Esztergom vármegyékben szinte megjelentek nyomtatásban az illető években. Legnagyobb jogi munkája a: Conspectus juris publici regni Hungarie ad annum 1848, historicis animadversionibus illustratus, mely Bécsben 1851. jelent meg 2 kötetben s melyet Hegedüs Lajos Kandid adott ki magyar fordításban 1861 (2-ik kiadás 1869, 3-ik kiadás 1872). E munkáját az öreg gróf örömest adta volna magyar nyelven, de még akkor irta azt és pedig legfelsőbb megbizás folytán, midőn a közoktatás latin nyelven folyt, oly céllal, hogy egyetemi kézi könyvül szolgálhasson; lefordítását pedig a kiadás idejében, elaggott korában már nem merte megkisérleni. A mult sz. végén irt fiatalkori munkái csak nemes buzgalmat s jóakaratot mutatnak, de 1820. megjelent nagyobb közjogi művét a Disquisitiót már teljesen érett szakismeret s itélőtehetség hozta létre, s közjogi tanulmányainak, melyekre nagy hivatalos elfoglaltságától fenmaradó összes idejét fordítá, e kitünő gyümölcse nevét a magyar jogirodalom történetében felejthetetlenné teszi. E műve teljesen tisztába hozza a magyar királyok trónszerzési módja s joga iránti sokat vitatott közjogi kérdést s e nehéz feladatot éles itélettel, erős védokokkal s a sokat rágalmazott magy. nemzeti becsület meleg igazolásával fejti meg.

3. C. János gróf, az előbbinek és Batthyány Mária grófnénak fia, született Budán 1818 dec. 29., meghalt Lovasberényben 1884 jan. 12. Iskoláit a pesti kegyesrendi gimnáziumban s a pesti egyetemen végezte, hol reá Horváth István volt legnagyobb befolyással; nyelveket tanult, utazott, jogi doktorátust nyert, részt vett a megyei élet gyakorlatában s politikai mozgalmaiban; majd fogalmazó lett a bécsi udvari kancelláriánál s már igen fiatal korában, 1843. kezdett szerepelni a pozsonyi országgyülésen, mint a főrendiház aulikus pártjának hűséges tagja. Hivatalos előmenetele természetesen igen gyors és könnyü volt; 1845. már kir. táblai biróvá neveztetett, s a szabadságharc után, mely alatt Pozsonyban lakott, 1850. a bécsi legfőbb törvényszék magyar osztályának elnöke lett s részt vett az átalakulási pátensek (ősiségi stb.) s a birodalmi tanács szervezése feletti tanácskozásokban, 1854. pedig a pesti kerületi főtörvényszék vezetését vette át, de a Bach-rendszer németesítő s magyarirtó botrányos tulzásait ő is rosszalván, lemondott e hivataláról s visszavonult fehérvármegyei lovasberényi uradalmára. 1860. a levegő tisztultával fehérvármegyei főispán lett, s országbiróvá és a kuria elnökévé is kellett volna lennie, de ezt nem fogadta el, minthogy a magyar alkotmány még nem volt helyreállítva. A m. tudományos akadémia már 1853. megválasztotta igazgató-tanácsába, mint édesatyja utódát; a földhitelintézet igazgató-tanácsának s az orsz. gazdasági egyesület s a fehérvmegyei gazd. egylet igazgató választmányának is tagja volt s mindezekben buzgó részt vett. 1865. az alkotmányos országgyülés összehivatván, a főrendiház másodelnöke s majd tárnokmester lett, s 1867-ben a koronázás alkalmával az aranygyapjas-rendet kapta; viselte ezenkivül a szt. István- s a pápai Gergely-rend nagykeresztjét, a vaskorona-rendet, s mint atyja, ő is belső titkos tanácsos s aranykulcsos volt. A miniszteri kormányforma életbelépte után is folyvást jelentékeny szerepet vitt a közélet különféle terein, de különösen nagy buzgalmat fejtett ki a kat. vallással összefüggésben álló ügyekben; a szt. István-társulatnak kezdettől fogva egész haláláig tevékeny elnöke s egyik oszlopa vala. Legutolsó nyilvános szereplése 1884 jan. 12. volt, midőn a főrendiház elvetette a zsidó-keresztény házasság tárgyában beterjesztett törvényjavaslatot s ezen vitában egész ifjui tűzzel vett részt. Nyomtatott művei: egyetemi értekezése jogtudorrá inaugurálása alkalmával, elnöki beszédei a szt. István-társulat évkönyveiben, s Mednyánszky Alajos báró életrajza a Nemzeti Ujság 1844-iki folyamában. Neje Desasse Luiza grófné volt s ettől származott gyermekei egyike: C. Béla gróf, előbb fehérvármegyei népszerü és kedvelt főispán, mint atyja s nagyatyja is volt, s jelenleg a Bécsben székelő külügyminisztréiumnál osztályfőnök.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is