Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Czuczor... ----

Magyar Magyar Német Német
Czuczor... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Czuczor

Gergely, szt. Benedekrendi szerzetes, epikus és lirai költő, született Nyitramegyében, Andódon 1800 december 17-én, meghalt Pesten 1866 szept. 9. Egyszerü földmives szülői nevelésére szivesen áldoztak, s jó és hű magyarok lévén a helybeli féltót lakosság közt, a gyermek szivébe korán beoltották azt a lángoló hazaszeretetet, s nemzete iránti hűséget, mely egész életén át vezércsillaga lett. Első gyermekéveit a nép között töltötte, s már akkor eltanulta annak eszejárását, érzelmeit, meséit és dalait, azután Nyitrán s Esztergomban és végre Pozsonyban nagy sikerrel végezte a középiskolai tanulmányokat. Atyja, a maga is katonás, rendszerető, szigoru ember, kit egyik költeményében gyönyörüen jellemez, katonának szánta a szép termetes fiut, de ennek se katonaságra, se gazdálkodásra nem volt kedve, mert szivében s agyában már akkor költői álmok s magasabb eszmények rajongtak. 1817-ben a bencések rendébe lépett Pannonhalmán, s a bölcseleti tanulmányokra Győrbe, a rend ottani liceumába, a hittudományok hallgatására pedig a pesti központi papnöveldébe küldetett. Már ott, és itt még inkább a lelkes fiatal papnövendékek közt, kik a fejlő magyar irodalom jobb termékeit megszerezték, a szélesb irodalmi műveltség derüs világa nyilt meg előtte, Himfy Szerelmei, Kisfaludy Károly Aurórája mélyen hatottak ifju hévben forrongó kedélyére, a keblében lángoló, kitörésre még nem jutott költői tűz beteggé tette, s az őt minden munkától eltiltó orvos dacára, betegágyban lázas éjjeleken irta meg első hőskölteményét, az Augsburgi ütközetet s a lappangó és emésztő szenvedély, mely idegeit megtámadta, kitörése után gyógyulni engedte. 1824. pappá szenteltetvén, Győrben, a szerzet liceumában tanárkodott, előbb az alsó osztályokban, későbben a szónoklati osztályban, tanítványainak tisztelt és szeretett kedvence; 1828-tól fogva pedig a szerzet növendékeit a főapátsági iskolában oktatta a magyar nyelvészet- s irodalomban; 1830 óta ugyancsak a rend rév-komáromi gimnáziumában tanította a szónoklatot s költészetet, hol egyszersmind papi szent kötelességeit is önfeláldozó hűséggel s bátorsággal teljesítette az akkor ott duló ázsiai kolera áldozatai körül. Szebbnél-szebb költeményei, melyek évről-évre szaporodnak s a tökély magasb fokát érik el, már országszerte ismertté teszik a lánglelkü fiatal szerzetes nevét, s Kisfaludy Károly, Toldy Ferenc és társaik barátságát nyerik meg részére. Kisfaludy Károly már Pannonhalmán laktában felkeresi őt, s «nemzete hősköltőjének» nevezvén, barátságát ajánlja neki. A m. tud. akadémia csakhamar megalakulása után, már 1831. levelező tagjává, 1835. pedig Toldy oldalához segédjegyzőjévé s levéltárnokává választja, minek folytán rendfőnökének engedelmével Pestre teszi át lakását, s 1836. a nyelvtudományi osztályban rendes taggá, s ugyanazon évben a Kisfaludy-társaságnak is tagjává választják. Óhajtott célját elérve, nemes hajlamait fesztelenül követhette, rokonlelkü barátok szerető körében, megelégedett s boldognak érzi magát s irodalmi munkásságát mindinkább kifejti. Ez év azonban utolsó volt addigi boldog és vidám életében, mert alig foglalta el kedvelt s hajlamainak megfelelő hivatalát az akadémiában, feltámadt ellene a sanda irigység s buta szükkeblüség titkos ellensége a népszerü költeményeiben foglalt s állítólag paphoz nem illő enyelgő, olykor pajzán, de mindig tiszta és nemes, szerintök frivol s erkölcstelen hang, s Pesten viselt világias, kaszinót, vendéglőket látogató életmódja miatt, melyben a legszigorubb, de elfogulatlan biráló sem láthatott semmi kifogás alá eshetőt, Pestről eltávolítását sürgették s ki is eszközölték. Udvari parancs, s ennek engedelmeskedni kénytelen szerzeti főnökének rendelete folytán kényszerítve lett hivatalát s Pestet elhagyni, ami felett az akadémia nyolcadik nagygyülésének jegyzőkönyvében fejezte ki élénk sajnálatát. Vivott s küzködött titkos ellenségeinek ármányai ellen a tiszta öntudat s önbecsérzet minden tisztességes fegyverével, miben hű barátai és az akadémia is lehetőleg segítették, de sikertelenül. 1837 junius végén visszatért a pannonhalmi zárda falai közé, ahol mint könyvtárnok s a gyüjtemények őre működött. A m. tud. akadémia pedig némi kárpótlást s a rágalmak által meg nem ingatott tiszteletének jelét óhajtva neki nyujtani a méltatlan elbánásért, előbb a történeti osztály vidéki rendes, azután pedig saját kérelmére, Kölcsey megürült székére, a nyelvtudományi osztály tagjai közé sorozta. Kovács Tamás főapát 1838. izlésének megfelelőbb állásra helyezte át Győrbe, hol a rend liceumában a magyar nyelvet s irodalmat, és a görög nyelvet, azután pedig ugyancsak a főapát ajánlata nyomán, a győri kir. akadémiában ugyanezt tanította, mely díszes állásában őt a helytartótanács is megerősítette s fizetését is kiutalványozta. Itteni lelkes előadásai a hallgatók örömnyilatkozatai közt kezdődtek meg, de nem sokáig tarthattak, mert titkos ellenségeinek makacsul folytatott nemtelen áskálódásai folytán itt is alig két hónapig maradhatott, s tanítványai nagy fájdalmára, kik fáklyás zenével tisztelték meg, s kiket csak alig volt képes erősebb tüntetésektől visszatartani, újra vissza kellett vonulnia a zárdába, hol a szerzet növendékeit a hazai s a klasszikus irodalmakban oktatta. Kevés idő multán, oly reményben, hogy a fondorlatok végre megszüntek, most már harmadizben ismét Győrbe küldte őt a főapát, liceumi tanszékére, királyi akadémiai tanszéke azonban mással töltette be, noha 1842., habár későn, nyilvános tanárság vitelére felszabadittatott. Enyhülvén méltatlan üldöztetései miatt felgerjedt elkeseredése, melyben barátai s hazafitársai testvérileg osztoztak, 1840. megjelent az akadémia nagygyülésén, hol szept. 8-án a tisztelet és öröm élénk nyilatkozásai s tapsai közt olvasta fel kitünő emlékbeszédét Guzmics Izidor rendes tag felett, ki szerzetes társa, atyai barátja s ébresztője volt nemes pályáján. A Kovács Tamás helyébe 1843. megválasztott új főapát Rimely Mihály, kinek a többséget leginkább C.-nak a szerzet választó tagjaira ható befolyása s népszerüsége szerezte meg, kötelességének tartotta az akadémia azt az óhajtását, hogy C. mint a Nagy Szótár megválasztott szerkesztője Pestre tehesse át lakását, teljesíteni, amiben most már gátolva nem volt, s így C. 1845 most már állandóan Pestre jött barátai s költőtársai közé, hol munkásságának s tehetségének nagyobb és szabadabb tér nyilt, s ismét jól érezhette magát, de kiállott szenvedései s meghurcoltatásai ezentul már gyógyíthatlanul rágódtak nemes, büszke lelkén, idegessé, buskomorrá tették s testi egészségét is aláásták.

Pesten ideges és háborgó kedélyállapotban érték őt az 1848-iki nemzeti lelkesülés válságos napjai, s december 21. megjelent a Bajza által szerkesztett «Kossuth Hirlapjá»-ban, a jó barát szerkesztő tanácsa ellenére, híres költeménye, hazafias, most szenvedélyes és izgatott lelkének harcias kitörése, a Riadó, mely miatt a császári és királyi seregek Pestre bevonulása után 1849 jan. 19. elfogták, hadi törvényszék elébe állították, s febr. 1. vasban töltendő hat évi szigoru várfogságra itélték, melyet azonban gróf Teleki József, a hazafias lelkü akadémiai elnök erélyes közbenjárásra Windischgrätz herceg annyiban enyhített, hogy rabsága helyéül a budai vár sáncai jelöltettek ki, hol szabad volt szótári munkálkodását folytatni. E budai rabsága 1849 májusig tartott, midőn a várnak a magyar seregek általi bevétele után szabadságát egyidőre visszanyeré, s megromlott egészsége ápolása végett a tihanyi zárdába vonult. Midőn aztán a császári seregek a fővárost ujra elfoglalták, Kempen altábornagy ujra elfogatta, s a pesti szent-ferenciek zárdájába dugta, 1850 elején pedig Haynau, akkor élet és halál ura, előbb az Uj-épületbe, majd Budára s Bécsbe küldte, honnét ápril. havában a kufsteini várfogságba vitetett, hol azonban külön zárkát s irodalmi munkásságának folytatására engedélyt nyert. 1851-ben főkép az akadémiai elnök kérelmére ő felségétől kegyelmet nyert, s megtört egészséggel bár, de nagy szorgalommal s odaadással folyvást nyelvtani munkákkal s a nagy szótár szerkesztésével foglalkozott, amit Fogarasival társaságban, első feldolgozásban, szerencsésen be is végzett. Mellékesen a nemzeti szinház egyik drámabirálója volt, egyébiránt egészen visszavonulva élt. Toldy Ferenc barátja, a m. akadémia lelkes titkára tartott felette emlékbeszédet, mely remek képét festi e nemes és rokonszenves egyéniségnek. Ebből áll nagyérdemü életének röviden rajzolt külső története. Érdemei elismeréseül a ház, melyben született, 1875 jun. 6. márvány emléktáblával jelöltetett meg s ez alkalommal Érsekujvár városa irodalmi s népies ünnepet rendezett tiszteletére, melyen az akadémia s Kisfaludy-társaság is képviselve voltak, az akadémia pedig a nagy szótár befejezésének emlékére szép emlékpénzt veretett C. és Fogarasi arcképeivel.

C. Gergely, mint költő, legelőször 1824. lett a hazai irodalomban ismeretessé Augsburgi ütközet cimü hőskölteményével, mely Kisfaludy Károly Aurórájában jelent meg, s melynek megirására, pesti papnövendék korában, Aranyos-rákosi Székely Sándor-nak a Hebe zsebkönyvben megjelent hőskölteménye lelkesítette, kinek nyomain s példáján buzdult Vörösmarty is Zalán futásának megteremtésére. C. ez első hőskölteménye, melyet ő maga is, annak ujból kiadását ellenezve, «folytonos fegyvercsörtetésnek» nevezett, még szerkezet dolgában igen kezdetleges, egységes alapeszmét nélkülöző mű, inkább harcok rajza, mint valódi éposz, de a tehetség fényes jeleivel. Ezt követte másik hőskölteménye, az Aradi gyülés, melyet barátja, Toldy Ferenc adott ki 1828., s mely a Marczibányi-féle jutalommal lett kitüntetve. Ez már, az Augsburgi ütközettel hasonlítva, nagy haladást mutat s komoly történeti tanulmányra vall; itt a részek már összefüggők, s a személyek nem általános tipusok, hanem határozott egyéniségek; egyes helyek gyönyörü szépek s jellemzők; Kisfaludy Károly tanácsai nagy hatással voltak a nagyratörő fiatal költőre, megirására pedig Toldy Ferenc barátja buzdította. Következett Botond hőskölteménye az Auróra 1830-ik folyamában. Ezekhez járultak, s ezeket költői értékben még messze tulhaladták lirai költeményei, s ezek közt remek románcai s népdalai, mely utóbbiak költészetünknek valódi gyöngyei közé tartoznak, s a magyar nép énekes ajkán halhatatlan életet élnek. Az akadémia 1831. első nagygyülésén már mint ünnepelt költőt választotta tagjai közé. Az őt nagyon kedvelő s kitüntető rokon szellemü Kisfaludy Károly baráti biztatására hosszabb történeti tanulmányt fordított az általa különös kegyelettel s rajongással kisért Hunyadi Jánosra. E hőskölteménye szép töredékeit 1834-ben közlötte Kisfaludy Károly Aurórája. Hat éneket bevégzett, de a hetedik éneknél abbahagyta e legjelesebbnek igérkező művét, elkedvetlenítve az eposz korszerütlenségét hirdető irodalmi viták által. A Hunyadiak korára fordított tanulmányai azonban nem maradtak eredmény nélkül, mert e tanulmányok lelkesítő hatása alatt jöttek létre gyönyörü románcai s balladái Hunyady Jánosról s családjáról, C. hazafias magas röptü költészetének legszebb virágai (Hunyad: Hunyad és neje; Hunyady halála, stb.) és már 1832. kiadta a honi ifjuság számára: Hunyady János viselt dolgait Engelés Fessler után, mely műve 1833. második kiadást ért; az akadémiában pedig, midőn 1836. rendes tagsági székét elfoglalta, Zrednai Vitéz János történeti mesterművét olvasta fel. A történelmi dolgozatokhoz kedvet nyerve s különös figyelemben tartva az ifjuság szellemi szükségeit, lefordította s jegyzetekkel ellátta Cornelius Nepos fennmaradt minden munkáit, melyeket az eredeti szöveggel, Cornelius Nepos életével, történeti mutatóval, táblákkal s abroszokkal bővítve Toldy Ferenc adott ki 1841. s még két ujabb kiadásban, 1843. s 1863-ban. Fordította továbbá C. Cornelius Tacitus könyvét Germánia helyzete, erkölcsei s népeiről 1851., kufsteini rabsága alatt, az újabb iróktól pedig Sparks Jared után, szabad átdolgozással Washington életét, mely a Bajza Történeti könyvtárában 1845., s a Családi könyvtárban 1872. jelent meg; továbbá Schmidt Kristóf Bibliai történeteit, mely négy kiadást ért; ezt is, mint Tacitust, a várfogságban. Fordította még Horatius Ars poeticáját (a Pisókhoz irt levelét), mely az Olcsó könyvtárban is megjelent, s átdolgozta Lovásznak francia forrás után irt meséit 1857., amely műve a Vasárnapi könyvtárban vétetett fel. Dicsérő említést érdemelnek történeti s földirati vázlatai is a Mezei Naptár folyamaiban, melyekben a föld népét kivánta ismeretekben s a haza szeretetében nevelni stb. Szóval fáradhatlan szorgalmat fejtett ki az ifjuság s a nép és gyermekek művelésére szolgáló dolgozatokban is, amire szelid, nemes kedélye, s tanítói kötelességérzete, egyéb magasabb becsü költői s nyelvészi munkálkodása mellett, ösztönözte.

A nagy szótár szerkesztésében, mely a m. tud. akadémia által reá s Fogarasi Jánosre együttesen bizatott, föntemlített fogságából való kiszabadulása után oly buzgalmat fejtett ki, hogy hét év mulva az akadémiának bejelentheté, hogy a nagy mű első kidolgozásban készen áll. De a sajtó alá bocsátás előtt, s a megkezdett nyomtatás alatt is tetemes átdolgozás, a hibák javítása s hézagok pótlása találtatott szükségesnek; a lelkiismeretes szerkesztők által felhasználtatott minden, amit a fejlődő nyelvtudomány s ujabb nyomozások nyujthattak. C., bár minden erejét megfeszítette, hogy azt halála előtt teljesen bevégezhesse, nem érhette meg a nagy örömet s jutalmat, hogy a teljesen kész hatkötetes nagy művet, melyre élete nagy részének fáradozásait szentelé, élve adhassa nemzete kezébe. Társa a munkában, Fogarasi János szerencsésebb volt; ő jelen lehetett az akadémia 1874 május 31. tartott közgyülésén, hol a teljesen elkészült nagy mű bemutattatott. Méltán szavazott az akadémia egyhangulag hálás köszönetet a szerkesztőknek s veretett arcképeikkel ellátott emlékérmet tiszteletükre. Nagyrészt C. munkája volt az akadémia által kiadott Magyar nyelv rendszere is (Buda 1847). Nyelvészeti munkássága, bár a korában rendelkezésére állott eszközök hiányossága miatt most már tulhaladt állásu, nyelvünk történetében örökbecsü marad.

C. Gergely költői munkái Toldy Ferenc 1836 évi kiadásán kivül, többféle alakban összegyüjtve, majd bővebb, majd korlátoltabb tartalommal ujra meg ujra kiadattak. Népies költeményeit Friebeisz István adta ki kétszer, 1854. s 1856-ban. Összes költeményei a költő arcképével s életrajzával 3 kötetben jelentek meg 1858. s a m. tud. akadémia mellékjutalmában részesültek. Az Olcsó könyvtárban 1877. Népies költeményei s Horatius Ars poeticájának fordítása; 1887. hőskölteményei s regéi és ismert lirai költeményei a Jeles irók iskolai tárában, 1888. Botond-ja VozáriGyula magyarázatával kisérve láttak napvilágot. Álnevei voltak: Szilágy, Ete, Gerő, Andódi.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is