Damasek

Ősmagyar istennév, melyet a XVI. század közepén élt bencédi Székely István említ Világkrónikájában. Szerinte ugyanis Attila fia, Csaba, végrendeletben hagyta és Damasek istenre készteté a scithiai magyarokat, hogy ha megsokasodnak, ismét elfoglalják Pannóniát és bosszut állnak Attila ellenségein. Ezen az egy adaton kivül semmi nyoma sincs egy ilynevü istenségnek. Csengery A. és Hunfalvy P. (A székelyek, 77. l.) a D. nevet a szkitha Thagimaszadasz v. Thaminaszadasz isten nevéből származtatják, csakhogy mig amaz népies eredetünek véli, Hunfalvy szerint maga Székely István koholta, «mert akkor már ismeretesek voltak a görög irók». Nem valószinü azonban, hogy Székely István Csaba testamentomának mondáját egészen maga költötte volna. Valószinü, hogy - mint udvarhelyszéki születésü - valamely székely népmondát használt föl s miként a Bendeguz és Etele nevek, ugy a D. is népes hun reminiszcenciát foglal magában, mely csak a székelységnél volt ismeretes. A székelyeket különben is már a XII. sz. vége felé a hunok ivadékainak tartották s ezen hagyománynak annyi históriai magva mindenesetre van, hogy a magyarság azon elemei közé tartoztak, melyek hun uralom alatt voltak s részben pedig hunokkal vegyültek. D. a hun mondával van szoros kapcsolatban s nem tekinthető valódi mitikus alaknak, mert különben egyéb nyomai is maradtak volna. Ezért a szkitha istennévvel való egyeztetés nem állhat meg. Valószinübb, hogy - mint hun mondai alak - Dengezik emlékét őrizte meg, ki utóljára egyesítette uralma alatt a hun törzseket. Dengezik neve Dinzik változatban is előfordul, amibők kitetszik, hogy az ng és n olyanformán váltakozott a névben, mint ahogy a török dialektusokban tapasztalhatni s miként a török «tonguz» (disznó) nemcsak «tonuz», «tuniz», hanem «domuz» (ozmanli) változatban is megvan: épp ugy fölvehető a Dengezik, Din(i)zik névnek is egy Dimizik-forma mellékalakja, amely már inkább megfelel a D. névnek.

Forrás: Pallas Nagylexikon