(arabul: Alkham-al-Kebireh vagy Damsak), Sziria vilajet
székhelye, nagyságánál, népességénél, történelmi emlékeinél fogva az ottomán
birodalomnak Konstantinápoly után a legjelentékenyebb városa, a Gutah nevü
sikságon, amelyet É-on és ÉNy-on a Dsebel Szalehieh, Ny-on a Dsebel-esz-Seik,
D-en a Dsebel Kesszue fog körül és amelyet a Merds lagunába torkolló Barada
öntöz. A helységekkel takart Gutah sikságot terményekységénél fogva a
«paradicsom képé»-nek v. «illatos kert»-nek is nevezik. Lakóinak száma 150000,
akiknek 3/4-e mohammedánus, 1/4-e
különböző felekezetekhez tartozó keresztény és zsidó. A város a vizben gazdag
Barada mindkét, de főképen a jobb partján terül el; tornyokkal ékesített falak
veszik körül. A bab-Sarkitól (K-i kaputól) kiinduló, a Bab-ed-Dsabiáig nyuló
Tarikel-Mosztakion (egyenes utca) végig huzódik rajta. A falakon kivül fekvő
három nagy külvárosa közül a legjelentékenyebb a D.-i, a Meidán. Egyébként,
miként a keleti városok, D. sem mutatja közelről, amit messziről igérni
látszik. Utcái görbék, piszkosak, homályosak; házai vályogból készültek; az
utcák nagyobb része fölött gyékények v. vászonlepedők vannak kifeszítve. Ennek
dacára a tisztán keleti tipusu város az arab sivatag kapujánál minden utazóra
sajátos hatást tesz. Az arab művészet szépségei által szintén felülmulja
Elő-Ázsia legtöbb városát. Kivülről a házak majdnem egyformák, de a nyomorult
falak mögött elegáns lakások rejtőznek, amelyeknek diszítésében az arab
fantázia igazi remekeket alkotott. Mintegy 300 mecsetje közül a legkiválóbb a
nagy mecset, vagyis az ommajádok mecsetje, amely eredetileg egy korinthusi
templom helyén Heraklius által épített és Keresztelő sz. Jánosnak szentelt
templom volt. Az erősségnek a körfalak ÉNy-i szögletében semmi katonai
jelentősége nincs. D. fekvése, a Persiából Egyiptomba és Arábiából Kis-Azsiába
és innen Európába vezető utak keresztező pontján, a várost már régi idők óta
fontos kereskedelmi hellyé tette. A szuezi-csatorna megnyitása óta azonban
keresekedelme jelentékenyen csökkent; ennek dacára bazárjai maig is rendkivül
élénkek; közül a legnagyobb a Khan-Aszad-pasa nevü gyülekező hely. A Mekkába
zarándokolók régen itt gyülekeztek össze; számuk ma már kevesebb mint volt a
szuezi-csatorna megnyitása előtt. Az ipara, bár a damaszkusi pengék készítésének
titka teljesen elveszett, még mindig jelentékeny. Készítenek arannyal átszőtt
kelméket, gyapotszöveteket; nagyon keresettek a maselák (hosszu köpenyegek) és
a kefiék (selyemkelmék, amelyből a turbánt csinálják). Ezeken kivül élénk
kereskedést üznek D. lakói a föld termékeivel, a damaszkusi szilvával,
szőllővel, az itt termelt rózsákból készített olajjal és egyéb gyümölcsökkel. A
kereskedelmet előmozdítja az a jó országut, amely Beirutból ide vezet.
Történelme.
Kedvező fekvésénél fogva D. már az ókorban igen jelentékeny
város volt. Az ó-testamentum többször tesz róla említést. Dávid korában kis
királyságnak volt székhelye. Dávid a várost uralma alá hajtotta, de már Salamon
alatt visszanyerte függetlenségét. Később Babiloniához, Assziriához és
Persiához tartozott, de mint fontos kereskedelmi hely, jelentőségét akkor is
megtartotta. Az Isszus melletti csata után N. Sándor hatalmába került. N.
Sándor birodalmának feloszlása után a Szeleucidák uralma alá jutott, akik
székhelyüket Antiochiába tették át, 64. Pompejus a római uralom alá hajtotta
ugyan, de külön királyai megmaradtak. A keresztény vallást Szt. Pál hirdette
falai közt és csakhamar külön püspökségnek vált székhelyévé. 635. került a
mohammedánusok birtokába. Moavija, az ommajádok törzsatyja, ide tette át
székhelyét; utódai 660-752-ig itt laktak és különféle monumentális épületekkel
ékesítették; ekkor élte virágzása legszebb korát. Az abbasszidák alatt
székvárosi jellegét elvesztette; ekkor helytartók kormányozták, akik gyakrabban
függetlenítették magukat. Igy a IX. században a tulumidáknak, a X. században a
fatimidáknak és a XI. században a szeldsukoknak volt székhelye. 1154.
Egyiptomhoz került. A ker. háboruk idejében is többször küzdöttek birtokáért
1401 márc. 24. a mongolok élén Timur foglalta el és teljesen elpusztította,
lakóit pedig kardélre hányatta. A város azonban csakhamar ujra fölépült és
Egyiptom uralma alatt maradt, mig I. Szelim 1516 okt. 4. török uralom alá nem
hajtotta. 1832. Mehemed Ali elfoglalta, de 1840. ujra visszaadta a török szultánnak.
1860 ju. 9-től 16-ig véres keresztényüldözést vittek benne véghez.
Forrás: Pallas Nagylexikon