Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Dánia... ----

Magyar Magyar Német Német
Dánia Dänemark
dániai dänisch

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Dánia

V. dánul Danmark, németül Dänemark, hollandul Deenemerken, angolul Denmark, királyság Európa északi részében; a tulajdonképeni királyságra és melléktartományaira oszlik. Az előbbi magában foglalja a Jüt-félszigetet (Jylland, Jütland) és a körülötte fekvő szigeteket, továbbá Bornholm szigetet; a melléktartományok: 1. a Faröer, 2. Island; 3. Grönland és 4. a három nyugat-indiai sziget St. Croix, St. Thomas és St. Jean. (L. az illető cimek alatt) A tulajdonképeni dán királyság határa, amely Schleswigtől elválasztja, az Északi-tenger partjától a kis Manö szigettel kezdődik, egy ideig a Konge Aa jobb partját követi és a Kis-Beltnél Bandsö szigettel szemben végződik. A nagyobb szigetek, amelyek hozzá tartoznak: Själland (Seeland), Fyen (Funen), Laaland, Falster, Langeland, Arrö, Möen, Samsöe, Anholt, Läsö, Taasinge és a Svédország DK-i részével szemben fekvő Bornholm. Az egész királyság területe 38279 km.2, a melléktartományokat (Grönlandnak csak gleccsermentes vidékeit) is beleszámítva pedig 232856 km2. A legészakibb pont Jylland É-csúcsa, Skagen (57° 45"), a legdélibb Falster-sziget D-i vége, Gjedserodde (54° 34"), a legnyugatibb Blaavandshuk Jyllandon (8° 5") és a legkeletibb Ertholmene Bornholmon (15° 10").

Partjai, felülete és vizei.

A K-i partoknál és a szigetek közt a Sund, a Kis- és Nagy-Belt tengerszorosok terülnek el, amely két utóbbi áramlataival és zátonyaival a hajózásnak tetemes akadályokat okoz. A kontinentális résznek a Ny-i oldalán a partokat a tenger hullámai ellen homokzátonyok védik; ebben nincsenek nyilt fjordok, és Esbjergtől É-ra kikötők sincsenek. A 338 km. hosszu ÉNy-i partokon a homokzátonysoron csak két bejárat van: Thyborön-csatorna (a Limfjordhoz) és a Nymindegab (a Ringkjöbingfjordhoz). Blaavandshuktól D-re a Jüt-félsziget partjai épen olyan szakadozottak, mint a schleswig-holsteiniak. A K-i partokon azonban az öböl- és fjordképződés jelentékeny, épugy a szigeteken is (Själlandon az Isefjord, Fyenen az Odensefjord); ezért nincs olyan helye Dániának, amely a partoktól 60 km.-nél messzebb volna. A jelentékenyebb fjordok K-en a Mariager-, Randers-, Horsens-, Veile- és Kolding-fjord; Ny-on a Rinkjöbing. A legnagyobb és legészakibb a Limfjord, amely, amióta (1825 febr.-ban) a fjordot, az Északi-tengertől elválasztó keskeny földnyelvet, a hullámok áttörték, a félsziget északi részén egészen végigvonul. Sajnos, hogy ennek dacára bejáratának csekély voltánál fogva, hajók rajta nem járhatnak. D. felülete meglehetősen egyhangu; a 40-50 m. magas halmok már jelentékeny emelkedéseknek látszanak. Még a Jüt-félszigeten vannak a legnagyobb magaslatok; itt a Limfjordtól délre, egy meglehetősen összefüggő hegyhát huzódik végig, amelyből egyes ágak nyulnak ki K. és Ny. felé és a mely vizválasztóul szolgál az Északi-tenger és a Kattegat közt. A kinyuló ágak egyikén van D. legnagyobb magaslata, az Eiers-Bavnehöj (172 m.). A szigeteken már ekkora magaslatok nem találhatók; Själlandon a Gyldenlöves Hój. (126 m.). Möenen a Kongsbjerg (142 m.), Fyenen a Fröbjerg (131 m.) a legnagyobbak. A többi szigeteken nincs olyan domb, amely 50 m.-nél magasabb volna. A királyság csekély kiterjedésénél fogva hosszabb folyók nem képződhettek. Legnagyobb a 150 km. hosszu, a Randers-fjordba torkolló Guden-Aa, továbbá a 68 km. hosszu Varde-Aa, a 75 km. hosszu Lönborg- v. Skjern-Aa és a 83 km. hosszu Stor-Aa. A szigeteken és pedig Själlandon a 82 km. hosszu Sus-Aa, Fyenen pedig a 60 km. hosszu Odense-Aa érdemelnek említést. A tavak nem nagyok, de számosak; legtöbb van a Jüt-félszigeten (mintegy 30), főképen Skanderborg és Silkeborg között. A mi természeti szépséget D. nyujt, főképen ezen tavak körül van. A felület egyhanguságával megegyező a gneognosztikai alkata is. A Jüt-félsziget is és a szigetek is mészkőalapon nyugosznak, ami sok helyen a felszinen is látható. Ezen alapot diluvium takarja.

Éghajlat, termékek és állattenyésztés.

A tengerekkel körülfogott országnak oceáni a klimája. A nyári (közép hőmérséklet: 14-16,5°) meleg és téli (középhőmérséklet: -1/2 és +1 1/2°) hidegközött az ellentét nem nagy. Tavasszal gyakran fúj az ÉNy-i szél (skai); évközben pedig a Ny-i. Legszebb évszak az ősz; ez azonban rövid ideig tart. A leghosszabb nap 17, a legrövidebb pedig csak 7 órás. Az évi esőmennyiség 45-75 cm.; a legtöbb eső Fyyen és Själland D-i részeit éri. D. flórája és faunája olyan mint a germán alföldé. Az egykor sürü erdők itt is nagyobbára már eltüntek és az egész területnek alig 5 %-át takarják. 20 %-a a földnek terméketlen. A terméketlen terület nagyobbára a Jüt-félsziget Ny-i részén van; ennek északi fele posványoktól megszakitott homokos terület, déli fele pedig mocsáros, lagunás. A szigetek nagyobb része és a Jüt-félsziget K. része és részben közepe is termékeny (az összes terület 34 %-a szántó, 41 % rét és legelő). Őstermeléssel foglalkozik a lakosság nagyobb része (930616 ember). Rozs (5,5 millió hl.), árpa (7,5 millió hl.), zab (10 millió hl.), buza (1,7 millió hl.) a főtermékek, legjobbnak tartják a bornholmi zabot, a jüt-földi rozsot, a laalandi buzát és a själlandi árpát. Mindezen gabonafélék kiviteli cikkül is szolgálnak. Ezeken kivül terjesztenek burgonyát, kendert, lent sőt dohányt is; kitünő zöldséget, azonkivül olyan fajta gyümölcsöket (főképen almát), mint nálunk. Az állattenyésztés a lakosság másik és még a földmivelésnél is jövedelmezőbb foglalkozása. Aránylag legvirágzóbb a szarvasmarhatenyésztés; a szarvasmarhák, valamint a lovak a Jüt-félszigeten nagyobbak, mint a szigeteken; az állatállomány (1888): 375533 ló, 1459527 db. szarvasmarha, 1224196 juh, 770785 sertés és 13405 kecske. A bányászat alig érdemel említést.

Lakosság és szellemi műveltség.

Az 1890. febr. 1-i népszámlálás szerint D. összes lakossága: 2172380 (esik egy km2-re 57); ebből esik Koppenhágára 312859, a szigetekre 917401 (1 km2-re 70); a Jüt-félszigetre 942120 (1 km2-re 37). Vallás szerint: 2149153 luteránus, 1252 kalvinista, 3647 kat., 4556 baptista, 2301 metodista, 2609 irvingianus, 941 mormon, 4080 izraelita és 384 felekezetnélküli. Honosság szerint (1880) volt 64289 külföldön született, köztük 182 osztrák. A kivándorlók száma 1881-90-ig 91615 volt; 1891. pedig 10382. akik csaknem mind az Egyesült-Államokba költözködtek ki. D.-ban a luteránus vallás az uralkodó, a királynak is mindig luteránusnak kell lennie. Egyébként a vallás szabad gyakorlata, amennyiben a fennálló törvényekbe nem ütközik, meg van engedve. Egyházi tekintetben az ország 7 püspökségre van felosztva (Själland, Fyen, Laaland-Falster, Aalborg, Viborg, Aarhus és Ribe). Az iskolák élén a kopenhágai egyetem áll; ugyancsak a fővárosban vannak az összes főiskolák (teknikusok, katonák, müvészek stb. számára). Ezenkivül van 11 középiskola és 5 tanitóképző. Az általános iskolakötelezettség régebben fennáll. A népiskolák száma 2940. A kormány és társadalom vállvetve dolgoznak a közműveltség emelésén. Az oktatás érdekében teendő kiadások az állam budgetjében megközelítik a 3 millió koronát.

Ipar és kereskedelem.

D. ipara csaknem egészen Kopenhágában (l. o.) összpontosul. Vidéken csakis a kézi ipar, a cukorgyártás (6 gyár) és a szeszgyártás (78 gyár) jelentékenyebb. Az összeslakosságból 452069 ember foglalkozik iparral. A föntebb mondottak után D. kereskedelme a külfölddel a nyers- és ipartermékek kicserélésében állhat. A bevitel főcikkei voltak (1890): gabona (31,1 millió korona), fémáruk (26,7 millió korona), kőszén (22,5 millió), vaj és zsir (19,1 m.), gyapjuszövetek (19,1 m.), fa (15,5 m.), pamutkelmék (14,8 m.), kávé (12,9 m.). A kivitel főcikkei: vaj (77,6 m.), állatok (44,1 m.), szalonna és sonka (25,6 m.), gabona (14,5 m.), 1891. D. összes kikötőibe beevezett 28748 hajó, A kereskedelmi hajóraj állott 1890. 3407 hajóból, 1892. pedig 3607 hajóból (3254 vitorlás, 353 gőzös) 310952 tonnatartalommal. Az 1891. dec. 31. forgalomban levő vasuti vonalak hossza: 2009 km. a táviró vonalaké pedig 12670 km.

Alkotmány és közigazgatás.

D. alkotmányos királyság, amely a Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glücksburg-család férfiágában örökölhető. Az 1849 jun. 5. szentesített és 1866 jul. 28. módosított alkotmány szerint a törvényhozó-testület a Landsthingből és Folkethingből áll. Amannak 66 tagja közül 12-őt a király nevez ki élethossziglan, a többit választják és pedig közvetett választás utján 8 évre, felében a legnagyobb adófizetők közül, felében a többi választásra jogosultak közül; az 54 választott Landsthing-tag közül 7-et választ Kopenhága, 45-öt a vidéki választókerületek, 1-et Bornholm és 1-et a Faröer. A Folkething 3 évre, direkt választás utján választott tagokból áll és pedig minden 1600 lakosra esik egy (jelenleg 102). Választó az, aki a 30. évét betöltötte, dán honpolgár, önálló foglalkozásu és legalább egy évig lakik kerületében; választható aki 25-ik életévét töltötte be. A törvényhozó-testület minden évben tart ülést és mindkét ház tagjai napidijakat kapnak. Mindkét háznak van kezdeményező joga; pénzügyi dolgok elsősorban a Folkething elé kerülnek. A királynak föltétlen a veto joga; a törvényhozó testület bármely házát föloszlathatja; az alaptörvények megváltoztatásához két egymásután választott törvényhozó testületnek beleegyezése és a király szentesítése kivántatik meg. A végrehajtó hatalmat a király 7 felelős minisztere (kül-, vallás- és közoktatás-, igazság-, bel-, had-, tengerészeti- és pénzügyminiszter) által gyakorolja. A bevádolt miniszterek fölött a legfőbb biróság és a Landsthing tagjaiból álló törvényszék itél. A királyság, a fővároson kivül, a következő 18 kerületre (Amt) van fölosztva:

[ÁBRA]

A kerületek élén az amtmann, a püspöki székhelyeken a stiftsamtmann áll, akik mellé mint ellenőrző-testület az amtsrat, városokban pedig a városi képviselő-testület van rendelve. Kopenhága közigazgatásának élén a királytól kinevezett főelnök áll. Az 1890/1-ik év budgetje következő tételeket foglalja magában: Bevételek: 56976375 dán korona (erdők és állami jószágok: 839 ezer, vasut, posta és táviró 4368, direkt adók 9660, indirekt adók: 37126, különböző bevételek 2466 ezer stb.). Kiadások: 66287089 dán korona (civillista: 1223, rigsdag: 370, államtanács 106, államadósság 8831, nyugdijak: 3467, külügy: 412, vallás- és közoktatásügy: 2983, igazságügy: 3653, belügy: 3288, hadügy: 10719, tengerészet: 6560, pénzügy: 3285, rendkivüli kiadások: 13752, közmunka: 6510 ezer). Az 1867 és 1880-ki törvények szerint minden fegyverfogható dán férfi, ha 22-ik évét betöltötte, katonaköteles; a gyalogos 6, a lovas 9 hónapot tölt fegyverben; a katonakötelezettség 16 évig tart (8 évig az első és 8 évig a második osztályban); évenkint 11000 embert soroznak be. 1892. az első osztályu katonakötelezettek száma volt: 1201 tiszt és 41749 legény; a másodosztályuaké: 294 tiszt, és 16318 legény. A hadi tengerészet áll 60 hajóból, 43430 tonnatartalommal, 50510 lóerővel, 149 nagyobb és 258 kisebb ágyuval. A tengerészkatonaság áll 284 tisztből és 1137 tengerészkatonából.Dánia érdemrendjei ezek: az elefánt- és a danebrog-rend.

Története.

Az első említést Dániáról a massiliai Pytheásnál találjuk, ki utazásaiban Jütland nyugati partjait érintette. E vidékre teszik a cimberek hazáját s innen indultak az V. sz.-ban az angeln (l. o.) és szász törzsek Britannia meghódítására. Az üresen maradt félszigetet aztán a Seelandból előrenyomuló dánok szállották meg, kiknek legrégibb királya gyanánt Harald Hildetandot említik, ki 695. a Sigurd Ring svéd királlyal vivott ütközetben elesett. Azután Sigurd Ring fiai uralkodtak Dánia fölött, de már egy félszázad mulva a Norvégiából átkelő Ynglingek kerítették kezökbe a hatalmat. E családból származtak N. Károly kortársai és ellenfelei: Siegfried, ki Wittekindnek menhelyet nyitott és Gottfried v. Göttrik, ki a N. Károllyal viselt hadjáratban 810. elesett. A következő évtizedekben kezd a dánok között a kereszténység terjedni, különösen Ansgar püspök (l. o.) fáradozásai következtében. Már Gottfied fia, Harald felvette a kereszténységet (Mainzban 826.), hasonlóan ennek öccse és utóda Horich, mi azonban nem gátolta a dánokat abban, hogy pusztításaikat a frank birodalom északi partjain tovább folytassák. Emellett folyton dult a belviszály is, mignem Sigurd Ring egyik ivadéka, az «Öreg» Gorm, az Ynglingek kiüzése után a szigeteket Jütlanddal egyesítette s a dán állam alapját megvetette. A németekkel szemben azonban szerencsétlen volt. I. Henrik német király visszaszorította az Eider-ig s az ltörölt keresztény egyház visszaállítására kényszerítette. Fiát és utódát a «kékfogu» Haraldot, I. Ottó császár ismételten legyőzte s a német birodalom felsőségét a dán birodalomra is kiterjesztette. Harald unokája, Kanut v. Knut (1014-35) a középk. skandináv-történet legkimagaslóbb alakja. Meghódította Norvégiát és Angliát, a német birodalomtól visszaragadta Slezviget s az ily módon megalapított nagy skandináv-angol birodalmat a kereszténység teljes uralomra juttatásával a polgárosodás utjára vezetni igyekezett. Halála után a birodalom felbomlott, Anglia és Norvégia ismét elváltak; magában Dániában Knut egyik hugának fia, Svend Esthridson (1047-76) alapított uj dinasztiát, az Ulfingekét, mely négy századon át viselte a dán koronát. Svend Esthridson öt fia alatt, kik egymást a trónon felváltották (1076-1134), a kereszténység végképpen megszilárdult s Dánia, bár a német felsőséget koronként elismerni kényszerült, uralmát a vendek által lakott Meklenburgra és Pomeraniára is kiterjesztette. A XII. sz. közepén a dán királyság a jütlandi félszigeten kivül a szigeteket, Slezviget és a skandináv-félsziget déli részeit foglalta magában (100000 km. körül). E nagy terület legnagyobb részét azonban e korban is még erdők borították. A régi kis normann főnökök hatalma a királyé mellett ekkor már elenyészett, de a királyi testőrségből már uj nemesség kezdett alakulni.A XII. század második felében Dánia hatalma fellendült. I. v. Nagy-Waldemar (1157-1182) elismerte ugyan 1162. Barbarossa Frigyes császár felsőségét, de meghódította Rügen szigetét s felsőségét Norvégiára kiterjesztette. Fia, VI. Knut (1182-1201) a papságot és nemességet kiváltságos rendekké emelte s Holsteint és Hamburgot is meghódította. Még hatalmasabb állást foglalt el Dánia - bár csak mulékonyan - a XIII. sz. első felében, II. Waldemar alatt (1202-1241). Ez uralkodásra termett fejedelem a német birodalom belzavarait felhasználva, elfoglalta Lauenburgot és odavitte a dolgot, hogy II. Frigyes császár 1215. forma szerint átengedte neki a keleti tenger mellett fekvő német birodalmi tartományokat. 1219. az esztek ellen viselt keresztes háboruban megszerezte az uralmat a balti tenger keleti partvidékei fölött s Hamburgot meg Lübeket is felsőségének elismerésére kényszerítette. E hódításokat elsősorban 1400 hajóból álló hajóhadának s állítólag 160,000 emberből álló szárazföldi hadseregének köszönhette. Csakhogy e nagy hatalmi állás, amily gyorsan keletkezett, époly gyorsan el is enyészett. 1223. Waldemar vadászat közben Henrik schverini gróf fogságába került, mire a dánok által hódolatra kényszerített fejedelmek mindnyájan felkeltek. II. Frigyes császár is felhasználta az alkalmat a német birodalmi tartományok visszaszerzésére s Waldemar, csakhogy szabadságát visszanyerje, kénytelen volt az Eidertől délre fekvő területekről lemondani. Még egyszer megkisérlette ugyan Holsteint visszaszerezni, de hadait a holsteini gróf és a szász herceg Bornhővede mellett 1227 julius 22. döntőleg megverte. További uralkodása békében folyt le; uj törvénykönyvet bocsátott ki, a nép terheit enyhítette s Esztlandban, mely egyedül maradt kezén a hódított tartományok közül, a revali püspökséget alapította. Halála után a királyi család tagjai között kitört viszályok miatt megingott a királyság és az ország ereje. A papság és a nemesség nagy hatalomra emelkedett s II. Kristófot 1320-ban hitlevél kiadására kényszeritette. E hitlevél a négy rend, u. m. papság, nemesség, polgárság és a pórok jogait a királyi hatalommal szemben megállapította.E zavarok alatt Fünen és Falster kivonták magukat a királyi hatalom alól, Slezvigben a Schauenburg-család csaknem független hatalomra tett szert és a svédek az ország területetéből jelentékeny részeket foglaltak el. Midőn II. Kristóf 1332. meghalt, a rendek nyolc évig nem is választottak királyt s ez idő alatt a belviszály az országot a végveszély szélére sodorta. Végre 1340. IV. Waldemar (1340-1375.) II. Kristóf fia, német zsoldosokra támaszkodva, helyreállította a rendet s lassanként a birodalom elszakadt részeit is visszaszerezte. A rendek jogait 1360. kiadott oklevelében megerősítette s a távol fekvő Esztlandot a német lovagrendnek eladva, hatalmát a svédek és a Hanza városok rovására igyekezett gyarapítani. Kezdetben szerencsével harcolt: Gothlandot a svédektől meghódította, a Hanza városok hadait leverte s 1363. előnyös fegyverszünetre lépett velök, de négy év mulva, midőn Waldemar külföldön utazott, a szövetkezett Hanza-városok és a svédek megujították a támadást s Kopenhágát is elpusztították. A dán rendek ekkor a király tudta nélkül 1370. Stralsundban békét kötöttek, mely a Hanza-városoknak fölötte fontos kiváltságokat biztosított, sőt a rendek még azt is megfogadták, hogy a jövőben csak oly királynak hódolnak meg, ki a Hanza-városok tetszését is birja. E mélyen lealázó békét Waldemar is kénytelen volt megerősíteni.A kalmári unió kora. A Hanza-városok nagy hatalma nem sokáig tartott; véget vetett ennek a skandináv államoknak IV. Waldemar halála után bekövetkezett egyesülése. IV. Waldemart a trónon 1375. leánya Margit, Hakon norvég király neje követte, kit férje és fia halála után a norvégek is királyuknak ismertek el (1387). Egy évvel később a svédek is megválasztották fejedelmüknek. Margit erre keresztülvitte, hogy unokaöccsét, Erich pomeraniai herceget, mind a három országban örökösének elismerjék, 1397. pedig a három ország rendeit Kalmárban összehíván, a kalmári unió név alatt ismeretes alaptörvényt hozta létre. Ennek értelmében a három ország fölött ezután mindig egy király uralkodik; Erich halála után a három ország rendei közösen választják az uj királyt, mindenik ország megtartja a maga jogait és törvényeit, de közösen viselnek háborut, kölcsönösen védelmezik egymást s idegen államokkal csak együttesen köthetnek szövetséget és mindennemü szerződést. A három ország egyesített erejével Margit megkisértette Slezviget ujra Dániához csatolni, de a háboru folyamában, 1412. meghalt. Most unokaöccse Erich vette át a három ország kormányát, de a svédek nem szivesen türték a dán felsőséget, több izben fellázadtak s Erich végre is kénytelen volt Svédország élére külön helytartót állítani (1434). Sikertelenül harcolt a holsteini grófokkal és Slezvig birtokáért s végre a dán nemesség is felkelt ellene. Erich mint számüzött halt meg 1459. pomerániai hercegségében. Az unió azonban fennmaradt; a három ország rendei előbb Erich unoköccsét, Kristóf bajor herceget, majd ennek 1448. bekövetkezett halála után az eddigi svéd helytartót, I. Keresztély oldenburgi grófot (1448-81) emelték a három ország trónjára, ki elismerte a szabad királyválasztás jogát s biztosította a három ország rendeit, hogy beleegyezésök nélkül adót kivetni nem fog. 1460. a slezvig-holsteini rendek is megválasztották hercegöknek, de itt is kénytelen volt a szabad választás jogát és a hercegségek oszthatatlanságát elismerni. Utóda János (1481-1513) örökölte a három királyság koronáját, de Slezvig-Holstein birtokában testvérével Frigyessel osztozott, s ezután a hercegségek egy királyi és egy gottorpi részre oszoltak.A reformáció korszaka. Jánost a trónon fia, II. Keresztély követte (1513-23), ki alatt a három ország uniója véget ért. Keresztélynek nagy tehetségei mellett nagy hibái voltak s bár a polgár és parasztosztály érdekeinek emelésén dicséretes buzgósággal fáradozott, erőszakos és vérengző eljárása, mellyel a nemességet megfékezni igyekezett, saját vesztét idézték elő. Először a stockholmi vérengzés által elkeserített svédek keltek föl ellene (1520.), kik Wasa Gusztáv vezetése alatt kivíván függetlenségöket, örökre elszakadtak a kalmári uniótól. Majd a dán nemesség és papság pártolt el tőle, kik 1523. a viborgi gyülésen fosztották meg a koronától, és nagybátyját, I. Frigyest (1523-1533) emelték helyette a trónra. I. Frigyes kénytelen volt a nemesség kiváltságait, valamint a ditmarsi pórok régi jogait megerősíteni. Egyébiránt szerencsésen harcolt Svédországgal s Norvégia koronáját is megszerezte. Az 1527-iki odensei országgyülésen az uj hit követőinek is türelmet biztosított, sőt később Bugenhagen reformátornak teljesen szabad kezet adott s a megüresedett püspökségeket a reformációhoz szító papokkal töltötte be. Ugyanekkor elterjedt a reformáció Norvégiában is. Frigyes halála után a Hanza-városok, nevezetesen Lübeck, megkisértették az elüzött II. Keresztélynek a trónra visszahelyezését, de sikertelenül, bár a parasztosztály mellettük nyilatkozott. A hosszas háboru a parasztosztály szabadságainak teljes megsemmisítésével végződött s a trónt Frigyesnek fia, III. Keresztély, addig slezvig-holsteini herceg foglalta el (1536-59). III. Keresztély uralkodása alatt az 1536-iki kopenhágai országgyülés a vallásreformációt keresztülvitte, mégpedig Luther szellemében. Az egyházi javakon a király és a nemesség osztoztak, a papság teljesen elvesztette világi hatalmát s háttérbe szorult, valamint a polgárság is, melynek különben is kevés szerepe volt a politikai közéletben. Az országgyülések helyett a birodalmi tanács emelkedett nagy jelentőségre, mely a fő koronahivatalnokokból és a király által a főnemesség soraiból kinevezett tanácsosokból alakult. Minthogy az ország választó ország volt és az uralkodó család az örökösödési jogot nem birta, a királyok kénytelenek voltak a nemességnek mind nagyobb és nagyobb engedményeket tenni, annyival inkább, mert Slezvig-Holstein megosztása folytán családi hatalommal sem rendelkeztek. Mint benn a királyság tekintélye a nemességgel szemben, ugy törött össze künn az ország tekintélye a svédekkel vivott küzdelmekben. Keresztély utóda, II. Frigyes (1559-88) hasztalan igyekezett a svédek növekvő hatalmát korlátok közé szorítani. Fia, IV. Keresztély (1588-1648), 1611. ugyan szerencsével harcolt a svédek ellen s 1613. a knä0rödi békében 1 millió tallér hadisarc fizetésére kötelezte Svédországot; de 1625. szerencsétlenül avatkozott a harminc éves háboruba. Mint az északnémet protestáns rendek feje, fegyvert fogott a császár és a katolikus rendek ellen, de Tilly 1626. Lutter am Barembergnél döntőleg megverte s a lübecki békében (1629.) Keresztély csak azon igéret mellett nyerte vissza a császáriak által elfoglalt tartományait, hogy többé a német ügyekbe avatkozni nem fog. Annál nagyobb szerencsével léptek föl a császár ellen a svédek, s németországi diadalaik következtében Dánia elvesztette eddig gyakorolt felsőségét É.-Németországban és a balti tenger mellékén. Az ebből keletkezett féltékenység a két állam között 1643. háborura vezetett. Torstenson svéd hadvezér leverte a dánokat s IV. Keresztély a brömsebroi békében kénytelen volt Jemtland és Herjedalen tartományokat, továbbá Gothland és Ősel szigeteket a svédeknek átengedni és őket a Sund-vám alól felmenteni. Szerencsésebb volt belügyi kormányzata: sokat tett a pénzügy, egyház- és iskolaügy, valamint a hajózás és kereskedelem emelésére. Még szerencsétlenebbül harcolt a svédek ellen Keresztély fia III. Frigyes, ki a roeskildei (1658) és kopenhágai (1660) békekötésekben Dánia összes birtokait a Sundon tul átengedte a svédeknek s lemondott a Slezvig fölött gyakorolt hűbéruri felsőségről is.D. mint abszolut királyság. A svédekkel vivott szerencsétlen háboruk s még inkább a lanyha hazafiság, melyet a nemesség ezek folyamán tanusított, visszahatást keltettek fel. Midőn az 1660 szept. 8. összegyült országgyülésen a nemesség a közjó érdekében minden áldozatot megtagadott: a szövetkezett papság és polgárság a királyt korlátlan és örökös hatalommal ruházta fel és a birodalmi alkotmány végleges megállapítását is rábizta. Az 1665 nov. 14. kiadott király-törvény (Lex regia) kimondotta, hogy a király tartozik az evangelikus vallást követni, a birodalom egységét és a királytörvényt fentartani, különben pedig tetteiért csak az Istennek felelős. Az örökösödési jogot kiterjesztették a férfi és női ágra egyiránt, a birodalmi tanácsot pedig eltörölték. A kormánytól függő hivatalnoki hierárkia és a megbizható katonaság lettek az abszolut királyság támaszai. Frigyes utóda, V. Keresztély (1670-1699), felhasználta a korlátlan királyi hatalmat a törvénykezés és közigazgatás javítására. A svédek ellen is szerencsével harcolt (1675-79), de Franciaország közbelépése miatt kénytelen volt hódításait visszaadni. Sikerült ellenben megszereznie 1667. Oldenburg és Delmenhorst grófságokat. Az áldott emlékü IV. Frigyes (1699-1730) javította a parasztok helyzetét, 1702. megszüntette a jobbágyságot, a postát állami intézménnyé tette, a népnevelést szervezte és a pénzügyet jó karba hozta. Résztvett a nagy északi háboruban, mint XII. Károly svéd királynak egyik ellensége, de attól megveretett és a travendali békében (1700) kénytelen volt a svédekkel kötött összes régi szerződéseket megerősíteni és a holstein-gottorpi herceg függetlenségét elismerni. Károly pultavai veresége után Frigyes ujra megkezdette a harcot a svédekkel s bár 1710. Helsingborgnál vereséget szenvedett, a frederiksborgi békében (1720) mégis megkapta Slezvigben a gottorpi részt, a Sund-vámot és azonfelül 600,000 tallér hadi kárpótlásban részesült.VI. Keresztély (1730-1746), és méginkább minden tekintetben kiváló fia, V. Frigyes (1746-66) alatt Dánia fejlődése hatalmas lendületnek indult. Kiváló miniszterek, mint Schulin és az idősebb Bernstorff segítették ez uralkodókat a törvénykezés fejlesztésében, a közoktatásügy javításában, s bankok alapítása és kereskedelmi szerződések kötése által a dán kereskedelmet is felvirágoztatták. A kormány által meghítt idegen tudósok, költők és művészek terjesztették a műveltséget, melynek azonban természetszerüen idegen, német és francia jellege volt. VII. Keresztély (1766-1808.) is elődei nyomdokán haladt, mindaddig, mig Bernstorff miniszter állott oldala mellett (1750-től 1770-ig); de midőn ez elhalt és a király elmebetegségbe esett, a viszonyok megváltoztak. A hataloma király kegyence, Struensee kezébe került, ki elhamarkodva, erőszakosan és germanizálva, a XVIII. sz. felvilágosodásának szellemében igyekezett reformálni s ezáltal a dán nemzeti érzület és az orthodox lutheranizmus visszahatását keltette föl, melynek 1772. áldozatul esett. Az uj miniszter, Guldberg, elbocsátotta a Struensee német hivatalnokait, a dán nyelvet természetes jogaiba visszahelyezte, de mellőzte Struensee szabadelvü reformjait is. 1784. Frigyes koronaörökös vette kezébe a hatalmat, s első miniszterré az ifjabb Bernstorffot nevezte ki. Bernstorff, a francia forradalom hatása alatt a kormányzás minden ágába üdvös reformokat hozott be s reformjainak sikerét békés külügyi politika által igyekezett biztosítani. 1784. a hercegségekben eltörölte a jobbágyságot s magában Dániában megszüntette annak utolsó nyomait is. Bernstorff halála után azonban a külügyi viszonyok kedvezőtlenre fordultak. Az anggolok erőszakoskodásai, kik 1799 és 1800. több dán hajót elraboltak, arra birták a dán kormányt, hogy 1800 dec. 16. az Oroszország által alakított s Sanglia ellen irányult szövetséghez (fegyveres semlegesség) csatlakozzék. Anglia ezt hadizenetnek tekintette s az angol flotta Parker és Nelson vezérlete alatt 1801 ápr. 2. a dán flottát Kopenhága előtt megverte s magát a fővárost is rettenetesen bombázta. Midőn aztán kevéssel utóbb az orosz cár az angolokkal kibékült, Dánia is kénytelen volt Angolországgal szerfölött káros, kereskedelmét teljesen megbénító békére lépni. Az Anglia ellen e miatt keletkezett gyülöletet még magasabb fokra csigázta az angol kormány ujabb erőszakossága 1807. Azon hitben ugyanis, hogy Napoleon Anglia ellen irányuló terveinek kivitelénél a dán flottát is felhasználhatná, az angol kormány Dániát előre ártalmatlanná akarta tenni s 1807. 25,000 emberből álló hajóhadat küldve, Dániát szövetségre szólította fel s biztosíték gyanánt a dán flotta és Kronenborg átadását követelte. Midőn a koronaörökös a követelést visszautasította, az angolok Kopenhágát három napon át ujra bombázták s a dán hajóhadat, mint zsákmányt magokkal vitték. Ez erőszakoskodás Dániát teljesen Franciaország karjaiba hajtotta s VI. Frigyes (1808-1839) csak akkor pártolt el Napoleontól, midőn a szövetségesek a lipcsei csata után Jütlandot is meghódították.Az 1814 jan. 14. megkötött kieli békében Dánia kénytelen volt Norvégiát (cserében svéd Pomeréniáért) Svédországnak, Helgolandot pedig Angolországnak átengedni; azonfelül arra kötelezte magát, hogy a svéd trónörökös (Bernadotte) hadseregét tizezer emberrel fogja támogatni Napoleon ellen. A bécsi kongresszus e békét annyiban módosította, hogy Dánia svéd Pomeránia helyett Lauenburgot kapta s e hercegség, valamint Holstein birtoklásának révén, a német Bundnak tagja lett. A bécsi kongresszustól a londoni jegyzékig. (1814-1852). A napoleoni korszak alatt szenvedett csapások, kivált pedig Norvégia elvesztése s ekként Dániának harmadrangu hatalommá való sülyedése mélyen sértette a dánok nemzeti önérzetét s a Struensee fellépése óta keletkezett nemzeti visszahatást a német szellem ellen még magasabb fokra emelték. A jelen századig Dánia műveltsége lényegesen német volt, de a jelen század kezdetével a dán nemzet lerázta magáról a német szellem uralmát s nemzeti irodalmat és nemzeti művészetet teremtett. A bekövetkezett békés években a kormány belső reformokkal igyekezett a veszteségeket kárpótolni. Legsürgősebb feladat volt a teljesen zilált pénzügy rendezése. Az államadósság 1800-14.-ig 28 millió tallérról 100 millióra, a bankjegyadósság 142 millióra emelkedett. Az egyensulyt a bevételek és kiadások között teljesen helyreállítani még Mösting bölcs kormányának sem sikerült ugyan, de legalább lehetővé tette az államadósság kamatainak rendes fizetését, a hitelt helyreállította és uj hajóhadat teremtett. Igen sokat tett a kormány uj kikötők alapításával a kereskedelem élénkítésére, valamint a közigazgatás és a közoktatásügy emelésére is.Azok a remények ellenben, miket a nemzet 1830 után egy szabadelvü alkotmány létesítése iránt táplált, nem teljesedtek. Az 1831 máj. 28. és 1834 máj. 15-ki törvények pororsz minta szerint csak rendi alkotmányt adtak külön, mindenik tartomány részére. A szigetek rendei Roeskildben gyültek össze, a jütlandiak Viborgban, a holsteinek Itzehooeban, a slezvigiek Slezvigben. A király megigérte, hogy meghallgatja a rendek sérelmeit és indítványait, s a személy- és tulajdonjogra, valamint a községi ügyekre és terhekre vonatkozó általános törvényjavaslatokat eléjök terjeszti. Ez engedmények senkit sem elégítettek ki, mindazáltal a rendi gyülések élénk tevékenységet fejtettek ki a kormányzásban és a közigazgatásban tapasztalt visszaélések napfényre hozásában. Még élénkebb lett a szabadelvü mozgalom, midőn VI. Frigyes halála után a trónt VIII. Keresztély (1839-1848) foglalta el. E királytól, kinek politikai képzettsége és szabadelvü nézetei ismeretesek voltak, nagyon sokat vártak, de az uj király nyilt levele, melyben a régi rendi alkotmány fentartása mellett nyilatkozott, a reményeket hamar lelohasztotta. A liberális mozgalom mindazonáltal mitsem veszített élénkségéből, sőt most nemzeti törekvésekkel egyesült. A svéd egyetemi hallgatóknak Kopenhágában tett látogatása, melyet a dán és norvég tanulók Stockholmban és Upsalaban viszonoztak, ujra felszinre hozta a három skandináv állam egyesülésének eszméjét s a liberális párt Dániában első célul tüzte ki Slezvignek szoros egyesítését Dániával. Hasonló természetü, de egészen más cél felé irányuló mozgalommal találkozunk Slezvig-Holsteinban. A rendi alkotmánnyal itt sem voltak megelégedve, de mig a dánok Slezviget teljesen Dániába akarták olvasztani, addig a slezvig-holsteiniak a dán nyelv kizárásával a német nyelvet akarták az igazságszolgáltatás, s a közigazgatás és a közoktatás hivatalos nyelvévé emelni s a dán uralkodó család kihalása esetén a Dániától való teljes elválást és anémet birodalomhoz való csatlakozást remélték. Ez utóbbi törekvés meghiusítására bocsátotta ki VIII. Keresztély 1846 jul. 8-ki nyilt levelét, melyben a Dániában érvényes női örökösödést is kiterjesztette. Ez ellen azonban a közelebbi örökösödésre igényt tartó rokonok, továbbá a slezvig-holsteini rendek és a német szövetség tiltakoztak. 1848 jan. 20. VIII. Keresztély meghalt és atrónon fia VII. Frigyes (1848-63) követte. Trónralépése napján kiadott nyilt levelében kijelentette, hogy elődje megkezdett politikai művét folytatni fogja s január 28. kibocsátott leiraátban körvonalazta az uj alkotmányt, mely biztosítani fogja minden alattvalójának általános és különös jogait s e célra külön rendi gyülést helyezett kilátásba, külön Dánia, és külön Slezvig-Holstein számára. E leirat sem a nemzeti, sem a szabadelvü kivánalmakat nem elégítette ki, mert nem egyesítette Slezviget Dániával s az alkotmányos szabadság feltételeiről, nevezetesen a sajtószabadságról v. a miniszteri felelősségről sem szólt határozottan. Ily körülmények között Kopenhágában is visszhangra talált a februáriusi forradalom. A nemzeti (eider-dán) párt márc. 11. tartott nagy gyülésében Slezviget oly dán tartománynak nyilvánította, melynek akarata számba nem jöhet; s miután e nyilatkozatot további tüntetések követték, márc. 22. a király kénytelen volt uj minisztériumot nevezni ki, melynek tagjai a nemzeti párt legkitünőbb embereiből (Monrad, Bluhme, Orla Lehmann, Tscherning) kerültek ki s melynek márc. 24. tett nyilatkozata, hogy Dánia az Eiderig terjed, Slezvig-Holstein felkelését vonta maga után. Németország eleintén segítette a hercegségeket, mig Oroszország és Anglia, legalább diplomáciai uton, Dánia pártjára állottak. A küzdelem, melynek folyamában a dán nemzet hazaszeretetének és áldozatkészségének fényes jeleit adta, az idstedti győzelem (1850 jul. 24 és 25) után Dániára előnyös véget ért. Az európai hatalmak, a német államokat kivéve, 1850 jun. 2. Londonban kimondották a dán monarkia oszthatatlanságát s e nyilatkozatot Ausztria is aláirta. Azután a varsói jegyzék 1851 jun. 5. az egész dán monárkia esetleges trónörökösének Keresztély slezvig-kolsteini és sonderburg-glücksburgi herceget jelölte ki s a trónörökösödés e rendjét az európai nagyhatalmak és Svédország 1852 máj. 8. a londoni jegyzékben elismerték s a dán országgyülés is 1853 julius 31. elfogadta. A legujabb kor. Ez eseményekkel egyidejüleg elkészült az ország uj alkotmánya is. 1848 okt. 23. megnyilt az alkotmányozó gyülés, de mielőtt ez munkálataival elkészült volna, 1848 nov. elején a miniszterium váratlanul megbukott, mivel a slezvigi kérdésben a nemzeti párttal ellentétben, Slezvig kettéosztását indítványozta. Az uj miniszterium a nemzeti v. eiderdán párt buzgó tagjaiból alakult meg, s az uj alkotmány alaptörvénye, mely szerint az országgyülés tagjai mérsékelt cenzus mellett közvetlenül a nép által választatnak, 1849 jun. 5. szentesíttetett. Dánia viszonyát a hercegségekhez a miniszterium által kidolgozott és 1852 jan. 28. kibocsátott nyilatkozat szabályozta. Eszerint a dán állam három részből áll: a királyságból, Slezvig hercegségből és Holstein meg Lauenburg hercegségekből. Mindeniknek külön országgyülése és külön felelős miniszteriuma lesz, de egy közös alkotmány fogja őket egyesíteni. Azonban e programm sem a slezvig-holsteiniaknak, sem az eiderdánoknak nem tetszett. Amazoknak azért nem, mivel a hercegségeket elválsztotta, emezeknek, mivel Slezviget Dániával nem egyesítette. Igy történt, hogy az 1853-iki országgyülés az összbirodalom vámegységéről és a kizárólagosan csak férfiágon való örökösödésről eléje terjesztett törvényjavaslatokat elvetette, mire Bluhme miniszterelnök az eiderpolitikát kivihetetlennek jelentve ki, az országgyülést feloszlatta. Az uj országgyülés helyeselte a kormány politikáját és mindkét törvényjavaslatot elfogadta.A Dániára és a hercegségekre vonatkozó közös alkotmányt a kormány 1854 jul. 26. hirdette ki. Eszerint az összállam ügyeit egy ötven tagból álló birodalmi tanács intézi, melynek tagjai közül 20-at a király nevez ki, s mely legalább minden két évben Kopenhágában összeül. Az uj alkotmány azonban ellenkezett a dán közvéleménnyel s maga az 1854 október 2-án megnyilt birodalmi tanács sem helyeselte. Még hevesebb volt a támadás, melyet az ismét megnyilt dán országgyülés intézett a kormány ellen, ugy hogy a király, miután az uj választások is az ellenzéknek javára történtek, kénytelen volt 1854 de. 3. a Bluhme-miniszteriumot elbocsátani. A Bang elnöklete alatt eiderdán-pártiakból alakult uj miniszterium némi szabadelvü engedményeket tett; nevezetesen a király által kinevezendő tagok számát a birodalmi tanácsban szükebbre szabta, mire a dán országgyülés 1855-ben a közös alkotmánytervezetet elfogadta. A birodalmi tanácsban a dánok nagy többségben voltak, a kisebbségben lévő németek azonban tiltakoztak tartományi jogaiiknak a közös alkotmány által történt megsértése miatt s ügyüket a német közvélemény erélyes felszólalása következtében a Bundestag is felkarolta. Miután a dán kormány abbéli kisérlete, kogy a holsteini és lauenburgi rendeket a közös alkotmány elfogadására birja, nem sikerült, a német Bundestag 1857. azt a következő indítványt tette, hogy a hercegségek önállósága és egyenjogusága biztosítva legyen. A dán kormány erre kijelentette, mig tárgyalások utján a hercegségek viszonya Dániához megállapítható lesz, kész az 1855-ki alkotmányt a hercegségekben hatályon kivül helyezni és 1858 nov. 7. a közös alkotmányt Holstein és Lauenburgra tényleg felfüggesztette. De miután a holsteini rendekkel folytatott uj tárgyalások sem vezettek eredményre, a király a dán országgyülés kivánsága szerint 1863 márc. 30. kiadott rendeletében Holsteint a dán birodalomtól elválasztotta, Slezviget pedig a tulajdonképpeni Dániával szorosabban egyesítette. A kormány ezután az 1863 szept. 28-án összeült birodalmi tanács elé egy uj, Dániára és Slezvigre vonatkozó közös alkotmánytervezetet terjesztett, melyet a birodalmi tanács nov. 13. 41 szóval 16 ellen fogadott. E döntő pillanatban (1863 nov. 15), még az uj alkotmány szentesítése előtt, a király váratlanul meghalt. Helyét a londoni jegyzék értelmében IX. Keresztély foglalta el, ki a dán nemzeti közvélemény kivánsága szerint az uj alkotmányt nov. 18. szentesítette. De a holsteini rendek tiltakoztak az uj király trónralépése ellen, s az augustenburgi herceg igényeit Holsteinra jogosoknak ismerve el, a német Bund segítségéért folyamodtak. A Bund csakugyan közbelépett s a szász és hannoveri csapatok 1863 dec. megszállották Holsteint és Lauenburgot, melyeket a dán kormány nem is védelmezett. Csakhogy most Ausztria és Poroszország Holstein és Slezvig elválaszthatatlanságának elvét állítva fel, e két tartomány számra közös alkotmány adását és az 1863-ki alkotmány felfüggesztését követelték, s midőn ezt a dán kormány megtagadta, megkezdették a «slezvig-holsteini testvérnép» felszabadítását. 1864 febr. 1. osztrák (Gablenz) és porosz (Wrangel) csapatok lépték át az Eidert, febr. 5. elfoglalták a Danewerket s mig a poroszok ápril 18. a düppeli sáncokat foglalták el, az osztrákok Jütlandba vonultak. Miután a nagyhatalmak londoni konferenciája által tett közvetítő ajánlatot Slezvig megosztására Dánia visszautasította, a háboru ujra kezdődött. A poroszok Alsent foglalták el, az osztrákok pedig egész Jütlandot megszállották. Az aránytalan mérkőzésnek végetvetendő, a dán kormány jul. 18. fegyverszünetet kötött s az 1864 okt. 30. megkötött bécsi békében Slezvig, Holstein és Lauenburg hercegségeket Ausztriának és Poroszországnak átengedte, kik kevéssel utóbb, amint Bismarck tervezte volt, a prédán összevesztek.A német hercegségek elvesztése mély fájdalommal, sőt elkeseredéssel töltötte el a dán nemzetet;de erejét nem törte meg, s a veszteségekért szellemi és anyagi műveltségének fejlesztésében keresett kárpótlást. Az 1864-ki szerencsétlen háboru az eiderdán párt eddigi uralmát megingatta, s midőn az országgyülés 1864 okt. 3. megnyilt, a többség az 1849. alkotmány visszaállítását követelte. Miután a Bluhme-minisztérium tárgyalásai az országgyüléssel az uj alkotmány pontjai iránt sikerre nem vezettek, 1866. gróf Frys-Frysenborg alakított uj minisztériumot, mely aztán az uj alkotmány iránt az országgyüléssel megegyezésre jutott. Az uj alkotmány alapján választott országgyülés két házának üléseit a király 1866 nov.12. nyitotta meg azon örvendetes kijelentéssel, hogy a prágai béke 5. pontja kilátást nyujtott Slezvig északi kerületeinek visszanyerésére. Az ide vonatkozó tárgyalások Poroszországgal nem vezettek ugyan sikerre, mindaddig azonban, mig III. Napoleon ült a francia trónon, Dánia reményt táplálhatott Slezvig északi részeire. E reményeket az 1870/71. francia-német háboru semmisítette meg, melynek kezdetén Dániát a francia szövetségtől csak a német fegyverek gyors sikerei tartották vissza. A Németország ellen táplált gyülölet a dán nemzet kebelében azonban ezután is fennmaradt, sőt még növekedett, midőn a német kormány a bécsi udvarral megegyezve, a prágai béke 5-ik pontját 1879 jan. a dán kormány nagy meglepetésére érvénytelennek jelentette ki.Belpolitikai téren az országgyülések tárgyalásainak legkimagaslóbb mozzanatát a hadsereg és honvédelem ujjászervezése képezte. 1869. kimondották az általános katonakötelezettséget s 1873. keresztülment a hadsereg ujjászervezésére vonatkozó tövényjavaslat is. De midőn a kormány Dánia tekintélyének fentartása végett a szárazföldi és tengeri haderő gyarapítására ujabb meg ujabb költségeket követelt, az alsóház, melyben a radikálisok képezték a többséget, ellenszegült. Miután sem a konzervativ Holstein-Holsteinborg, sem a liberális Fonnesbech-minisztérium (1874) nem tudták az alsóházat engedékenységre birni, 1875. Estrup tisztán bürokratikus minisztériumot alakított, mely az alsóházzal szemben a kormány törekvéseit pártoló felsőházra támaszkodott s midőn 1877. az alsóház a költségvetést elvetette, a király által jóváhagyott ideiglenes pénzügyi törvényt bocsáttatott ki. 1879. az alsóház ugyan ujra megszavazta a költségvetést, de a viszály 1881. ujra kitört, amidőn a kormány a tisztviselők fizetésének felemelését akarta keresztülvinni. Kétszer oszlatta fel a király az alsóházat, de az ellenzék mindig győztesen került ki a választásokból s a kormány kénytelen volt az évben is ideiglenes budget-tel kormányozni. Ez év óta a képviselőház és Estrup között fennálló ellentét még élesebbé vált; a miniszerlnök azonban az ellen forduló gyülölettel nem törődvén, a király biztatására tovább kormányzott. Az ellenzék, mely a képviselőházban 2/3 többséggel rendelkezett, nemcsak az évi költségvetést, hanem a Kopenhága megerősítésére követelt rendkivüli kiadásokat sem szavazta meg. Az 1890 jan. 20. történt választásoknál a kormánypárt magában a fővárosban 3 kerületet vesztett, melyek közül 2 a Dániában is tért foglaló szociáldemokrata párt kezébe került. 1891. a folkething több mint 7 millió koronát törölt, mégpedig a hadügyi költségvetésből; a landsthing ellenben, mint rendesen, megszavazta az egész budget-et. A kormány erre ápril 1. az országgyülést berekesztette és a király által jóváhagyott ideiglenes költségvetést léptette életbe. Kopenhága erősbítésére ez évben is nagyobb összeget fordított. Ez év nov. 28. halt meg Berg képviselő, a radikális ellenzék elszánt vezére, s a folkething volt elnöke, ki politikai okokból több évig fogságot is szenvedett. Még megjegyzendő, hogy a Kronstadtból visszatérő francia hajóhadat aug. 1. Kopenháhában tüntetéssel fogadta a nép és kormány; a király és francia köztársasági elnök pedig rendjelekkel kedveskedtek egymásnak. Nov. 29. a király a német császár látogatását viszonozta (Potsdamban). Az 1891 okt. 1. óta gyülésező országgyülés 125 benyujtott törvényjavaslat közül csak 43-at szavazott meg. Magát a költségvetést a folkething többsége az alkotmányt lábbal tipró Estrup-minisztériumnak ez évben sem szavazta meg, ugyhogy a király ápril 1. ideiglenes költségvetést tétetett közzé. Ápril 8. ülte meg az udvar a királynak 74. születésnapját, és májusban a kir. pár arany-menyegzőjét, mely ritka ünnepélyre a király összes gyermekei, nevezetesen az orosz cárnő, a walesi, a cumberlandi hercegnő és a görög király családostul jelentek meg, de a nép zöme Estrup miatt távol maradt az ünneptől. Az uj országgyülés okt. 3. nyilt meg. Bahnson külügyminiszter olyformán nyilatkozott, hogy a fortok által körülvett Kopenhága immár a legerősebb várak egyike és hogy a dán flotta fejlődése szintén kielégítő. Egyuttal azonban 600,000 koronát kért a hadsereg némi reformjára. Megemlítendő, hogy Hörup, a baloldal vezére, Slezvig-Holstein visszafoglalását mint eddig is, közös nemzeti óhajnak nevezte, de tekintettel a fenforgó politikai viszonyokra, mindennemü kalandor-politika fölött, mely Dánia nemzeti létezését is veszélybe sodorhatná, pálcát tört. - 1892 szept. 8. óta kat. püspök müködik megint Dániában (Euch János), amire a reformáció (1536) óta nem volt eset. 1893 márc. 2. a folkething az 1892 őszén benyujtott költségvetést 69 szavazattal 17 ellenében elfogadta, ámbátor még a mérsékelt ellenzéki párt is kijelentette, hogy ezzel Estrup miniszterelnöknek előbbi törvényellenes eljárását korántsem szándékozik jóváhagyni.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is