Dárius

Dárius – vagy Dáriusz, I. Dareiosz (görögös alak, perzsául Darajavaus) perzsa király (Kr.e. 522–485). Győzelmes háborúinak eredményeképp érte el legnagyobb kiterjedését a perzsa birodalom; nyugati irányban való terjeszkedésének a görögök marathóni győzelme (490) állta útját. – Dárius szerepel a Bibliában is; Dániel könyvében a címszereplő prófétát kegyeibe fogadja, majd irigyei áskálódása miatt kénytelen oroszlánverembe vettetni. A prófétának azonban nem esik bántódása, ezért Dárius a vádlóit vetteti a vadak közé, és elrendeli, hogy egész birodalmában tiszteljék az Urat, aki ily csodát tett hívével. A legendás történetek aligha kapcsolhatók a történelmi Dárius alakjához, akit a könyv méd királynak nevez (ilyen nevű méd uralkodó nem volt), s azt állítja róla, hogy Bélsazár megbuktatása (539) után lett Babilon ura. Hihetőbb, bár nem bizonyítható, amit Ezdrás könyvében olvasunk, hogy a történelmi Dárius adott engedélyt a Jeruzsálembe hazatelepülteknek a Templom végleges felépítésére, elrendelve továbbá, hogy a kincstár szolgáltassa vissza nekik az aranyedényeket, amelyeket még Nabukodonozor hurcolt el.
 

Forrás: Ki kicsoda a Bibliában