David

(örményül Davith), 1. örmény filozofus az V. században, ki témpe a filozofusnak s a legyőzhetetlennek nevez, szül. Nerkenben, Duruperan örmény tartományban, Mesrop és Sahay tanítványa volt; Görögországban, főleg Athénben képezte ki magát Syrianos-nál. Visszatérve hazájába, itt működött a hatodik század elejéig, amikor meghalt. Először Neumann ismertette a Journal asiatique-ban (1829). Dávid Aristotelés több munkáját fordította és görög meg armén nyelven magyarázta, főleg a logikát. Több önálló teologiai és filozofiai művet is irt. Neumann szerint az V. század legkiválóbb ujplatonatusai közül való. B. S. Hilaire mondja róla, hogy művei egyik láncszeme annak az értelmi kapcsolatnak, mely az ujkort az ókorhoz köti. Képviselője a görög filozofiai mozgalomnak, amint tovább származott Arméniába, s később az arabokat indította meg. Örményország is szerepet visz tehát a filozofiában; az V. században itt is, ugy mint Athénben, Alexandriában, Konstantinápolyban tanulták Platónt és Aristotelést. A nagy berlini Aristotelés-kiadás negyedik kötetében nagy mutatványokat ád D. kommentárjaiból. V. ö. Neumann, Mémoire sur la vie et les ouvrages de D. (Paris, 1829).2. D. (augsburgi), megh. 1271 nov. 15. Születésének éve bizonytalan. Először a regensburgi, azután az augsburgi minorita-kolostorban volt az ujoncok mestere, és teol. tanár. Több, latin nyelven, és kiválóan a német nyelven irt misztikus tartalmu iratai által nevezetes; mint hitszónok hires tanítványa, a regensburgi Berthold kiséretében fordult meg több vidéken. Műveit kiadta Pfeiffer (Deutsche Mystiker, Leipzig. 1845).3. D., Dinantból, skolasztikus bölcsész, aki 1209 körül halt meg. Némelyek szerint Amaury de Chartres tanítványa. Csak egy művéről van biztos tudomásunk: Quaterni, Quaternuli, melyet a pisai zsinat tüzre itélt. D. ugy látszik aphrodisiási Alexandroshoz szerződött, s ennek nyomán vallotta a panteizmust, mint egyike a legelsőknek a középkorban. V. ö. Jundt, Histoire du panthéisme populaire (Paris 1874) és Ch. Jourdain a Mémoires de l"Acad. des inscriptions XXVI. 2. p.

Forrás: Pallas Nagylexikon