Dávid

1. Ferenc, erdélyi tudós pap, tanár, később unitárius püspök, szül. Kolozsvártt polgári családból 1510 körül, megh. Déván 1579 nov. 15. Tanult Kolozsvártt, talán Gyulafehérváron is; 1547. a vittembergai egyetem hallgatója volt; némelyek állítása szerint a padovai egyetemen is megfordult, 1551-ig a besztercei gimnázium igazgatója, de 1552 táján hiveivel a kat. egyházat elhagyva, luteránus lelkész. Mint alapos képzettségü teologus, a széki zsinaton tünt fel először 1533., hol a königsbergai egyetem volt tanárával, Stankarussal a váltságtan felett erős s diadalmas harcot vívott. 1555. kolozsvári luter. lelkész lett, itt a papság és a nép legnagyobb részét a lutheri reformáció részére megnyeri, az általa vezetett nép a szerzeteseket elüzi, a kat. templomokat protest. templomokká teszi; majd német és magyar ajku evangelikus gyülekezetekké szervezkednek, a magyar ajkuak D.-t püspökükké választják 1556., ki ugyanezen évben a kolozsvári főbiró, Baráth Isvtán leányát, Katát nőül veszi. Eközben a kálvini irányu reformáció Erdélybe is kezd behatolni, főterjesztői lévén itt annak az akkor még Lutherhez hajló debreceniek által elüzetett Kálmáncsehi Sánta Márton (l. o.) és Szegedi Lajos, később Mélius Péter (l. o.) lelkészek, ki Petrovics Péter kormányzó hathatós támogatása mellett a templomi szószéken és hitvitákon, szóval és tollal buzgólkodtak a helvét irány mellett. D. eleinte erélyesen küzdött ellenük s főként neki és Hebler németajku püspöknek tulajdonítható, hogy az 1557-iki kolozsvári zsinat a káviniak ellen határozott; ugyanezen évben ujabban is megküzdött D. Stankarosszal Kolozsvárt nyilt vitában s egyszersmind megirta ellene a lutheri hitelvek apologiáját, melyben összefoglalja a Stankarosszal folytatott hitviták eredményét. De már áp évvel későbben D. is, több kiváló tiszttársával, p. Heltaival, Basziliusszal, Egri Lukáccsal együtt Kálvin hive lett; mint ilyen 1559 aug. 18. Méliusszal Nagyváradon találkozott, a kálvini tanokat itt a főbb vonásokban körvonalozták s még azon évben Kolozsváron kiadtak. De emellett egyik főtörekvése volt, hogy a két reformáció hiveit, vagyis a luteránus szászokat - mert később leginkább csak ezek maradtak hivek Lutherhez - és a kálvinista magyarokat és székelyeket egyesítse. De ezen cél, valamint Európa más országaiban ugy Erdélyben sem volt elérhető, sőt a fejedelem, János Zsigmond engedélyével tartott nagy-enyedi zsinaton (1564) a két reformáció hivei egymástól határozottan különváltak, a kálvinisták D.-t választották püspökükké. A vallásos eszmék ezen forrongó korszakában Kálvin mellett sem maradt meg hosszabb ideig D. a külföldön keletkezett s főként Lengyelországban meggyökerezett szentháromságellenes tanok és iratok, melyeknek Erdélyben a fejedelem udvari orvosa, Blandrata (l. o.) volt egyik főterjesztője, D. lelkét is megragadják; már 1565. erős üsszeütközésbe jön a kolozsvári iskola igazgatójával, a buzgó kálvinista Károli Péterrel, a tordai zsinaton pedig (1566 márc. 15.) már nyiltan kijelentette D. és több társa az unitárius vagy Socin-féle tanokhoz való ragaszkodását, még nyiltabban az ez évi ápr. 24-27-ig a fejedelem jelenlétében tartott gyulafehérvári vallási vitán; az 1568 márc. 8-tól 18-ig tartott gyulafehérvári nagy vita után pedig a fejedelmet is megnyerte D. ezen iránynak több főemberével, igy Békés Gáspár, Hagymási Kristóf és Csáky Mihállyal együtt, valamint a kolozsvári polgárságnak is jelentékeny részét, mely előtt a kolozsvári piacon oly elragadó beszédet tartott, hogy a nép vállaira emelve vitte be a főtemplomba, mely ezentul jó ideig unitárius templomul szolgált. Vezérszerepet vitt D. az 1565 okt. 20-29-ig tartott nagyváradi disputáción is, melyen véglegesen különszakadtak Kálvin és Socin hivei egymástól és ezután még nagyobb tevékenységet fejtett ki D. az untiárius vallásnak nemcsak Erdélyben, de a Királyhágón innen eső részeken is diadalra juttatásán; a fejedelem által rendelkezésére bocsátott gyulafehérvári nyomdát nagy sikerrel használta fel, mint védő, mint támadó, vitázó, alapvető teologus, mint kiváló énekköltő és 1570 körül, midőn D. hatalma s befolyása tetőpontján állott, 3-400 unitárius gyülekezetnek volt a szellemi vezére. János Zsigmond halála (1571 márc. 14) után az unitáriusokhoz tartozó s ezek által támogatott Békés Gáspárral szemben a kat. vallásu Báthory István nyervén el az erdélyi fejedelmi széket, mind általában az egységhivőkre, mind különösen D.-ra nézve kedvezőtlenebb idők következtek. Az udvari papságból D. elmozdíttatott, a sajtó tőle elvétetett, a könyvvizsgálat behozatott. Majd Blandratával és hitrokonai többségével is összeütközésbe jött D., amennyiben ő egynémely tanban, de különösen a Krisztus istenségére vonatkozóban egy lépéssel tulment Socinon és ennek hivein, helytelennek állítván Krisztusnak imádását. És miután sem Blandrata, sem az Erdélybe behivott Socin Faustus érvei előtt nem hajolt meg D. s miután a fejedelem és helyettese, Báthory Kristóf is veszélyes ujítót láttak benne, zsinat elé állították 1579., melynek tagjai, egy-két unitárius lelkész kivételével, D. tanait kárhoztatták, magát pedig, a már ekkor roskadozó beteget, holtig tartó fogságra itélték, Déván börtönbe vetették, de ahonnan néhány hó mulva a halál megszabadította. Halála 300 éves emlékére az erdélyi unitárius egyház kegyeletes ünnepélyt rendezett Székely-Kereszturon 1879 aug. 24-én, mely ünnepélyre az angol és amerikai hitrokonok is küldtek követeket. Tanait két tanítványa, Enyedi és Válaszuti György ismertetik bővebben. Munkáinak száma - nem tekintvén a kéziratban maradtakat és számos énekeit - megközelíti a 40-et, közülök kiválóbbak a következők: Consensus doctrina de Sacramentis Christi Claudip. (1557); Defensio orthodoxae sententiae de Coena Domini (u. o. 1559); Propositiones in disputatione Albensi (Kolozsv. 1566); De falsa et vera unius Dei patris Filii et Spir. S. Cognitione (Albae J. 1567); Rövid magyarázat, miképen az Antikrisztus az igaz Istenről való tudománt meghomálositotta (Alb. J. 1567); Rövid Utmutatás az Istennek igéjének igaz értelmére (u. o. 1567); Refutatio propositionum Petri Melii (u. o. 1568); Antitesis Pseudochristi cum vero illo ex Maria nato (u. o. 1568); Az Sz. irásnak fundamentomából vött magyarázat az Jézus Cristusról (u. o. 1568); Könyvecske az igaz keresztyéni Keresztségről és a Pápa Antichristusnac Maymozássarol (Kolozsv. 1570); Az Egy ő magától való Felséges Istenről és az ő igaz Fiarol, a Názáreti Jézusrol (u. o. 1571); Confessio Francisci Davidis de Jesu Christo, quam ex carcere exhibuit 1570. - A D. Ferencre vonatkozó forrásmunkák jegyzékét l. Szinnyei, Magyar irók. Részletes és alapos ismertetést nyujt Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke (Budapest 1879) c. munkája. Kanyaró Fer., Az unitáriusok története Magyarországon (1891).2. D. István (turóc-szent-péteri és iszteheni), tanár, szül. Alsó-Kubinban (Árva vm.) 1838 jul. 11. A gimnáziumot Besztercebányán végezte, a klasszikus filologiát a bécsi egyetemen hallgatta. 1861. a pozsonyi kir. kat. főgimnázium helyettes, 1862-1883-ig rendes tanára volt. 1883 szeptemberében a budapesti V. kerületi főgimnáziumba helyezték át, 1892. nyugalomba vonult. Számos értekezést, birálatot, tárcacikket irt a különböző lapokba és nagy tevékenységet fejtett ki a tankönyvirás terén. Szerkesztett latin és görög nyelvtanokat, olvasókönyveket, szótárakat; fordította, magyarázta a klasszikusokat és kiadja a tanulók könyvtárát, melyből eddig több mint 60 füzet jelent meg. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.3. D., l. Csalapja D.

Forrás: Pallas Nagylexikon