Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Dayka... ----

Magyar Magyar Német Német
Dayka... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Dayka

Gábor (ujhelyi), költő, szül. Miskolcon 1768 máj. 8., megh. 1796. okt. 20. Régi, de elszegényedett családból származott; apja István, szabómesterséget folytatott, korán elhalt és D. szegény özvegy anyja gondjaira maradt egészen. Az algimnáziumot Miskolcon a minoritáknál dicséretesen elvégezvén, anyja 1782. őszén a humaniórák tanulására Egerbe vitte, hol cistercita tanárainak tetszését jó erkölcsével és szép tehetségével annyira megnyerte, hogy a rendházba fogadták ingyen ellátásra. Hogy a papi pályára léphessen, a bölcsészeti tanfolyam hallgatására 1784 őszén Kassára ment, ahol a tanulásban legkitünőbb társaival való versenyzése annyira megviselte gyönge szervezetét, hogy a második évben mellbaja miatt egyelőre nem végezhette s fölgyógyulása után meg kellett ismételnie. Kitünő bizonyítvánnyal jelentkezett 1787. egri papnövendékül s nemcsak fölvették, hanem egyházmegyéje részéről a pesti központi szemináriumba is felküldték, ahova jó hire már előre eljutott s örömmel fogadták. Ott három évet töltött, mialatt nemcsak a teologiában tett kitünő előmenetelt, hanem a többi tanulmányokban is, különösen a nyelvek tanulásában tanusított meglepő tehetséget. Latinul disztichonokat rögtönzött, görögből a szentirás bármely helyét folyékonyan fordította, megtanult németül, és fogadásból néhány hét alatt olaszul, mind e nyelveken verselt is, a franciából fordíthatott, tudott tótul és héberül s értett egy keveset angolul. Műveltségével és vonzó modorával központja volt társainak; az intézet hazafias szellemü igazagatója, Wohlgemüth Fülöp pártolásával társaságot alakított köztük a magyar nyelv és irodalom művelésére, más ajku társai számára pedig előadásokat tartott a magyar nyelvből. Föllépett az irodalomban is, egy Ovidiusból fordított heroidje (Penelope Ulysseshez) már 1787. megjelent a Magyar Musában s méltó feltünést keltett; később a kassai Orpheusba küldött néhány elégiai költeményt, melyek annyira megragadták Kazincy figyelmét, hogy 1790 májusában, midőn Pesten járt, látogatásával tisztelte meg és azonnal szeretetébe fogadta a szeminárium igénytelen lakóját, kinek szeretetreméltó egyéniségéről egész elragadtatással nyilatkozik. A pesti papnevelőt 1790. feloszlatták, D. visszakerült Egerbe, itt azonban oly sok reménnyel biztató pályáján nagy fordulat esett. Kissé világias és szabadelvü gondolkodásának vigyázatlanul némely jeleit adta, s a gyakori feddés ujabb dacra ingerelte. A hires vakbuzgó hitszónok és egyházi iró, a szervita Szaitz Leó Mária 1791 jul. 2. a szerviták templomában tartott német prédikációja miatt, eretnek tanítás cimen feladta. A püspök a téves tanok visszavonását követelte tőle, mire kilépett az egyházi rendből. Lőcsére vonult az ottani gimnáziumban tanárkodó Bodnár Antal gyermekkori jó barátjához, kivel az egri és pesti szemináriumban is együtt lakott, s a ki már előbb kilépett. D. is tanári állást keresett, s folyamodott a gimnáziumoknál ekkor szervezett magyar nyelvi tanszékek egyikéért, s különösen a lőcseiért, hogy barátjával együtt maradhasson. Mig az elintézés folyt, végzetes viszonya keletkezett a Bodnár házi gazdájának szép, de kacér leányával; Bodnár e viszonyt veszélyesnek vélvén D.-ra, rávette barátját, hogy Lőcséről távozzék. 1792 elején azonban megérkezett D. tanári kinevezése s épen Lőcsére; márc. 10. nagyhatásu beszéddel elfoglalta tanszékét, s minthogy a nősülés időközben becsület kérdésévé vált, ez év aug. 12. oltárhoz vezette kedvesét. A házasélet azonban nem boldogította, neje nem tudott lelkére emelő hatást gyakorolni, s ő, mint a ki lelke kincseit eltékozolta, búnak és rendetlen életnek adta magát. Hivatalát azonban kitünő buzgalommal és lelkesedéssel töltötte be, s a társadalmi életben is szerepet játszott. Tanítványai és tanártársai egyaránt szerették szelidségéért, tudományáért és kiváló ékesszólásáért. Az irodalommal is foglalkozott, irt tanítványai számára egy magyar nyelvtant, és szerkesztett egy magyar szótárt, melyet előljárósága a kir. helytartótanácsnak is bemutatott. A költészethez sem lett hütlen, s eltünt örömeit szép dalokban siratta el. Kazincy megnyerte őt irodalmi elveinek, s D. egészen Kazincy követője volt az izlésben, az első jelentékeny költői tehetség Kazincy szorosabb körében. Kazincy ezért is nagyon szerette, tehetségét nagyrabecsülte s legbizalmasabb barátai közé sorozta; többször személyesen is felkereste, igy 1793 novemberben, s ujra két hónap mulva; látogatásai megannyi örömünnepek voltak a fiatalabb, lelkes barát és irodalmi szövetséges házában. Kazincy birta rá, hogy a népies alexandrinnal hagyjon fel, s irjon a Ráday és az ő módja szerint nyugateurópai modorban érzelmes dalokat, mértékkel kötve össze a rimet. D. engedett a tanácsnak, uj darabjait mind nyugati stilben irta, s a régieket is hasonló modorban alakította át. Csakugyan, liráján igen jól hangzott a nyugati mérték, s a modern európai lirát Kazincy az ő műveiben látta legjobban megközelítve. Azonban régi mellbetegsége felujult, a lelki gyötrődés sulyosbította baját, testileg-lelkileg hanyatlott, s hogy a végveszélytől megmeneküljön, negyedfélévi lőcsei tanárkodása után áthelyeztette magát Ungvárra. Betegen érkezett oda 1795 dec. 21-én, egyideig még tanított, de állapota mind rosszabbra fordult. A következő nyáron Kassára utazott nejével együtt Viczay orvoshoz, ki tanuló korában kigyógyítá, de hiába, ősszel nagy betegen tért vissza Ungvárra, s a sorvadás elragadta élte huszonnyolcadik évében. Kazincy csak 1801., fogságából kiszabadulta után vette a szomoru hirt, mely őt egészen lesujtotta. Mindjárt lépéseket tett, hogy D. emlékét munkáinak kiadásával megörökítse. Szerencsére Virágnál megvolt D. verseinek eredeti kézirata, melyet a költő maga adott volt át Virágnak kiadás végett. Ennek alapján jelent meg 1813-ban (Berzsenyi verseivel egy évben) az első kiadás Ujhelyi D. G. versei, életrajzzal Kazincytól és a költő arcképével. Második kiadás Budán 1833. következett, Toldy Ferenc életrajzával; ennek lenyomata D. költeményei az Olcsó Könyvtárban, Pest 1879. Legujabb és legteljesebb kiadását Abafi Lajos bocsátotta közre a Nemzeti könyvtárban, 1880., használva a szöveg megállapításánál a kéziratokat is.D. nem sokat irt, de határozott lirai tehetségével, költői dikciójának ujságával, modern hangjával az éledő magyar irodalomban méltán föltünt s korai halála sok szép reményt semmisített meg. Bizonyos szellemi rokonságban van a hasonló korban elhunyt Ányossal; a belső emésztődés, az eltünt örömök siratása, reménytelen sovárgás képezik az alaphangot mindkettőnél, de Ányosnál több reflexióval, D.-nál hevesebb, liraibb módon és a formát tekintve ujabb izléssel. Nyelvét sajátszerü választékosság és lirai hév jellemzi, s kivált jelzői és képei ujszerüek voltak. Mély melankóliáját meghatóan tolmácsolják Titkos bú, Az esztendő első napján c. költeményei, s a még erősebb hangulatú Esdeklés. A klasszikai ódát is művelte, ebben a formában is erősen egyéni szinezetü (Kesergés); egyik jeles uttörője az anakreoni dalformának is költészetünkben. Lirájában kortársai az édességet, a bájt, a szeretetreméltóságot s a finom előadást magasztalták, Kazincy meg épen páratlannak hirdette, a mi később, e század tizes éveiben, a dunántuli költők, Berzsenyi és Kisfaludy Sándor részéről nem maradt visszahatás nélkül.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is