Debreczeni

1. Dózsa. A XIV. sz.-ban virágzó főuri Debreczeni-család nagyságának és gazdagságának szerzője. Már 1292. birta Debrecen egy részét, utóbb rokonának Ráfáel bánnak javait örökölvén, még gazdagabb lőn. III. Endre halála után mindjárt I. Károly pártjára állott s Ottó hiába kisérlette meg Elep (most puszta Debrecen mellett) adományozásával őt maga részére meghódítani. 1312. részt vett a rozgonyi csatában. 1317. a föllázadt Kopasz nádor ellen küldött sereg vezérévé nevezte ki őt a király és a debreceni csatában sikerült a lázadókra döntő csapást mérnie. A következő évben mint ujonnan kinevezett erdélyi vajda (addig csak bihari és szabolcsi főispán volt) Erdélybe nyomult s ott Kán László fiait, Majsfia Majst és a többi lázadókat megverte, de egészen meg nem törhette. 1320. Sirok várát (Heves vm.) ostromolta. 1321 végén nádor lett, de már egy év mulva meghalt. V.ö. Turul, 1891. 1-9, 67-9.; Századok, 1888. 144.; Pór, Csák Máté. 141.; Komáromy András, D. nádor és a Debreczeni-család.2. D. Jakab, Dózsának, a nádornak fia. Sokáig, 1325-53. volt Pál testvérével együtt szabolcsi főispán, 1332. e mellett még régi ellenségüknek, Kopasz nádornak várában, Adorjánban várnagy. Pecsétnyomója (érdekes ritkaságkép) a nemzeti muzeum régiségtárában látható. Az atyjától összeszerzett (Berettyó-Ujfalutól Hajdu-Böszörményig terjedt) debreceni nagy uradalomnak szorgalmas védelmezője és gyarapítója volt (Turul: 1891. 69-74., Márki, Arad m. tört. 303.).3. D. Márton, bányász és époszköltő, 1848-ban egy ideig a pénzügyminiszterium bányászati osztályának főnöke. Született Magyar-Gyerő-Monostoron Kolozs vármegyében 1802 január 25., meghalt Kolozsvártt 1851 február 18-én. 1823-1826. mint bányagyakornok és rednai napidijas olvasztómester végezte Selmecen az összes bányászati tudományokat, 1827-ben kineveztetett a csertesdi kohóhoz helyettes kémlővé, 1829 végén a zalatnai kohó ellenőrévé, 1833. ugyanott kohónaggyá, 1839. bánya-kohó- s uradalmi igazgatóvá, 1840. az erdélyi kir. kincstárnál bányaügyi ideigl. előadóvá s végre 1842. tanácsossá. Tudományos és adminisztrativ sikerei következtében a kormány kisebb kitüntetéseken kivül az 1842. országgyülésen nemességre ajánlotta. 1848. az erdélyi országgyülés az unióbizottmány egyik tagjává választotta, s ekkor Pestre jött, ahol aug. 22. a magyar pénzügyminisztériumhoz tanácsossá neveztetett ki; kevéssel azután ismét leküldték Erdélybe a bányaügyek igazgatására. A szabadságharc elnyomása után Kolozsvárott perbe fogták és fizetése felfüggesztetvén, nejével és 6 gyermekével nyomorban tengődött, s végre a gond és bú sulya alatt összeroskadt. Az erdélyi bányászat igen sokat köszönhet neki: számos javítást és ujítást hozott létre, a kohóknál felhalmozott kénes ércekből ő kisérlette megelőször a kéngyártást, ő rendezte be a zalatnai kohónál a vasgálic-gyártást, az aranynak és ezüstnek kiejtését feketerézből szerencsésen keresztülvitte, az Erdélyben és külföldön is használatos csigafuvó az ő találmánya. Halála után került napfényre 16 énekes éposza, mely nevét a szépirodalom történetében is megörökítette. E költemény, melyet Mikó Imre gr. adott ki D. egyéb munkáival 1854-ben, Vörösmarty Zalán futásának hatása alatt készült. Címe: A kióvi csata; tárgya: Kióv ostroma a honkereső magyarok által; rövid tartalma: Périm, az oroszok nemzeti istene megharagszik Oleg fejedelemre, amiért az az ő szobrának ezüst fejét Szabolcs magyar vezér által elhagyta raboltatni, az ostromlók munkáját megkönnyíti, ugy hogy az oroszok végkép legyőzetnek, Árpád elnyeri Attila kardját s a hozzápártolt Kunokkal megindul Pannonia felé. - Az egész emelkedett hangon, az époszi stilnek megfelelően nemes nyelven van megirva, s számos részletében vetekedik a hexameteres magyar epika többi jeles termékeivel, minthogy azonban megjelenésekor az az iskola, melyhez tartozott, már idejét multa, hatása nagyon csekély volt s ugyszólván csak az irodalomtörténet kutatói foglalkoztak vele. V.ö. Mikó Imre gr.: Debreceni M. A kiovi csata előtt.

Forrás: Pallas Nagylexikon