Pál, ref. lelkész és egyháztörténeti iró. Szül. Debrecenben
1660 táján nemesi családból, megh. Ó-Liszkán 1710 jun. közepén. Tanulói felsőbb
pályáját 1678-82. végezte s mint végzett tanuló a szónoklati és költészeti
osztályokban köztanítóságot is viselt. 1682. a s.-pataki iskolába ment
tanítónak, 1683. u.o. 2. lelkészül megválasztatott. Tököli Imrétől nyert
pénzsegéllyel Lejdában (1685) majd Franekerában (1686) hallgatta az egyetemi
előadásokat, utóbbi helyen az «egyiptomi tiz csapásról» latin értekezést adott
ki. Visszatért Patakra, lelkészi állomására, de a megváltozott politikai
viszonyok ellene fordultak; jezsuita eszközlésre a pataki vártemplom a
reformátusoktól elfoglaltatott (1686 dec. 5.), egy év mulva a főiskola is
elüzetett. Ekkor mint számüzött a szomszédos Hotykán vonult meg, hol 3 évig
nyomorgott. Innen hivta meg 1695. a fényes losonci egyház lelkészének; az itt
töltött 6 év volt legszerencsésebb ideje; szeretet, jólét környezte, hittani
tartalmu egyházi beszédeit itt rendezte sajtó alá, pártfogók segélték kiadási
vállalatában s egyháztörténelmi művéhez is gyüjté az adatokat. Itt vette nőül
egykori híres és szeretett tanára, Mártonfalvi Györgynek Margit nevü leányát.
1701. elfoglalta a szatmári papságra hivást, hol akkor főiskola is volt, de a
háborus viszonyok miatt, miközben Szatmár feldulatott, menekülni volt
kénytelen. Szülővárosa, hová a menekülők számosan huzódtak, ezek javára is
nézvén, 5-ik lelkészi állomást szervezett, s erre meghivta D.-t (1704 febr.
3.). A forradalmi vihar egy év mulva itt is utólérte. A kuruc vezér parancsára
a közeledő német sereg előtt Debrecent üresen kellett hagyni s 1705 okt. 19. a
lakosok Tokaj felé költöztek ki. D. is elbujdosott; utoljára Ó-Liszka szerény
gyülekezetében talált papi állomást; itt végezte be történelmi munkáját és
életét is. «Egész élete majdnem örökös bolyongás volt» (Rotarides M.
Lineamenta. 56. p.), «Égő városok rémítő lángja volt lámpása éjjeli bolyongása
közben» (Révész Kálmán), annak, «kit az élet hányattatásaival szemben bizonyos
passziv ellentállás más tekintetben a tudós csendes és kitartó munkássága
jellemeznek» (Ferenczy Gyula). Egyetlen életben maradt leánya (Judit) Szatmári
Paksi Mihály pataki tanárhoz ment nőül. Művei: Innepi ajándékul az Isten
sátorába felvitt szent Siklus (Kolozsvár 1700.); Garizim és Ebal, melyeknek
egyikén áldást, a másikán átkot parancsolt az Isten. A Bárány életének könyve.
Vagy az isteni örök elválasztásnak és elhagyásnak dekrétomának nagy titkáról
való elmélkedések (Kolozsvár 1702). «Historia Ecclesiae Reformatae in Hungaria
et Transsylvania» lassanként gyüjtögetett ezen művével lett a magyar ref.
egyháztörténelem megalapítójává; bátorította és irányozta erre Jablonszki E. D.
berlini udvari lelkész 1703 márc. 19. hozzá intézett levelében, s egy másik
1709 jun. 7. levelében jeleseink arcképeit is sürgette. A mű 1706. készen volt
s biráló átnézésre közölte Csécsi János pataki tanárral és tudós barátjával,
Zádorfalvi Márton zempléni esperessel és Kocsi János debreceni lelkész és
püspökkel. Ennek helyeslése után irta meg (1708) az előszót, de mielőtt
kiadhatta volna, elhalt. Veje, Szatmári Paksi Mihály tanár küldte ki a
kéziratot - kiegészítve 1715-ig az évi történetek sorát - Utrechtbe Lampe
Adolf-hoz, az egyháztörténelem tanárához, aki azt saját szerkesztői neve alatt
u.o. kiadta 1728. (4. r. 919. p.) s azóta forrásértékre emelkedett. Sajnos,
hogy a szerkesztő-kiadó az eredeti alakból kiforgatta, elhagyta a fontos
előszót s a hely és személynevek magyar kéz általi kijavításáról nem
gondoskodott. Az országos könyvkiállításkor Budapesten 1882. felfedeztetett
Ágoston József könyvkedvelő tulajdonában D. egyháztörténetének egy kézirata, melyet
Révész Kálmán tett azonnal tanulmány tárggyá, s kiderítette, hogy azt Sinai
Miklós debreceni tanár másoltatta le halála (1808) előtt gyorsan (18-20 kéz
által), de ideje kijavítani nem volt s igy a tulajdonnevekbeli hiba még most
sem javítható biztosan. E kéziratban megvan a történelmi becsü előszó s belőle
- a Lampe-féle kiadással egybevetve - tisztán megtudható D. művének eredeti
szerkezete. Péterffy Károly jezsuita (Sacra Concilia 1742), katolikus
szempontból keményen megtámadta a Lampe-Ember művét. Szombati János pataki
tanár (megh. 1813.) a pataki könyvtárban levő Lampe-féle kiadás példányát
telejegyezte pótlásokkal s uj adatokkal.
Forrás: Pallas Nagylexikon