Deés-Deus
A «Pannonia megvételéről» szóló («Emlékezzünk régiekrel»
kezdetü historiás énekben (Toldy, Tört. költ. 7.), továbbá Székely István
(Cron. 151.) és Heltai (Cron. 22.) krónikájában, majd Geleji Katonánál (Titk.
1646. 1. 9.) és Lisznyainál (Cron. 213.) is említett, naiv tudákos etimologiát
magyarázó tudomány (?) szerint Deés városa onnan kapta volna a nevét, hogy
honfoglaló eleink itt istent imádván, háromszor deus-t (latinul az isten neve)
kiáltottak. Az egészen középkori barát-krónikás eszejárására és kritikájára
valló névmagyarázatban netalán mégis a benne rejlő hagyományt mindenféle
mesterkedéssel igyekszik kihámozni Ipolyi (Magy. Myth. 41. s k.), de magát az
etimologiát, amelyet különben már Lisznyay és Cornides is fölötte sületlennek
ismertek fel, még ő sem tartja megállhatónak. A tőle helyébe állított
magyarázat azonban nem kevésbbé kalandos, mikor ugyanis ugy próbálja a
históriás ének adatát őseink latinul nemtudásával kibékéltetni, hogy a
honfoglaló pogány magyarok Deés vára előtt vmi olyan nevét kiáltották a saját
istenüknek, amelyet a környékbeli oláh (?) népesség könnyen összetéveszthetett
a maga latin eredetü deu (!) szavával. Azzal persze Ipolyi nem törődik, vajjon
Erdélyt a IX. század végén csakugyan oláhok lakták-e már; ő egyszerüen a
dákoromán tanok elfogult terjesztőivel együtt ragaszkodik ahhoz a feltevéshez,
hogy «a hely lakói régtől s a korban is román gyarmatmaradékok voltak». Ép igy
kétségtelennek látszik tartani azt is, hogy a ma zeu hangzásu oláh szó,
amellyel akkoriban eleink kiáltását összetéveszthették Deés környékének lakói,
az idő tájt még deu-nak, v. ilyenformán, de mindenesetre a Deés helynévhez
hasonlóbban hangzott, mint a mai zeu. S mindezt csak azért erőszakolja, hogy az
ördög szó második tagjának az indogermán dev-div gyökkel való rokonságát
valószinüvé tegye.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|