Definició

(lat.), meghatározás; a logikában valamely fogalom (l. o.) tartalmának előadása, mégpedig nemcsak a fogalom egyes jegyeinek fölsorolása, hanem egyszersmind föltüntetése annak, hogy e jegyek miképpen vannak a fogalomban egybekapcsolva. Aki az embert definiálja, annak föl kell sorolnia az ember fogalmának jegyeit, szerves, érző, gondolkodó s egyszersmind ezek belső kapcsolatát, hogy oly a földön lakó szerves, érző való, mely gondolkodni is tud. Ámde igen sok esetben a jegyek sokasága s változatos, bonyolódott kapcsolata lehetetlenné tenné a D.-t, ha vm. rövidítő eljárás nem állana rendelkezésünkre. E célra már Aristoteteles megállapította, hogy a D.-hoz szükséges a legközelebbi nem kijelölése (genus prokrinum), továbbá a jellemző, fajképző jegy hozzátevése (differentia specifica). Ez azután nevezetes módon rövidíti a definiálást. Ha az emberről mondom, hogy szerves való, akkor jegyeinek nagy részét, t. i. mindazokat, melyek vele s a többi szerves lényekkel közösek, már megjelöltem. Most még csak azt a jegyet kell említenem, mely a többi szerves valóktól megkülömbözteti (eszes) s a D. kész. Maga ez a mi példánk külömben éppenséggel nem tökéletes D., csak ismeretes voltával a D.-nak mintegy sémáját tünteti föl. Nyilvánvaló is, hogy a tökéletes D. voltakép csak záróköve lehet vmely kész tudománynak. Ha a tudomány vm. fogalom megismerésének végére jutott, ha ismeri belső alkatát, csak akkor fogja a D.-ban mivoltát, tartalmát megfelelő módon kifejezésre juttatni. Mindaddig a D. provizorikus jellegü lesz, vagy gyakorlati célokra szolgáló, t. i. hogy egy fogalmat biztosan megkülönböztessünk más fogalmaktól, de nem fogja lényegét, mivoltát mintegy formulába foglalva kifejezni. Bizonyos egyszerü fogalmak, melyeket nem elemezhetünk, definiálni se igen tudjuk, legföljebb megjelöljük, hogy mit értünk a szón, mely e fogalmat jelöli.Az ily D.-k rendesen névleges (nominalis) D.-knak neveztetnek, ellentétben a reális dologi D.-khoz. Szigoru D.-k voltakép csak a matematikában s a jogban járják, ahol a fogalmakat mintegy mi alkotjuk, tehát minden alkotó részüket s a részek alkatát is pontosan ismerjük. Kant volt az első, ki felfedezte, hogy a filozofia eljárása nem hasonlíthat e tekintetben a matematikáéhoz, nem kezdheti, mint ez, D.-kon, neki előbb a fogalmakat elemeznie kell. A D.-ban nem szabad egymást kizáró jegyeknek előfordulniok (kerek négyszög), nem szabad bőnek lennie, azaz más fogalmakra is ráillene (a kör oly vonal, melynek minden pontja egy adott ponttól egyenlő távolságra van: hiányzik, hogy «egy sikban levő», különben a D. más görbékre is illik), de szüknek sem, hogy nem az egész fogalom fér bele (az ember elvontan gondolkodni tudó való, akkor a gyermek nem volna ember); nem szabad fölösleges alkotórészeket tartalmaznia (kör, önmagába visszatérő görbe vonal); nem szabad körben forognia (okosan él, ki a természet szerint él, a természet szerint él, ki okosan él). Ne legyen tautologikus (mozgás, helyváltoztatás), ne legyen benne hesteron proteron, amidőn a D.-ban oly fogalom van, melynek érvénye a definiálandó fogalomtól függ. Ne adjon képet, metaforát vagy példákat a fogalom tartalma helyett. Genetikus, származtató a D., ha nem adja a fogalom tartalmát, hanem mutatja, hogyan keletkezett; p. a kör ugy származott, ha...stb. L. Fogalom.

Forrás: Pallas Nagylexikon