Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Delacroix... ----

Magyar Magyar Német Német
Delacroix... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Delacroix

(ejtsd: dölakroa) Jenő, francia festő, a francia romantikusok feje, szül. Charenton St. Maurice-ban Páris mellett 1799 április 26., megh. Párisban 1863 aug. 13. Guérin tanítványa volt, igazi mesterei azonban Rubens és Veronese voltak. Kezdettől fogva belátván, hogy a Dávid-féle klasszicizmus tulhaladott álláspont, kisebb kisérletek után 1822. a párisi Salonban korszakot alkotó festménnyel lépett föl: Dante és Vergilius a Phlegiás bárkáján (Louvre). Már ezen első festménye, melyben oly határozottan szakított a klasszicisták hagyományos felfogásával és szinezési módjával, roppant föltünést keltett, még inkább a: Kioszi mészárlás (1824, Louvre), melyben Rubens igazi tanítványaként nem ideális tipusokat, hanem jellemzetes egyéneket ábrázolt. A klasszicisták ezentul elkeseredetten üldözték, de a fiatal, a romanticizmusért rajongó nemzedék lelkesedve csatlakozott hozzá. 1825. hosszabb ideig Londonban tartózkodott, belemerült a nagy angol költők, Shakspere, Byron, Scott Walter, meg Goethe szellemébe; 1826. megfesti a bebörtönzött Tasso megrendítő képét, 1827. Marino Faliero doge kivégzését és Sardanapal halálát. A lüttichi püspök meggyilkolását (1830), Scott Quentin Durward-ja nyomán; kőnyomatu képsorozatokban pompásan illusztrálja Goethe Faustját és Götzét, Shakspeare Hamletjét. D. már ekkor is kolorista volt: neki a szin volt mindene. Még inkább azzá lett, mikor 1832. elkisérvén azt a küldöttséget, melyet Lajos Fülöp király a marokkói szultánhoz menesztett, megismerte a Keletet. 1834. festette Algeriai háremét, ezt a páratlan ragyogásu, elbüvölő képet, (Louvre), a Marokkói zsidó lakodalmat és a Tangeri konvulzionáriusokat. A keleti motivumok ezentul nagy szerepet játszanak a francia festészetben. 1835. Thiero közbenjárására reábizták a Bourbon.palota kifestését. Az egyik teremben az Igazság, a Háboru, a Földmivelés és az Ipar allegoriai alakjait festette meg, mindegyiket az életből vett egy-egy jelenettel magyarázva, utóbb a könyvtárteremben az emberi művelődés fejlődését a bibliai és klasszikus ókorban ábrázolta. Egyéb monumentális műveit a Luxembourg.palota könyvtártermében (Dante és Vergilius az ó-kor hősei és költői között) és a Louvre Apollón-csarnokában (Apollón diadala a Python fölött) festette; a párisi Saint Sulpice-templomban 1853 és 1861 között (viaszfestékkel) festett képei közül leghatalmasabbak a Lucifer bukása és Héliodóros kiüzetése. Mindezen monumentális feladatok megoldásánál nem az antikizáló iskolát, hanem Rubenst, Paolo Veronését, Tiziánt és Giulio Romanot követte persze, egyénisége teljes megóvásával. Nála az idealizmus nem a formákban, hanem a fölfogásban nyilatkozik. Egészen uj, modern fölfogásuak vallásos és klasszikus tárgyu függőképei is, a költői, legmélyebb fájdalomtól áthatott: Krisztus a sirban (oltárkép a párisi Saint Denis du Sacrement-templomban), Jézus a Genezáreth taván, a háborgó elem hatalmas ábrázolásával, Trajanus igazságszolgáltatása (1840) és Medea (1838, Lille). D. rendkivül sokoldalu és termékeny festő volt. Gyönge egészsége dacára mintegy 2000 képet festett és ezek közt nincs egy sem, mely hatalmas, igazán festői tehetségének bélyegét magán nem hordaná. Annyi támadás után D. rendkivüli jelentőségét ma már senki sem tagadja. De a tollnak is mestere volt. Főleg a Revue des deux mondesban közölt tanulmányai és birálatai (Michel-Angelo és az Utolsó itélet, 1837) mintaszerüek. Párisban a Louxembourg-kertben 1890. szobrot állítottak neki (Dalou).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is