Délafrikai angol társulat

(British South African Society, másként S. A. Charters-Society, azaz kiváltságos társulat). Angol és foktartományi tőkepénzesekből alakult társaság, melynek célja Délafrika benszülötteivel kereskedelmi összeköttetésbe lépni, belső Afrika természeti kincseit kiaknázni, és birtokot szerezni. A társulat székhelye Londonban van, főfiókja Fokvárosban. Eleintén a becsuanok és a masoni négerek földjére fordította figyelmét, Anglia fenhatósága elismerése mellett. Nagyobb hirre és jólétre azonban csak 1890 óta emelkedett, mely évben a leleményes Rhodes Cecil, a D. elnöke, egyuttal az angol foktartománynak miniszterelnöke lett. Ő fogott hozzá ahhoz a tervhez, hogy a foktartomány, Natal, Transvaal és Oranje-országok, valamint az angol fenhatóság alatt álló többi (érdek-) terület és igy hát a D. birtokai is kereskedelem, ipar meg vám dolgában egységes szövetséget alakítsanak, mely később - esetleg - politikai egységgé is kinőheti magát. Ezt a tervet azonban nemcsak magok az angolok, hanem Transvaal és Oranje köztársaság sem fogadták kedvezően, a miért is Rhodes elnök egyelőre csak közös vasut meg távirdahálózat létrejöttén fáradozik. Az ő indítványára a társulat 1892 nov. 29. Londonban tartott gyülésen csakugyan elhatározta, hogy a Masona földön keresztül Ugandáig, sőt ha lehet Felső-Egyiptomig nagy táviró-vonalat létesít. Ezt a társulat régebben különösen pénzhiány miatt s Portugáliára való tekintetből nem határozhatta el. 1891 máj. 28. a Rhodez és Salisbury miniszterelnök által Portugáliával kötött szerződés véget vetett egy, a Csendes-oceántól az Indiai-oceánig terjeszkedő portugál gyarmatországnak és Angliának Dél-Afrika fölötti fenhatóságát a 33.° kel. hossz.-től keletre az Indiai-oceánig és északra Német Kelet-Afrika határáig megszilárdította. Ezzel a Limpopo és Zambezi folyók között elterülő benszülött fejedelmek országaira ki volt mondva az itélet, nemcsak a Masona-földre, hanem a matabelei négerek földjére is. A Masona-föld néger főnökei szép szerivel türték a D. által odavezetett angol gyarmatosok települését és az ott talált aranymezők a D. kimerült pénztárát is megtöltötte. A Salisbury miniszterium és a társulat között 1891 tavaszán kötött szerződés értelmében ugyan a D. nemcsak eddigi szerzett birtokaira, hanem az ezentul még csak meghódítandó területekre nézve is elismerni köteles a királyné fenhatóságát, valamint a biráskodás jogáról is lemondott az angol kormány részére. Azonban a pénz- és hatalomra vágyó részvény-társulat vezérfiai: Rhodes és Jameson (a Masona-föld kormányzója) ennek dacára önként intézkedtek a Masona- és Metabele-földön, ami Angliában, különösen a Little-Englanders párt hivei között, kik annexioról hallani sem akarnak és még a már leigázott vadak országáról is szivesen lemondanak. Sőt maga a Gladstone-miniszterium is némi aggodalommal tekintett a társulat hatalmi lendületére, melynek kapzsiságától a foktartomány jövőjét féltette. A D. azonban mindezekkel nem törődvén, folytatta a Masona és a matabelek földjének betelepítését és megszállását, és Lo Bengula a metabeleiek királya némi ellenállása dacára az ő országában is több apró várat épített. Ezek: Fort Charter, Viktoria, Manika, Tuly Taty és Salisbury. Ezekben az egymástól nagy távolságra fekvő váracsokban azonban mindössze 1000 fehér katona volt elszállásolva és ezért a D. nem bizván saját erejében, szövetségesek után látott és csakugyan több becsuan és metabéle törzset nyert meg. Midőn azután Lo Bengula a táborának közvetlen szomszédságában aranyt kereső gyarmatosokat elüzte és nehány metabéle nehány angol csendbiztost (a becsuánok határán) megtámadott, a társulat kapván az alkalmon, bejelentette a kormánynak, hogy a háboru immár kikerülhetetlen. A Gladsrone minisztérium erre még egy kisérletet tett a béke fentartásának érdekében: elküldte Loch Henriket (a Foktartomány kormányzóját) kormánybiztos szerepében, hogy a kölcsönös sérelmeket orvosolja. De a Loch alatt tanácskozó bizottság főbb tagjai: Jameson, Moffat, Shippard, Willoughtey a békés megoldást lehetetlenné tették és ehhez járult, hogy ismeretlen tettesek Lo Bengula követeit lelőtték. A Gladstone-minisztérium erre szabad folyást engedett az ügynek és Goold-Adams kapitány alatt némi csapatokat rendelt a D. táborába. De a társulat nem szorult a segélyre, mert a metabélek a több oldalról egyszerre intézett támadásnak nem tudtak ellentállani. Az első diadalt Jameson aratta a becsuanok földjéről előnyomuló csapattal, okt. 27. és 28. pedig Jameson a vele egyesült Forbes kapitánytól támogatva, Fort Charter közelében Lo Bengula hadát rövid harc után teljesen tönkreverte. A bámulandó elszántsággal harcoló vadak mit sem tehettek az angol maxim-ágyuk ellen, melyek soraikat rettenetesen megtizedelték. Maga a király székhelyére, Bulavajóba menekült, csakhogy másnap az angolok innen is megszalasztották és a főtáborát hatalmukba kerítették. Lo Bengula északra a Zambezé felé menekült, az angol lovasság pedig nyomban utána indult. Azonfelül a Tuly-hadosztály vezére, Raaf is megverte a benszülötteket (nov. elején) Angliában és a Foktartományon a legtöbben ugy vélekednek, hogy ezzel a háboru már el is van döntve és a metabélek földjét immár a D. birtokának tekintik. Az angol közvéleményt ugyan a vadak tömeges lemészároltatása kissé nyugtalanította, amiért is Buxton miniszter a parlamentben az elesett metabélek számát redukálta. Az a kérdés azonban, vajon a kormány és a társulat miként osztozkodik meg az uj hódításon, még sok nehézséget fog okozni. A metabéle-háboruról Fokvárosban élő hazánkfia: Hartmann, érdekes jelentéseket kezdett közleni a Vasárnapi Ujságban (1893 nov.)

Forrás: Pallas Nagylexikon