Delaroche

(ejtsd: dölaros) Pál, francia festő, szül. Párisban 1797., megh. u. o. 1856., Watelet, utóbb Gros tanítványa, első sikereit 1827. kiállított két festményével (Duranti parlamenti elnök meggyilkolása Toulouse-ban, Erzsébet királyné halála) aratta. Ettől fogva leginkább szeretett egyes történeti jeleneteket ábrázolni, melyek lehetőleg korhűek, elég hatásosak, de nem nagyszerüek és nem is mindig valószinüek. Ilyenek: Richelieu foglyaival a Rhônen-on, A beteg Mazarin a kártyajátéknál, Cromwell I-ső Károly koporsójánál és IV. Eduárd gyermekei a Towerben halál előtt (1831), melyek közül különösen a két utóbbi roppant népszerüségre tett szert; 1834. Jane Grey a vérpadon cimü művével dijat nyert, de mindnél jobban dicsérték Guise Henrik herceg meggyilkolása cimü festményét (1835), melyben sokan a történeti festés netovábbját látták. Olaszországi tanulmányutjának (1834) és Ingresnek a hatása látszik meg a párisi művészeti akadémia azon termének félkörü falára (Hemicycle) festett nagy (16 m. h. 5 m. m.) falfestményén, melyben évenkint a dijakat szokás kiosztani. (1837-1841). Minden idő és ország nagy művészeit egyesítette e képen egy nagy biráló bizottságként, de a hatásos világítás és szinezés, a korhű jelmezek és a tudós elrendezés dacára is az egésznek hidegsége és az allegórikus alakoknak a történetiekkel való hiányos összeegyeztetése következtében a mű nem kelt valami nagy hatást. Nejének halálán érzett fájdalma szomoru, lirai hangulatu vallásos képek festésére indította; ilyenek: Mária hazatér a Golgotháról, Mária a kereszt lábánál, Krisztus temetése, Jézus az olajfák hegyén. A vértanu leány stb. Későbbi történelmi festményei is mind rendkivül komolyak, igy a francia forradalom történetéből: Mária Antoinette a halálos itélet kihirdetése után, A girondiak a börtönben, Napoleon életéből: Napoleon Fontainebleauban értesül a szövetségesek bevonulásáról Párisba, stb. D. arcképei (Napoleon, Thiers, Guizot, Rémusat, stb.) fölületesek és kevéssé jellemzők. Megpróbálkozott a szobrászatban is. (Szt. György bronzból). D. 1832 óta az Institut és több más akadémia tagja, a porosz pour le mérite rendjel tulajdonosa volt; képeit Franciaország legjobb rézmetszői reprodukálták. D. volt a francia történelmi festészet feje, ő képviselte az arany középutat a romantikus és klasszicisztikus irány között. V. ö. Blanc K.: P. D. a Histoires des peintres-ben; Runts Rees: P. D. London, 1880; Rosenberg, a Dohme-féle Kunst u. Künstler-ben; Ouvre de P. D. Páris 1858.

Forrás: Pallas Nagylexikon