Delbrück

1. Bertold, német nyelvész, szül. Halléban 1842 jul. 26. Pottnál tanult összehasonlító nyelvészetet, Berlinben Webernél szanszkrit nyelvet. Halléban lett dócens, 1869 óta egyetemi tanár Jenában. Fő munkái: Syntaktische Forschungen (Halle 1871-79, 4 köt.). Das altindische Verbum aus den Hymnen des Rigveda, seinem Bau nach dargestellt (1874); Vedische Chrestomatie mit Anmerkingen und Glossen (1874); Einleitung in das Sprachstudium (3. kiad. Lipcse 1893, angolul 1882). Az utóbbi munka az összehasonlító nyelvészet fejlődésének és föladatainak tárgyilagos és tanulságos ismertetése. Legujabb műve: Vergleichende Syntax der indogerm. Sprachen. I. köt. 1893, a Brugmann és D. által kiadott Grundriss der vergl. Grammatik d. indog. Sprachen c. vállalat III. része.2. D. János, német történetiró, szül. Bergenben, Rügen szigetén 1848 nov. 11. Történeti tanulmányokkal foglalkozott a heidelbergi, graifswaldi és bonni egyetemen s miután az 1870-ki hadjáratot végig küzdötte, 1874. Valdemár herceg, a koronaherceg harmadik fiának, nevelőjévé tették, mely állásában a hercegnek 1879 márc. 27-én bekövetkezett haláláig maradt. 1881. a berlini egyetem magántanára, 1885. pedig rendkivüli tanára lett. 1882. megválasztották a porosz képviselőházba, 1885 pedig a német birodalmi gyülésbe, ahol a szabad-konzervativ vagyis birodalmi párthoz csatlakozott. Az angol alkotmánytörténetre vonatkozó értekezései a Sybel-féle Historische Zeitschriftben és a Preussische Jahrbücherben jelentek meg. Egyéb munkái közül megemlítendő a Hersfeldi Lambert hitelességéről szóló tanulmánya, továbbá a: Leben des Feldmarschalls Grafen Neithardt von Gneisenau c. nagyszabásu műve, mely tulajdonképpen Pertz G. J. munkájának folytatása (Berlin 1880, 4 és 5. kötet). Az egész munkából D. egyébiránt 1882. 2 kötetnyi kivonatot készített. 1882 március havában megindította a Politische Wochenschrift c. lapot (Gans von Putlitz társaságában) 1883. azonban a Preussische Jahrbücher szerkesztőségébe ment át; azonfelül átvette a Schulthesz-féle Geschichts-Kalender szerkesztését. Ujabb műveiben hadtörténelmi kérdéseket fejteget, ilyen: Die römische Manipulartajktik (1883); Die Perserkriege u. Burgunderkriege (1886); Die Strategie des Perikles erläutert durch sie Strategie Friedrichs d. Grossen (1890). Friedrich II., Napoleon I. und Moltke. Ältere u. neuere Strategie (1892); Rankeról szép életrajzi vázlatot irt az Allgem. Deutsche Biogr.-ba. Legujabb műve: Der Ursprung des Krieges von 1870 és: Die Militär-Vorlage (Berl. 1893).3. D. Márton Frigyes Rudolf, porosz államférfiu, szül. Berlinben 1817 ápr. 16., fia János Frigyes Gottliebnek, aki 1830. mint szuperintendens és titkos tanácsos halt meg, 1800-1809-ig III. Frigyes Vilmos két idősebbik fiának, a későbbi IV. Frigyes Vilmos királynak és I. Vilmos császárnak nevelője volt. Jogi tanulmányait Bonn-, Göttingen- és Berlinben végezte s 1837. porosz államszolgálatba lépett. Eleintén a hallei és merseburgi törvényszéknél szolgált, 1842. az államvizsgálat letétele után a pénzügyminiszteriumba került. 1844. áthelyezték az ujonnan kialakított kereskedelmi miniszteriumba, ahol 1848. egy szakosztály vezetője lett. Ez időtől fogva óriási tevékenységet fejtett ki és nagy sikereket aratott. 1851. Hannoverát és Oldenburgot, 1853. pedig a déli német államokat nyerte meg a vámszövetség számára, holott ez utóbbiak ekkor félig-meddig már Ausztria részén állottak. Ausztria ilyenformán künnrekedt és kénytelen volt a porosz hegemonia alatt álló vámszövetséggel, mint bármely más külföldi hatalom, szerződést kötni. Franciaországgal, Belgiummal, Olaszországgal és más államokkal is kötött D. kereskedelmi szerződést, még pedig az általa egyedül helyesnek tartott szabad kereskedelem alapelvei értelmében. 1864-1865. ujabb gazdasági válság támadt, amennyiben a déli német államok a francia kereskedelmi szerződéshez sehogy sem akartak hozzájárulni; D.-nek azonban sikerült ezuttal is biztosítani a vámszövetség fennmaradását, melyet 1866 után Poroszország előnyére egyöntetüebben szervezett. Bismarck ez években teljesen egyetértett D. kereskedelmi politikájával s teljesen szabad kezet engedett neki. Hogy D. hatáskörét tetemesen nagyobbítsa, rávette Vilmos királyt, hogy D.-t 1867. a kancellári-hivatal elnökévé, 1868. pedig porosz miniszterré kinevezte. Ez idő óta D. Bismarck helyettese volt a szövetségtanácsban, valamint a birodalmi gyülésen is. A tárgyalások alkalmával ritka szakismeretet és ékesszólást tanusított, mérsékletével s alkotmányos érzületével pedig a többség bizalmát érdemelte ki. Szóval Bismarcknak «jobb keze» volt. Kiváló tevékenységet fejtett ki az 1870. őszén (a francia háboru idejében) a déli államokkal folytatott kényes tárgyalások alkalmával Münchenben és Versaillesban s meggyőzőleg védelmezte meg a versaillesi szerződéseket az éjszaki államok birodalmi gyülésén (dec.). 1871. a háboru befejezése után a német birodalom megalapítása körül szerzett érdemeinek elismeréséül 200 ezer tallérnyi dotációt kapott. Megtartotta továbbá a birodalmi kancelláriának elnökségét s győzte az óriási mértékben felszaporodott munkát. Kereskedelmi s nemzetgazdasági tekintetben azonban a kancellár és D. között lassan-lassan ellentét támadt. Bismarck, a centralizáció embere, ez idő szerint ahhoz a nehéz problemához fogott, hogy a német vasuthálózatot államosítja, továbbá pedig megkezdé szociális-politikai reformjait életbe léptetni. D., ki mindezekkel nem tudott megbarátkozni és sötét szinekben látta a jövőt, elkedvetlenedve adta be lemondását (1876 jun. 1.). 1878. megválasztották ugyan a birodalmi gyülésbe, ahol szakértelemmel s tapasztalataiból merített fegyverekkel küzdött az uj vámtarifa, de különösen a védvám-politika ellen, de erőlködése kárba veszett és Bismarck kiméletlen és személyes kifakadásai még jobban elkeserítették a nagy érdemü férfiut. Der Artikel 40 der Reichsverfassung c. röpirata 1882. jelent meg Berlinben.4. Miksa Emil Gyula, német mezőgazdasági kémikus, szül. Bergenben (Rügen) 1850 jun. 16. 1875. a berlini ipar-akadémián habilitáltatta magát, 1876 óta a spirituszgyárosok egyesülete szeszégető iskolájának igazgatója, 1877. a szabadalmat adó hivatal tagja lett, 1879. Bierdorfban (Berlin mellett) kisérleti szeszégetőt alapított, 1881-ben a berlini gazdasági főiskolán tanított s 1882. tanári cimet nyert. 1882. ő rendezte a szesziparkiállítást. Vezetése alatt a modern erjesztési módok teknikájának számos igen fontos tárgyát dolgozták ki. Mäcrkerrel együtt a Zeitschrift für Spiritusindustrie-t szerkeszti.

Forrás: Pallas Nagylexikon