Délibláti homokpuszta

v. helyesebben Délmagyarországi- homoksivatag, (Bielo brdo, Agger romanorum) Temes vármegye Károlyfalva, Nikolinc, Ulma, Grebenác, Gajtasol, Uj-Palánka, Dubovác, Deliblát és Mramorak községei közt elterülő, ÉNy-DK-i irányban 36 km. hosszu s 11 km. széles homoksivatag, melynek legnagyobb része az állam birtokát képezi s a delibláti főerdészeti hivatal kezelése alatt áll. Hullámos dombokból, hosszura nyuló homokbuckákból áll, melyek néha hegyeknek is beillenek s hullámvölgyektől vannak elválasztva. A homokbuckák és völgyek mind DK-ÉNy-i iránynak, jelezve az ott uralkodó szelek irányát. Részben egészen puszta, részben legelők vagy erdők borítják a D. felületét. A puszta futóhomokja egészen finom és legömbölyödött szemcséjü, majdnem tiszta kvarc, kisebb mennyiségü földpáttal, csillámmal, magnetittel és kevés mésszel (puhaállatok héjaiból) keverve; szine világos, néha barnás, rossz melegvezető, vizfelvevő képessége igen csekély. A D.-Európa legimpozánsabb sivataga. Ujabban a homokterületnek szőllővesszővel való beültetését célozzák; Fehértemplomon 460 ha területen kezdték meg az ültetést, Versecen pedig a homokterület beépítését s a földmívelés és gyümölcstermesztés behozatalát is megkisérlik. Az egyáltalában művelés alá nem vehető területek kis parcellákre felosztva, fognak a telepseknek kiosztatni azon kötelezettséggel, hogy azokon akácfaültetvényeket létesítsenek, melyekből a rendes szőllőmíveléshez szükséges karók olcsón lesznek nyerhetők. V. ö. Themák Ede, A délmagyarországi homoksivatag (Földtani Közlöny, XVII. k. 1887. 183-191.); Wessely József, Der Europäische Flugsand u. seine Cultur. Bécs 1873; Borbás, A magyar homokpuszták növényvilága (különösen a m. k. kincstáré Temes-megyében) meg a homokkötés (Budapest 1886). Temesvári keresk. és iparkamara 1891. évi jelentése; Mátyus József, A Delibláti futóhomokról. (Erdészeti Lapok, XXIX. 1890. 1-20.).

Forrás: Pallas Nagylexikon