Delila

Delila – héberül Dalila ('pompás') filiszteus leány a Szórek völgyében (Bír), akit Sámson megszeretett, és eljárt hozzá. Népe fejedelmei fejenként 1100 ezüst sékelt ajánlottak a lánynak, ha kicsalja rendkívüli ereje titkát a szeretőjéből. Hosszas könyörgése és zaklatása eredményeként, három sikertelen kísérlet után Delilanak sikerült megtudnia a titkot, amely a vágatlan hajfürtökben rejlett. Delila lenyírta hát az alvó hős haját, akit a házban elrejtőzött filiszteus harcosok most már könnyűszerrel lebírtak. – Delila eljárása pontos párdarabja annak, ahogy Sámson első felesége, a timnai nő csalta ki a találós kérdés titkát a férjéből. A küzdő Sámson c. művében Milton hazafias motívumot tulajdonít Delilanak, de a szerelem álcájába rejtett fondorlatot mindenképp elítéli. Voltaire szerint (aki Rameau számára írt operaszöveget Sámson címen) Delila őszintén szeret; népe fejedelmei viszik rá az öntudatlan árulásra, s amikor szerelmese vesztét látja, megöli magát. Németh László Sámson c. drámájában Delila a tipikus nő, aki szerelmese minden titkát mindig tudni akarja, és a börtönben sínylődő, megvakult hőst is azért látogatja, mert kiszimatolta, hogy megint titka van: az újra növő hajban hamarosan feltámadó régi erő. – A telt idomú, többnyire fedetlen keblű, érzéki varázsú nő, akinek az alvó hős az ölébe hajtja a fejét, igen kedvelt témája volt az újkori festészetnek (Mantegna, Tiziano, Tintoretto, Lucas van Leyden, Ribera, Rembrandt, Rocca); a képek legtöbbjén Delila épp nyírja Sámson haját vagy a már levágott fürtöket mutatja fel, miközben a szomszéd szobából lesnek vagy már rontanak is be kivont karddal az elrejtőzött filiszteusok.

Forrás: Ki kicsoda a Bibliában