Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Dendera... ----

Magyar Magyar Német Német
Dendera... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Dendera

falu Felső-Egyiptomban, egy napi járásnyira Tébától, a Nilus bal partján. E faluban vannak a hajdani Tentyris vagy Tentyra város romjai, köztük az ország egyik legépebb állapotában levő temploma. Tentyrisben, a róla elnevezett Nomos fővárosban különösképpen Hathor (Aphrodite) istennőt tisztelték. Neki volt szentelve az a nagy templom, mely a Bonaparte-vezette francia expedició óta főkép ama két, állatkört ábrázoló képéről lett hiressé, melyeket a templom-mennyezet festményei közt találtak. Az egyiket a franciák 1820. Párisba hozták. A nagy Hathor-templom építése ősrégi időkbe esik; XIII. Ptolemeus Neos Dionisszos, mint az alapépítmény kriptái tanuskodnak, ujjáépítéséhez fogott, amit, az előcsarnok kivételével, Kleopatra uralkodása idején be is fejeztek. Az előcsarnokot Tiberius alatt Kr. u. 32-37. Tentyra lakói építették. Strabon azt állítja, hogy az Aphroditénak szentelt templom mögött az Isis templom, azután pedig a Tifoniáké állott. Mindkét templom még most is elég jó karban van. V. ö. Mariette Ágost: Dendárah, description générale du grand temple de cette ville (Páris 1880).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is