Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Dénes... ----

Magyar Magyar Német Német
Dénes... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Dénes

1. (a Nagy, Alexandriai) Dionysius, szül. 190 körül. Pogány szülei gondos nevelést adtak a tudományszomjas, nagytehetségü ifjunak. Ez a tudomány vezette őt a keresztények szent könyveinek tanulmányozására is, s ennek eredménye lett, hogy maga D. is fölvette a keresztény hitet. Demeter alexandriai püspöktől fölvéve a keresztség szentségét, Origines tanítványa, majd áldozópap s később (231-247) maga is a hires alexandriai katecheta-iskola tanára lett. Heraclés, alexandriai püspök halála után, D. lett e nagyfontosságu egyház püspöke 248. Püspöksége viharos időkre esett. 250. Decius üldözése elől hozzátartozói tanácsára, elmenekült s csak 251-ben tért vissza Alexandriába. Ez időben keletkezett a Novatian-féle szkizma Rómában, melyet D. erélyes föllépése megszüntetett. 257-ben Valerian üldözése alatt D.-t papjaival együtt elfogják, törvényszék elé állítják, a bálványimádásra csábítják s számüzik Lybia határára. D. a számüzetésben ir II. Sixtus pápának 257. hozzászólva az eretnekek kereszteléséről fölmerült vitához. Ugyancsak értesíti a pápát Labellius eretnek nézeteiről, melyek szerint az Atya, Fiu és Szentlélek csak különböző megjelölései egy ugyanazon isteni személynek; tudatja egyszersmind a pápával, hogy ő már több levélben igyekezett az eretnekeket tévedésükről meggyőzni. Ezen levelekben mondja D. a Fiuról, hogy ő poihma, amely kifejezés miatt később orthodoxiáját kétségbe vonták; 260. visszatér Alexandriába. Ekkor irta D. Eleunchus et apologia ad Dionysium Romanum episcopum címü munkáját, melyben megmagyarázza, mily értelemben mondotta a Fiut poihma-nak. Szt. Athanásius az ariánok ellen gyakran hivatkozik D. e munkájára. Élete végén szamosatai Pál eretneksége ellen küzdött, az ő fáradozásai folytán jött létre az antiochiai zsinat 264., de ezen a beteg, megtört püspök már nem vehetett részt. Meghalt 268. vagy 265. Már Özséb a nagy névvel tiszteli meg (Hist. Eccl. l. 7), Rufin az atyák legnemesebbjének (nobilissimus patrum) nevezi őt (Hist. Eccl. l. 7. c. 1). Iratai, melyek közül azonban teljes épségben egy sem maradt reánk, a következők: Commentarius brevis in principium Ecclesiastae. - Liber de martyrio ad originem. - Libri de natura. - Duo libri de promissionibus. - Libri contra Sabellium Romanum episcopum. Levelei közül a legnevezetesebbek: Epistolae paschales, - Ep. ad Novationum. - Ep. canonica ad Basilidem episcopum. Föltalálhatók Migne kiadásában Patres Gr. t. X. és XXVIII.

2. D. areopági ülnök volt az athéni főtörvényszéken. az Areopagon, mint ilyen, sz. Pál apostol tanítására megtért és Athén első püspöke lett, sz. Pál kézföltétele és kenése által; a Hadrián császár alatt kiütött üldözésben, születése helyén Athénben vértanui halált szenvedett. Sokan összetévesztik őt Franciaország és Páris védőszentjével, aki a III. században sokat fáradozott a frankok megtérítésén és Decius császár alatt halt meg hiteért. L. még Areopág.

3. D. egy ismeretlen, de kiváló egyházi iró, aki legkésőbb a IV. század végén vagy az V. elején élt, műveivel a teologiának úgyszólván alapját vetette meg és alkotásaival oly irodalmi vitatkozásra adott alkalmat, amely időtartamra a leghosszabb, hevességre a legnagyobb volt, és kisebb-nagyobb mértékben a világ legjelesebb teologusait foglalkoztatta. Az alternativát, hogy D. «vagy az apostolok taníványa volt, vagy hamisító» csak azok állíthatták fel, akik D. műveivel alaposan nem foglalkoztak, mert maga mond magáról azokban eleget, amiből kitünik, hogy nem adta ki magát az apostolok tanítványának. Pogányoktól született, Hierotheus tanítására tért meg. Magát nem mondja püspöknek; nagyobb műveit mind Timotheus áldozópap társának ajánlja és oly papi tetteiről szól, amelyekre megjegyzi, hogy végzésükre püspöki rend nem kivántatik. Vallomásai szerint 4 nagyobb művet és 7 fejtegetést irt. (Az Isten nevei; a mennyei hierarchia; az egyházi hierarchia; a mystikus teologia stb.). A fejtegetések csak töredékekben vannak meg, de puszta címeik után itélve és megmaradt műveit tekintetbe véve, azok rendszeres hittant képeztek. D. Egyiptomban Rhinokoruzában működött mint tan ító a katechetikai iskolában. Műveiben sokat említi sz. Pál leveleit és ötször szól oly elragadtatással személyéről, hogy a későbbi századok könnyen hihették őt areopági D.-sel azonos személynek; e hiedelmet a másolók műveinek szélére irták, később a szövegbe, és innen az ok a későbbi zavarokra. Művei keleten görög, szir, arab nyelven korán elterjedtek, nyugaton Nagy Gergely, I. Márton említik először; I. Pál pápa Pipinnek, I. Hadrián Fulrad sz. denysi apát fordította először, aki «Areopagitica» iratában először hangsulyozta D.-nek az apostolok tanítványával való azonosságát. Kopasz Károly Scotus Erigenával fordíttatta le ujból latinra; csaknem minden században ujból lefordították és kommentálták, maga Aquinói sz. Tamás is. V. ö. Chevalier, Repertoire s. v. és Hipler, Dionysius der Areopagite. (Regensburg 1861.)

4. D. Exiguus (a kicsi), mely melléknevet nem kis alakjáról nyerte, hanem alázatos szerénységből viselte. Scitha származásu (de Cassiodor szerint. Inst. div. litt. c. 23., teljesen római erkölcsü) szerzetes volt, ki Gelasius pápa halála után (496) Rómába ment s ott élt - egy ideig dialektikát is tanítva - egész haláláig, 536-ig. A latin és görög nyelvben egyaránt jártas szerzetes, több görög egyházi munkát fordított latinra. De főleg két dologgal örökítette meg nevét: 1. ő volt a mai évszámításnak, mely szerint az éveket Krisztus Urunk születésétől számítjuk, kezdeményezője. Krisztus születési évét Róma építése után a 754. esztendőre tette s ez az uj számítás szerint az első esztendő. 2. ő volt az egyházi jogforrások első rendszeres összegyüjtője a latin egyházban. István salonai (dalmát) püspök számára lefordította az 50 apostoli kánont, valamint a IV. században tartott 7 görög zsinat határozatait, ezekhez csatolta az afrikai zsinatok határozatait. Ezen első gyüjteményét még egyszer átdolgozta s ezen javított átdolgozásban közli a 419. tartott afrikai zsinat összes határozatait. Később Julian római pap buzdítására összegyüjtötte Siriciustól II. Athanázig (384-498) a római pápák dekretumait. E két munkája később összefüzve, mint az egyházi jog első rendszeres gyüjteménye, nagy tekintélynek örvendett a latin egyházban. (V. ö. Migne, Pat. Lat. 67. k. 139-316). II. Hormisdas pápa buzdítására kiadta latin és görög nyelven az egész egyházban érvényes zsinati határozatokat, e munkája azonban - a praefatio kivételével - elveszett. (V. ö. Maassen, Geschichte der Quellen u. Litteratur d. can. Rechtes I. 422-440. 960-964. Schulte, Das. kath. Kirchenrecht. I. kap. II. 49. §.)

5. D. (a karthauzi), a régi nemes Leewis családból származott, született 1402. Rickel helységben Belgiumban, megh. 1471 márc. 12. Egyike a XV. sz. legnemesebb alakjainak. Már gyermekkorában a nagy tudományszomjjal, istenes életre való hajlam nyilatkozott meg benne. Elzárkózva a világtól, Istennek élni tanulás és imádság közt, volt az ifju egyedüli vágya. Ez okból már 18 éves korában a karthauzi rendbe akart lépni, de minthogy fiatalsága miatt nem vétetett föl, a kölni egyetemre ment, hol teologiát tanult s 21 éves korában a Magister cimet szerezte meg. Most már elérhette szive vágyát s Roermunde-ban belépett a karthauzi rendbe. Az ifju szerzetes az egész kolostor mintaképe volt. Önmegtagadása, önsanyargatása, alázatossága a nagy clairvauxi Bernátra emlékeztetnek. Alig egy-két órát fordított a pihenésre, az éj legnagyobb részét, ép ugy mint az egész napot, imádsággal, tanulással és irással töltötte el. Irói termékenysége bámulatos. Szerzetes életének első szakában magyarázatokat irt a szentirás összes könyveihez, areopági Dénes irataihoz, Climacus, Cassian munkáihoz és Lombardus négyes könyvéhez. De az istenes és tudós szerzetes hire csakhamar elterjedt a kolostor falain kivül is. Számosan keresték őt fel levélben, még többen személyesen, hogy tőle tanácsot, a lelki életben utmutatást nyerjenek. Cusa bibornok, pápai követ, őt vitte magával németországi utjára (1451.); fejedelmek, hercegek és püspökök álltak levelezésben az alázatos szerzetessel. Fülöp, burgundi herceg az ő buzdítására Herzogenbusch-ban karthauzi-kolostort alapított, melynek perjelévé Dénes neveztetett ki. De minthogy a perjeli teendők nagyon elvonták őt szeretett foglalkozásától, lelkéből örült, midőn 1467. ez állástól megválhatott s visszavonulhatott roermundei magányába. Itt ismét ifju lelkesedéssel fogott hozzá az agg szerzetes az irói munkássághoz (a lelki életnek és jámborságnak ugyszólván minden tünetéről irt értekezéseket), másrészt teljesen átadta lelkét az istenes jámborság gyakorlásának. Mély jámborságát Isten különös kegyelem-ajándékokkal is kitüntette: ekstatikus állapotok, visiók kisérték elmélkedéseit. Ezekből kifolyólag - szt. Brigitta és sienai Katalinhoz hasonlóan - intő leveleket irt püspökökhöz, magához a pápához is, őket bünbánatra, az egyházban létező visszaélések megszüntetésére serkentve. Az egyház Venerabilis cimmel tüntette ki, sőt rendje canonisatioját is szorgalmazta, mely azonban eddig még nem történt meg. Főbb iratai összegyüjtve Kölnben (1530-1536. 7 folió-kötet) jelentek meg. V. ö. Bolland, Martius II. 247. és Jochaus a Wetzer-Welte Kirchenlexikon-ban, 2. kiad. 3. k. 1802-807. l.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is