Deo dandum

(lat.) a. m. Istennek adandó, a középkorban oly birtok, mely a birtokos által elkövetett büncselekmény folytán az államra, v. a sértettre, i. örököseire háromlott v. jótékony célokra esett. Angliában régebben az öngyilkosoknak hagyatéka is az államra háramlott D. volt. Sőt itt a D. (aug. deodand) fogalma alá esett minden olyan tárgy, mely emberhalálra eszközül v. alkalmul szolgált. Néha sajátszerü megkülönböztetésekkel. Igy p. a kocsi vagy ló, melyről valaki leesett s a leesés folytán halált szenvedett, D., de nem akkor, ha a sérült még gyermek.

Forrás: Pallas Nagylexikon