Deperdita

(lat.). Régebbi jogunkban egy hallgatólagos, azaz nyiltan annak nem nevezett adónem volt. Behozta a regulamentum militare 1751. Mária Terézi királynő alatt, mely regulamentum az országban elszállásolt katonák elszállásolását is szabályozta. E szerint ugyanis a jobbágyok a náluk beszállásolt katonaságnak élelmi és egyéb szükségleteket természetben bizonyos előre meghatározott (regulamentaris) árért voltak kötelesek szolgáltatni. Ha a szolgáltatott tárgyak piaci ára magasabb volt a regulamentaris árnál, ezen kötelezettség a szolgáltatókra veszteséggel járt, amiért is D.-nak nevezték. Természetesen néha rendkivül sulyos teher volt ezen alattomos adó a jobbágyokra nézve, amiért is különféleképen törekedtek azon könnyíteni. Különösen sokat foglalkozott vele II. József. Alatta t. i. megváltatott a D. A helytartótanács 12 pontba foglalta össze ezon tárgyakat, melyekkel az ország a katonaságot ellátni tartozott: szabad lakás, fa, világítás, főzés, istálló, alom, tüzifa, ágynemü és konyhaeszköz a katonai kórházak részére; a raktárak fentartásának és szellőzésének kérdése és az élelem és takarmány odaszállítása; a trasenna, azaz az átmenő katonaságnak járó kenyér, zab és széna; a katonák táborba szállítása; az ujoncozás költségei (Handgeld), végre az élelemszállítás háboru idején. Eddig az ország tartotta a katonaságot, most az Aerarium vállalta ezt magára bizonyos évi adó fejében. Átlag számítva a D.-k értéke félmilliónál többre vehető és nyomasztó voltuk különösen abból állott, hogy a haditanács kénye-kedve szerint emelhette. Minden, az országba érkező lovas század 3724 frttal növelte a terhet. II. József császár halála után ismét a régi állapot állott helyre, mignem végleg megszüntették. A D. eredetileg a megyéket terhelte, de ezek persze a jobbágyokra terelték a terhet és ép ezen körülmény indította II. József császárt a reformokra. L. Marcali: Magyarország II. József korában.

Forrás: Pallas Nagylexikon