Deportáció

(lat.). Életfogytiglani vagy hosszu ideig tartó szabadságvesztés büntetés munkakényszerrel vagy anélkül, melyet egészben vagy részben akként hajtanak végre, hogy az elitéltet távolfekvő, leginkább tengerentuli vidékre szállítják, hogy ez uton az anyaországtól állandóan távoltartassék s a hazai társadalomból mindenkorra kizárassék. Ez a cél nemcsak az által érhető el, hogy az elitéltnek a börtönbüntetés kiállása után a hazába való visszatérést eltiltják, s igy a börtönbüntetéshez a készertartózkodás a távoli vidéken való belebbezés mellékbüntetése járul, de elérhető e nélkül is azáltal, hogy a nagy távolság az elitéltnek a visszatérést tényleg lehetetlenné teszi. A D. a modern büntetési rendszerben nagy történelmi jelentőséggel bir. Angliát nem is említve, nincs nagyobb kontinentális állama Európának, amely hacsak némileg kivihetőnek látta, nem óhajtott volna D. utján szabadulni azoktól az elemektől, amelyek társadalmának, társadalmi biztonságának állandó veszélyét képezik. A vágyat a honi büntetési eszközöknek tapasztalt s el nem tagadható eredménytelensége, a visszaesések nagy száma, s annak helyes felismerése, hogy a visszaesés elleni célszerü harcban kereshető csak s megtalálható a büntetés problémájának társadalmilag kielégítő megfejtése, Combattre la récidive, c"est la solution de la question pénitentiaire, eléggé megmagyarázza és igazolja, ha az egyes államok által követett s a büntetőjog keretén kivül eső gyarmatosítási céloktól eltekintünk is. A tulzott, beteges s a józan megfigyelés által nyomban megcáfolható, idealizmus nélkül is, mely a D.-ban mintegy klimatikus kurát, s a büntető gyarmatokban mindmegannyi klimatikus gyógyhelyeket lát, felismerhetjük bizonyos fokig a célszerüen rendezett D. előnyeit, célszerüségét, s azért belső jogosultságát.

A kérdés egyszerüen feltéve igy hangzik: A javíthatatlanság, a javíthatatlan büntettesek üres agyrémet, vagy kétségbevonhatatlan el nem palástolható szomoru valóságot képeznek-e ? Ha erre a kérdésre a bünös világnak, habár a született büntettes s a Lombroso-féle atavizmus hobortjaitól ment szemmel megfigyelése után a valóságnak megfelelő választ megtaláltuk s a javíthatatlanságnak létezését megállapítottuk, megfogjuk érteni a D. nagy jelentőségét, a hátrányoknak s árnyoldalaknak félreismerése nélkül. A javíthatatlan büntettesekben rejlő állandó társadalmi veszély állandó védelmet igényel, ez pedig nem lehet más, mint az állandóan s feltétlenül veszélyes elemeknek állandó s feltétlen kizárása a társadalomból, állandó elimináció, amely, miután a nyaktiló vagy akasztófa barbar eszközeinek igénybevételében nem nyilvánulhat, jobbnak hiányában, a D.-t minden hiányai mellett a cél érdekében alkalmazni kénytelen. Hogy az intézmény behozatalánál politikai, gazdászati, pénzügyi, gyarmatosítási és nemzetközi viszonyok is tekintetbe jönnek, s hogy gyakran már ezekben a D. el nem hárítható akadályokba ütközik, azt félreismerni nem lehet. De tisztán büntetőjogi szempontból a D.-t feltétlenül el nem itélhetjük, akkor sem, ha igaz volna a nagynevü Holtzendorffnak nézete, ki a D. egyedüli lehetséges előnyét abban találja, hogy sulyos büntetteseket nagy áldozatok árán merényleteiknek az anyaországban folytatásában megakadályozhatjuk, s igy a D. tulajdonképen nem egyéb s nem több, mint a büntettek elkövetésének szinhelyének, a forum delicti commissi-nak áthelyezése. Ez talán nem egészen áll. Mellőzve a büntettnek egyéni és fizikai tényezőit, melyeknek csak igen alárendelt jelentőségét ismerhetjük el, a kiváló jelentőségü társadalmi tényezők az anyaországban s a gyarmatban rendkivüli különböző volta ellene látszik szólani. De ha a dolog igy állana is, az anyaországnak megvédése önmagában figyelemreméltó esemény. Holtzendorff a stockholmi börtön kongresszusra készített véleménye abban összpontosul, hogy a D. önmagában a büntetőjog céljával összeegyeztethető. A végrehajtás nehézségei s veszélyei mellett azonban csak kivételes állást igényelhet. A tapasztalatok s az angol transportáció multja kedvező eredményekkel nem kecsegtetnek. A kongresszus maga még kevésbbé foglalt határozott állást a D. ellen, szorítkozván csak annak kijelentésére, hogy a D. végrehajtása oly nehézségekbe ütközik, amelyek általános az összes államokra kiterjedő alkalmazhatóságának, s a reménynek, hogy az a jó büntető igazságszolgáltatás minden feltételeit megvalósíthatná, utját állják.

Az európai nagyobb államok között mindenesetre hazánk legtávolabb áll attól, hogy a D. kérdése közvetlen gyakorlati jelentőségre emelkedjék. A D.-t már a rómaiak - az első császárok idejétől kezdve - ismerték, mint D. in insulam, szigetre való számüzés, amelynek legalább 10 geogr. mérföldnyire kellett a szárazföldtől feküdnie s amelyet vagy általában valamely más távoli, leginkább tengerentuli helyet, az elitéltnek kényszertartózkodási helyül kijelöltek. A D.-val Capitis deminutio media (a római polgárjognak elvesztése) s vagyonelkobzás volt kapcsolatos. Az ujabb korban a D. leginkább Angliában, Oroszországban és Franciaországban nyert gyakorlati alkalmazást. Angliában a D.-t II. Károly vitte be először, Amerikába való elszállítás (transportatio) alakjában. Rabszolgakereskedés-féle elszállítás volt ez, mert a szállítási vállalkozó az elitélteknek munkaerejéről a büntetési idő tartama alatt szabadon rendelkezhetett. A szállításnak az észak-amerikai államoknak függetlenítése 1776-ban véget vetett. Ausztrália felfedezésével a szállítás 1787 óta Ausztráliába történt; a követett eljárást tisztán pénzügyi szempontok tekintebevétele s az elrettentésre számított brutalis szigor jellemeznek. Az elitélteket magánosoknak adták bérbe. Midőn a rossz rendszer következményei türhetetlenekké váltak, 1842. a bérlési rendszert a progressziv eszmére alapított u. n. probation rendszer váltotta fel. Ennek négy fokozata volt. Az első fokozatban - the probation gang - az elitélteket hatósági felügyelet alatt közmunkára alkalmazták. A második fokozatban - the probation pass - az elitéltek a hatóság beleegyezésével magánszolgálatba szegődhettek, tartozván bérüket vagy annak egy részét a jó magaviselet biztosítékául a hatóságnál letéteményezni. A harmadik fokozat volt a «ticket of leave» fokozata, melyben a szabadság megszorításai enyhültek; erre következett negyedik fokozatul a feltételes megkegyelmezés, conditional pardon.

A gyakorlati nehézségek, melyekbe a helyesen átgondolt rendszernek komoly végrehajtása között, oly intézkedésekre vezetett, a melyek a reform joggal várhatott eredményeit csakhamar majdnem illuzóriusokká tették, ami az eddig Vandiemenslandba történt D.-nak 1846-1848. felfüggesztését s a rendszernek módosítását ereddményezte. A módosított rendszer szerint az elitéltek büntetésöknek első stadiumát a hazában a «Pentonville» fegyház rendszere szerint, a második stadiumot közmunkára alkalmazás mellett Gibraltar vagy Bennuolában állották ki, s csak a «ticket of leave» stádiumában levők szállíttattak Ausztráliába. Az ausztráliai koloniákban azonban az előbbi kedvezőtlen tapasztalatok befolyása alatt a közvélemény annyira ellene volt a D.-nak, hogy a kormány az elszállításokkal felhagyni volt kénytelen. Kivételt csak nyugati Ausztrália képezett, amely a D. ellen alakult ausztráliai ligához nem csatlakozott. Ide azért azontul is történtek, de csak férfifegyencekre vonatkozó szállítások. Minthogy azonban a kormány arra kötelezte magát, hogy ahány elitéltet - convicts, - ugyanannyi szabad kivándorlót is szállít át Ausztráliába, s minthogy különböző körülmények, jelesül aranybányáknak másutt történt felfedezése a szabad kivándorlók számát jelentékenyen apasztotta, a D. gyakorlati jelentőségét mindinkább veszítette, s miután az 1853. és 1857. törvények megengedték, hogy a D. helyett a hazában végrehajtandó «penal servitude» alkalmazható, a D. megszünt feltétlenül alkalmazandó büntetés lenni s 1867 óta tényleg többé nem is alkalmazzák.

Oroszországban a D. Szibériába történik s kétféle, u. m. kényszermunkára alkalmazás, vagy gyarmatosítás céljából. Az utóbbi a kényszermunkától csak a végrehajtás helye szerint különbözik, hogy t. i. nem Oroszhonban, hanem Szibériában hajtják végre. Már a századnak első felében csak a legsulyosabb büntettekre szorítkozott, amelyeket más államok egykori büntető törvényei halállal sujtottak, holott Oroszország a halálbüntetést csak az állam elleni büntettek legsulyosabb eseteire szorította. A büntetés a progressziv rendszer eszméjét nem nélkülözte, amennyiben az elitékteknek két osztályát különböztette meg: a próbaosztályt és a reformosztályt, amelybe a jó magaviseletü elitélteket bizonyos minimális határidő lejártával áthelyezték, s melyben az elitéltek több kedvezményben részesültek, nevezetesen a börtönön kivül is lakhattak s a feladott munkát otthon is teljesíthették. Nagyobb terjedelmet a D. az ötvenes években nyert az által, hogy azt a belföldi börtönök kiürítésére használták fel, hogy az időközben megérlelt börtönreformok keresztülvitelére elegendő helyet nyerjenek. A deportáltaknak száma azonban ezáltal annyira emelkedett, hogy 1868. A D. ügynek uj orgnizációja elkerülhetetlen szükséggé vált. A reformok között humanitárius szempontból a szállítás rendezése főjelentőségü. Az 1830 óta fennállott rendszert, dacára a célszerü szervezésnek, a rendkivüli távolságok s a közlekedési eszközök hiánya miatt vérfagyasztó szenvedések forrásává tették. Gyalog, láncokba verve, szigoru felügyelet alatt a szerencsétlenek, hónapokon, sőt éveken át a legzordonabb évszakokban utazni voltak kénytelenek, mihez az ily viszonyok között elkerülhetetlen nagyfoku demoralizáció járult. Ez okozta az orosz börtönügynek a laikus külföld által igazságtalanul kedvezőtlen megitélését. Az uj szervezet a vasutak, hajózható folyók s kocsik használatával az utazás tartamát tetemesen megrövidíti, a téli évszak alatt az utazást tiltja, s általában a hosszu ut fáradalmait a lehető minimumra redukálni törekszik.

A gyarmatosítási célokból eszközölt D.-t ujabb időben 1822. szervezék először. Az elitélteket 5 osztályba sorozták: gyári munkások, kézművesek, szolgák, földmívesek és rokkantak. Egy további osztályt az egyszerüen számüzöttek képeztek, akik maguk kerestek maguknak foglalkozást, mig a többiek foglalkoztatásáról a hatóság gondoskodott. Az elitélt a neki kijelölt osztályból bizonyos határidő eltelte előtt más osztályba át nem léphetett. Idővel a fegyelem szigora s a szabadság korlátozásai enyhültek. A rendszer több lényeges részei azonban csak holt betük maradtak. A gyakorlati kivitel áthághatatlan nehézségekbe ütközött, főnehézséget a deportáltaknak nagy száma képezett, mely 1825 óta a kóborlóknak D.-ra itélése folytán még tetemesen emelkedett. Ujabb kisérletek - igen fontos az 1828-iki - eredménytelenek maradtak. A munka kellő szabályozása nem sikerül, a szökéseket a legsulyosabb büntetések megakadályozni képtelenek, a deportáltaknak nagy száma hullámzó kóbor népségeket képez, melynek fentartási forrásai: a koldulás és a lopás. Szibériának legtermékenyebb s azért legnépesebb részeire, ahol a deportáltak is a legnagyobb számban vannak, a D.-t a jogbiztonság teljes hiánya, a demoralizáló hatás s a financiális terhek, irányadó szakférfiak nézete szerint, valóságos átokká teszik s a kérdésnek kielégítő megoldása a legsürgősebb szükségletek egyikét képezi.

Franciaországban megkülönböztetendő a transzportáció és a D. Amaz 1854. év óta, az eltörölt bagni (gályarabság) helyébe lépett, amelyek az öt éven felüli kényszermunka (travaux forces) végrehajtására szolgáltak. Az elitélteket előbb Guyanaba, 1867 óta Uj-Caledoniába szállítják. A büntetési nem a legkiválóbb szakférfiakat számítja hivei közé. Igy Moeau-Christophe, de Tocqueville, d"Haussonville. - Ellenese a nagynevü Charles Lucas. A D. munkakényszer nélkül - politikai büntetteknek büntetése s kétféle, vagy «D. dans une enceinte fortiflée» (a sulyosabb esetekre, melyeket azelőtt halállal büntettek), vagy «D. simple». A végrehajtás helye Uj-Caledonia, és pedig Ducos, des Pins, Mare szigetek. A visszaesés leküzdésére hozott 1885. évi törvényben szabályozott relegáció, palástolt D.-nál nem egyéb. L. visszaesés.

Forrás: Pallas Nagylexikon